A lőcsei evangélikus temető mint nemzeti kulturális emlékhely

Mottó:

A bölcső és a koporsó azok a helyek, amelyek az embereket gyengéden és nyugalomban tartják, és a kettő között van egy szűk tér, egy mozgalmas, rövid életálom.

(Fabriczy Gyula (1824-1854) sírkőfelirata németből szabadon)

A lőcsei evangélikus temető az egyik legszebb temető Szlovákiában. 1934-ben a legszebb temetővé nyilvánították a legszebb csehszlovák temetők versenyén és így az I. helyezést kapta. Ez az elsőség 1944-ig tartott. Egységben mutatja be az egyes művészi sírköveket, főleg a 18. és 19. századból, melyek a város lakosainak végső nyughelyét jelölik, azokét, akik életükben az evangélikus vallást gyakorolták.

Közülük nagyon sokan a társadalmi élet vezető személyiségei voltak. Sajátos területen sétálva: a temetőben emlékezünk rájuk, utódaikra és rokonaikra.

Először is tájékozódjunk az időben. Nézzünk visszafelé. A mi területeinken régi idők óta szokás volt a halottakat sírokba temetni. A középkorban a sírokat legnagyobbrészt fakeresztekkel jelölték, később kőkeresztekkel, vagy más szimbólumokkal. Általában a templomok köré temetkeztek. Jelentős személyiségeket a templom alatti kriptákban helyezték el, a legjelentősebb személyeket szarkofágokba helyezték. Így volt ez Lőcsén is. Változtatást hozott II. József rendelete, aki higiéniai meggondolásokból elrendelte, hogy a halottakat a lakott területeken kivül temessék el.

A 16. század kezdetén, tehát a középkor végén a társadalmi gondolkodás nagy fejlődésen ment keresztül. A műveltség egyre szélesebb körben terjedt a könyvnyomtatásnak köszönhetően. Az új, haladó gondolkodás az egyházban is reformmozgalmakat indított el. Ezek Lőcsén is meghonosodtak. 1540-ben megkezdődött a városban az ágostai hitvalláshoz való csatlakozás. Az ezt követő ellenreformációs törekvések az életről és a halálról való hit szerint megosztják várost.

Az evangélikusok a templomuk elvételét követően csak a városfalon kívül építhettek fatemplomot, és akörül temethették el a halottaikat is. Ennek a temetőnek a keletkezése 1687-ra datálódik, amikor Csáky gróf támogatásával kaptak egy telket a városfalon kívül templom és iskola céljára. Ekkor építették fel az első artikuláris fatemplomot, s mivel a lakott területen kívül volt, így a temetőnek is használhatták a későbbiekben is.

A legrégebbi sírok már nincsenek meg, maradványaik nem azonosíthatók. Az értékesebb sírtáblákat beépítették a temető kerítésfalaiba. A temetőben főleg klasszicista és empire sírkövek vannak a 19. századból. Némelyeket közülük a szepességi szobrász Faragó József (1820-1895) készített. Ő 1853-ban telepedett le Lőcsén. Később márvány síremlékeket készítettek, mint a jelentősebb városokban: Ostrava, Budapest, Igló, Késmárk és Lőcse. De nagyon sokszor csak egy kis domb jelzi a régi sírt.

 Az első artikuláris fatemplom 1709-ben leégett, amikor a császári hadsereg elfoglalta Lőcsét.

1712-1713-ban Pfannschmidt lelkész szolgálata alatt sikerült egy másik fatemplomot építeni, hasonlót a ma is álló késmárki fatemplomhoz (de azt csak a lőcsei után 2 évvel építették fel). Ehhez 1722-ben építettek egy kis kápolnát. Kőből épült oltáríve máig fennmaradt.

Ez a temetőbeli templom 1837-ig állt. Ekkorra az evangélikusok a város lakóinak támogatásával kőtemplomot építettek klasszicista stílusban a város főterén. Az itteni fatemplomból átvitték az értékeket, az evangélistákat ábrázoló és más képeket, a tetőkeresztet, az oltárról a barokk keresztet, valamint a barokk orgonát az új templomba. 1895-ben a temetőbe egy kis kápolnát építettek, mely egyúttal végső nyughelye Herrmann Gusztávnak, aki bőkezű támogatója volt a helyi egyháznak  és a városnak a 19. században.

Jelenleg a sírok pontos beazonosítása már nem lehetséges. A temető levéltárában volt egy szegényes forrás a sírokról és az utódokról, de ezt a németek elvitték Németországba a II. világháború végén, és jelenlegi helyéről semmit nem tudunk. 1956 és 1958 között Spengel Sándor mérnök presbiter felmérte a temetőt és készített egy térképet a temető akkori állapotáról és a szabályozás tervéről, ez azonban nem valósult meg.

A 18-as számú közút építése és a Pri prameni lakótelep felé vezető út rekonstrukciója elvett a területből és megszüntetett néhány sírt. Lebontották a halottasházat. Sőt, megszüntették a temetőben a temetkezést is a lakótelep közelsége miatt. A temetőgondnok lakását és kertjét kisajátították.

A temető területe kilenc szektorból áll. Néhány családnak kis bekerített sírkertje volt, ahová meg nem nevezett rokonok is el lehetnek temetve. Néhány kripta is van.

A temetések száma évről évre változik. Változik az evangélikusok száma is a városban, illusztrálják a valóságot, hogy: "akié az uralom, azé a vallás". (Cuius regio, eius religio). Jelentősebb számban van képviselve a 19. század első fele (nemzeti megújhodás kora, reformkor). A sírok ekkor is a lakosság vagyonosodását mutatják, de a kor divatját is, pl. mikor Napóleon hadserege Egyiptomba ment, divatosak lettek az obeliszkek. Ahogy Luther Márton sírján is obeliszk van, ebben a temetőben is túlnyomórészt obeliszk található. A 19. század második felében a sírkövekre szobrokat állítottak. A második világháború után csak fakereszteket állítottak, de ezek hamar elpusztultak. Vannak egyedi síremlékek is, pl. nyolcszögű emlékek, ami a keresztyén szimbolika szerint a teremtés után a 8. napon a feltámadásra utal, de egyszerű oszlopokat is találunk.

A legtartósabbak a márványból készült síremlékek. Leghamarabb elpusztul a homokkő, sokat alig lehet azonosítani. Különlegességnek számított a hamvasztás, mivel nem volt olyan gyakori, mint manapság. Mindössze három urnáról tudunk. Az egyik urnás temetés a temetési tilalom után történt, 1983-ban: a megboldogult ide kívánkozott ebbe a temetőbe.

PhDr. Marta Herucová a temető művészettörténeti értékelésében ezt írja: "A fennmaradt szlovákiai kő síremlékekkel összevetve a lőcsei evangélikus temető síremlékei az európai kulturális törekvések és a temető művészi víziója tankönyvének számítanak".

A temető botanikai szempontból is figyelemre méltó, növényzete, főleg fái különlegesek. A részletes tájékoztatás külön szakembert igényelne.

A temetőbe a Herrmann Gusztáv utcán lehet lemenni, amely a Pál Mester tér délkeleti sarkáról indul. Az első kereszteződésnél a sarkon áll az evangélikus parókia (Vysoká ul. 1.) Itt lehet elkérni a temető kulcsát 5 euro betétdíj ellenében. Az utcán lefelé megyünk, a Ménhárdi kapun át hagyjuk el a városfalakat, majd keresztezzük a 18. sz. utat és egyenesen megyünk tovább. Kb. 100 méterre jobboldalon megtaláljuk a temető kapuját. A parókián lehet vezetőt is kérni. (Tel.: 0534512319, 0534512773).

***

A temető bejárását az V. szektor és a VIII. szektor közötti gyalogúton kezdjük. A helyszínrajz szerinti sírszámokat zárójelben közöljük. Rögtön jobbra (VIII. szektor), a kőből épített kapu mögött, ami a valamikori fatemplom oltáríve volt, a nem azonosítható legrégibb sírhantok találhatók.

Balra az V. szektorban az első síron portré van (105): ezt hívják "stéle"-nek. A 17. századtól ilyen domborműves portrék a temetőn kívül is felbukkannak. Ezen a portrén látható Andaházy Imre (1800-1862) lőcsei bíró, akinek a hálás polgárok feliratot is helyeztek a sírkövére.

Ugyanebben a kertecskében vele szemben (még a bal oldalon), a (100) szám alatt urnában nyugszik Weber Alice, 1987-ből, tehát abból az időből, amikor ide már nem temetkeztek. Továbbra is a bal oldalon, a temetőkápolna mellett, a kis vaskereszttel jelölt helyen Dr. Lorx Sándor  1839-1917 (85-88) Szepes vármegye egykori főorvosa, Tátrafüred első fűrdőorvosa nyugszik.

Az úttól jobbra  (VIII. szektor), a fekete márványpilon alján van Wilhelm Szlovenszky 1870-1931 (41) neve. Ő a Rima-Murányi bánya akciós társaságának volt a főmérnöke és bányaszakértő. Jobb oldalon a temető falába építették be a megszűnt sírok sírköveit. A 13 éves Kónya Lajos (120) rózsaszínű márványtábláján kis költemény nyomai láthatók, melyben nagyon szépen és szívhezszólóan búcsúznak tőle szülei és három testvére. Elhúnyt 1845-ben. (A magyar szöveg már olvashatatlan, de a katalógusban fel van jegyezve.) A mellette lévő táblán (122) Sophie Amálie Putz (sz.:Pollag) 1814-1847 emlékére német költemény található. Előttük nyugszik Eduárd Dapsy 1808-1871 (110), az 1848-49-es forradalom és szabadságharc katonája, később a városi téglagyár bérlője és átépítője. 

A soktagú Steinhausz családból (94-103) megemlítem László Jánost 1854-1908. Építész és restaurátor volt. Budapesten a Műemlékek Országos Bizottságának r. tagja, műemléki építésze volt. 1899-1901 között restaurátorként dolgozott a csütörtökhelyi Szt. László templomon, a Kassai Szt. Erzsébet templomon, a budapesti parlament tervezésében is részt vett, és ő tervezte a Pál Mester téren a városháza előtti Jótékonyság kútját is. Apja, Károly Rudolf 1852-ben a lőcsei Minorita templomnál statikai munkákat végzett. A sírkert kerítésénél egy nagyobb kőkeret közepén nő egy fiatal fenyő. Régi fényképfelvételek szerint kerítésfalon, a tönkrement reliefes síremlék mellett, volt egy nagy fekete márványtábla és tovább néhány kisebb tábla a Steinhausz és Kardeván családtagok neveivel, de ezek a táblák nyomtalanul eltűntek.

Genersich Sámuel 1768-1844 (79) a késmárki gimnáziumban tanult, majd Bécsben orvosi diplomát szerzett. Az első hat évben gyakorló orvos volt Késmárkon, majd nyugdíjazásáig városi orvos Lőcsén. Kitűnő ismerője volt a Szepes megyei és különösen a tátrai flórának. 950 fajta növényt jegyzett fel, és a ritkaságokból 588 növényt írt le. Ez a munka a Linné szisztéma szerinti első magyarországi regionális mű volt. Ha nem tudta lokalizálni a leletet, a svéd királytól jött egy kutató, névszerint Wahlenberg, aki megállapította az eredetet. (Róla nevezték el a Magas Tátrában a Furkota völgyben a Wahlenberg tavakat.) Genersich kiadott egy kézikönyvet is szarvasmarhák járványainak leküzdéséhez. A könyv egy része a Magyar Nemzeti Múzeumban van. 1806-ban a Regensburgi Botanikai Társaság tiszteletbeli tagja lett. Budapesten működik a Genersich Orvosi Társaság, amely évente egyszer kitünteti a legkiválóbb orvosokat. Ennek a társaságnak egyik tagja  Genersich Sámuel dédunokája.

Johann Schwab nagykereskedő sírhelye megsemmisült, mikor a falat ledöntötték. Ő volt a tulajdonosa annak a háznak, amelyben ma a Hotel Stela van Pál Mester terén, az 55. számú ház. A legkeményebb ellenreformációs időkben ebben a házban volt az evangélikus szlovákok imaterme .

Fiának, Kristián Joachim Schwabnak 1672-1721  csak címeres epitáfiuma található a fal mellett. Apja akarata ellenére Leidenben tanult orvoslást. A pestisjárvány idején Magyarországra jött. Először a város, majd Szepes megye orvosa lett. Ismert és elismert volt külföldön is. Disszertációját a pestis gyógyításáról írta.

IX. szektor

Az I. és a IX. szektor határán volt az eredeti bejárat, ami össze volt kötve egy fedett átjáróval a Ménhárdi kapu és a városfal között. Sok, abban az időben jelentős személy került a mostani műút és a járda alá. Néhány sírtábla megmenekült Ján Havira lelkésznek köszönhetően, akinek kérésére a táblákat beépítették a falba, amikor az utat szélesítették.

Lányi Kornél 1878-1941 (62-63) és Kurovszky Adolf 1851-1922 (170-171) az itteni iskolák professzorai voltak.

Soltz József 1813-1873 (161) Magyar Kir. honvédszázados, Szépréthy Hermin férje. Szép sírverse ma is jól olvasható.

Teljesen a temető jobb felső sarkában vannak a jelentős Fabriczy család sírjai, vagy talán csak sírtábláik vannak a falba építve.

Fabriczy János 1800-1865 (9) földmérő, az 1848-49-es szabadságharc résztvevője. Leverése után rövid időre bebörtönözték, majd elbocsátották. A Szepes vármegyei és az árvai komposesorát mérnöke és építésze volt. Megtervezte a poprádi evangélikus templomot és a szepesszombati oltárt, befejezte a lőcsei evangélikus templom építését, mivel Povolny Antal a munkálatok közepette meghalt. Érdemeket szerzett utak építésében, vízfolyások szabályozásában, műtárgyak építésében a Szepességen. J.Pazárral megrajzolta a Poprád folyó térképét és elkészítette a Szepesség térképét. Tanulmányozta a tátrai természetet. Városi és szaklapokban közölt cikkeket.

Fabriczy Kornél 1839-1910 építészmérnök és művészettörténész. Erdélyben és Württembergben a vasútépítéseknél felügyelő volt. Mint a magyar vasút dolgozója vett részt a gömöri vasútépítésben is. 1880-tól Stuttgartban működött. Már tanulmányai alatt foglalkozott képzőművészettel, művészettörténettel. Tanul­mányúton volt Rómában, Nápoly környékén, Párizsban, és sok olasz múzeumban és levéltárban. 15.századbeli szobrászatról írt tanulmányokat, főleg Németországban. Nyugat-európai kulturális és művészeti társaságok tagja volt.

Fabriczy Sámuel 1791-1858 (10-11) jogász, író, a magyar országgyűlés lőcsei követe, legelőbb seniorális, majd distriktuális felügyelő. A fentebb említett Kornél apja.  A nemesi családok (Csáky, Koburg, Palocsai, Berzevici és mások) jogi tanácsadója, Okolicsányinak, Torna megye főispánjának titkára volt, táblabíró Szepes és Abaúj megyében, ügyvéd Lőcsén, Magyarország Tanügyi és Kulturális Minisztériumának tanácsosa volt. Történelemmel, filozófiával, nemzetgazdasággal és botanikával foglalkozott. Írt szépirodalmat, irodalmi kritikát, vallási iratokat, fordított angol és francia cikkeket. Legnagyobb jelentőségűek büntetőjogi tanulmányai a jogi gyakorlatból mellékelt példákkal. Magyar folyóiratokba is írt.

I.szektor

Balra látható a Justus család öt sírhantja. Fehér 8-szögletű oszlopon fémből készült Ámor szobrocska áll lefelé fordított, kioltott fáklyával. Ez akkor divatos szimbólum volt. Hasonló van Mozart sírján is Bécsben. Justus Viktor alapozta meg a textilgyártást Lőcsén 1879-ben. Tíz évvel később a textilmanufaktúrát áttelepítették Kassára.

Dr. Steiner Antal 1841-1905 (14) kémikus, tanár. Budapesti egyetemen szerzett doktorátust. A lőcsei reáliskolában tanított. Vezetője volt a Szepes vármegyei kutató laboratóriumnak, ahol ellenőrizték a mezőgazdasági és ipari termékek nyersanyagait és a gyártmányokat. Szakfolyóiratokban közölt cikkeket, pl. az erdélyi ásványvizekről, a budapesti gáz vegyi összetételéről, a magyar szappanválasztékról, a homokkő elszíneződésének okairól, az izocuamuri savanyúvíz történetéről, a hidrogénről és más területekről. Pedagógiai könyveket írt a kémia tanításának metodikájáról és kémiai kísérletekről. Tagja volt a Berlini Kémiai Egyesületnek és a Szepes megyei törvényerejű komissziónak, mint képviselő.

Ebben a nyugati szektorban volt a kút is a 27-es sír mellett.

A Magyar Kárpátegylet alapító tagjai közt volt Fridrich David Fuchs 1799-1874 (27) geodéta és vállalkozó. 1838-ban az ő vezetésével építették fel a vasgyárat Jakubaniban, majd 1847-ben megalapította saját vasgyárát helyben, a volt Lőcsefüreden. Gyártott drótot, láncot, rúdvasat. A gyér kereslet miatt majdnem belebukott. Tudományosan foglalkozott az erdőgazdasággal. Tagja volt a Magyar Erdészeti Társaságnak. A tátrai természetvédelem előfutára volt, főképpen a mormoták és zergék védelmét szorgalmazta. Cikkeket írt a városi szaklapokba. Sírján  vaskereszt áll.

Dénes Ferenc 1845-1934 (136-137) földrajzi szaktudós, középiskolai tanár, turisztikai szervező. Tanári munkássága mellett propagálta és szervezte a turisztikát a Magas Tátrába. Ő maga is megvalósított néhány elsőmászást. Írt néhány turistakalauzt és turistatérképet szerkesztett. A Magyar Turista Egyesület társalapítója. Több mint 100 cikket jelentetett meg tátrai problémákról. 1922-től a Tátrai Meteorológiai Állomás vezetője Tatranské Poliankán. Az ő nevét viseli a Magas Tátrában a Dénes csúcs (2438m).

Johann Gretzmacher 1802-1891 (103) Nevelő, középiskolai tanár Lőcsén, evangélikus lelkész, költő. Férfikórust alapított. Síremlékén található négy rövidke sor, melyet az „agg patriarcha” még életében írt, és sírversének szánt (németből szabadon): „A magvető arat a vetésből, melyet kezével szórt szét, és reméli hogy a kévekötésnél az arató megtalálja számítását.”  A sírkő túloldalán a hálás tanítványok nevében unokája, Binder Jenő késmárki líceumi tanárnak verse (németből szabadon): „A magvetőnek, aki rendületlenül rakta szívünkbe a magvakat, hozza e követ a nagy diáksereg mint a köszönet jelét.”

Kauffmann Aurél 1868-1919 (116), latin- német- és magyartanár a lőcsei reáliskolában. Tagja a megyei tanári egyesületnek, és a szepességi történelmi egyesületnek. Újra kiadta Hain Gáspár Lőcsei Krónikáját, és több történelmi tárgyú írás szerzője. 

Hajnóczy József Rajmund 1854-1931 (172-174) Történész, torna-, földrajz- és történelemtanár. A zsidó tanítóképzőben tanított, óvónőket képezett Budapesten. 1880-tól 1915-ig tanfelügyelője Szepes megye népiskoláinak. Írt tankönyveket, folyóiratokba pedagógiai cikkeket, történelmi tanulmányokat. Mint a Szepességi Történelmi Társaság funkcionáriusa hozzájárult a szepességi regionalisztika kifejlődéséhez. 1901-1904 között szerkeszti a Szepesi Történelem című folyóiratot.

Calix Jakab 1762-1838 (181-183) aranyműves. Kialakította a modern empire stílust – legnagyobbrészt használati tárgyaknál: étkészletek, szervizek, stb. Ő alkotta azt a háromszög alapú ezüst tejfeles kancsót, melynek fogója egy öntött szfinxfej, s amely a Szlovák Nemzeti Múzeum tulajdonában van. 

 Dr. Hritz Lajos 1870-1942 (237) jogász. Kitűnő lőcsei ügyvéd és vezető bírói tanácsos.

II. szektor

A II. szektor területileg a legnagyobb kiterjedésű, sok egyszerű, a 19. század második feléből származó fiatalabb sírral.

Mint hiányzót említem Dr. Hritz Artúr (1878-1940) a kórház főorvosának fekete márvány családi síremlékét (194-195), amelyet eltulajdonítottak, amikor az autóutat szélesítették, még Hritzné asszony életében. Azonnal reklamált a városvezetésnél. Három nap múlva megkerült a fekete márvány Kisszebenben (Szabinovban), de már az új temetőben helyezték el, a bejárattól kb. 70 méterre, jobbra, a fal mellett.

Záborszky Imre 1808-1898 (45) az 1848-49-es szabadságharc alatt a 15. honvéd zászlóalj hadnagya volt. Később megyei főpénztáros.

Barcs Gyula 1853-1934 (15-19) a Szepesi Takarékpénztár utolsó igazgatója, több éven át egyházunk presbitere, a Lőcsei Jótékony Nőegylet pénztárnoka. (A Szepesi Takarékpénztár 1921-ig működött, utána a nevét "Szepesi Népbank"-ra változtatták.)

A. P. Bartsch 1820-1898 (78-80) a városi tanácsnak (követségnek) sok éven át tagja, az 1846-ban alapított Szepesi Takarékpénztár részvényese volt.  Ő ékszerész volt, kereskedett arannyal, ezüsttel, ékszerekkel. Az akkori Lőcse leggazdagabb polgára volt.

Fleischer Frigyes 1813-1890 (89-91) Pesti orvosi tanulmányai után belgyógyászati asszisztens volt Pesten, Bécsben és Berlinben. Tanulmányai befejeztével Mateócon és Ótátrafüreden praktizált.1863-tól 14 évig megyei orvos volt  Lőcsén. 1882-ben 2000 arany alapítványt tett a megyei kórház felépítésére Lőcsén. Disszertációja a kábítószerekről szólt. Botanikával is foglalkozott. 1873-ban Ferenc József arany szolgálati kereszttel, koronával tüntette ki 1856-ban, a kolera visszaszorításában való részvételéért. 1882-ben nemességet kapott.

Hoepfner Gusztáv 1833-1900 (81-84) közgazdász, szerkesztő. Dolgozott Budapesten, Bécsben, majd Szepesváralján, ahol 1868-ban takarékpénztárat alapított. 1872-től Lőcsén a Szepességi Hitel- és Iparbank igazgatója, egyidejűleg a „Pannónia” nyomda tulajdonosa. A Szepesség kinevezett gazdasági szakértője, gazdasági és a szepességi régióval foglalkozó cikkek szerzője.  A szepességi németek kulturális és politikai tevékenységének  vezető egyénisége volt. A Magyar Kárpátegylet tagjaként támogatta a Magas Tátrába irányuló turisztikát és az idegenforgalmat. Bécsben halt meg, hamvait hazahozták.

Fia, Hoepfner Gusztáv 1872-1932 (148) 1902-től a Szepesi Hitelbank igazgatója Lőcsén. Ennek tulajdonában volt az ótátrafüredi üdülőterület. Támogatta az idegenforgalmat, kezdeményezte a téli szezon bevezetését a tátrai hotelokban és turistaközpontokban, reprezentatív hotelek építését Ótátrafüreden, Tátralomnicon, és a Csorba-tónál testvérének, Guidónak tervei alapján. Egyik kezdeményezője volt a tátrai villamos és az Ótátrafüredről a Tarajkára vivő földfelszíni felvonó (sikló) építésének. Sporteseményeket rendezett. A Tátrai Fürdők és Szanatóriumok Szövetségének funkcionáriusa és a tátrai fürdők külföldi képviselője volt.

Figyelemre méltó Hoepfnerné Dobai Székely Lenke 1884-1924 sírtáblája (147). Mint fiatal lány is nagyon szép volt. Postáját „A Szepesség legszebb kisasszonyának” címezték. Sajnos 40 éves korában öngyilkos lett. Férje nagyon szerette, művészi értékű sírkövet állíttatott neki.

A (165-166) sírokban Értekes Gyula szülei nyugszanak. Értekes Gyula a helybéli középiskolák tanára volt. Kiváló festőművész, akvarellista már a 20.század második felében. Munkáinak gyűjteménye, főleg tájképek, a Szepesi Múzeumban látható.  Ő maga már az új temetőben van eltemetve.

Anton Müller 1848-1932 (230-235) építész, 1872-ben meghívták Bécsből a XVI szepesi város építészének. Később építési vállalkozó Lőcsén, ő adta meg a városnak mai arculatát. Sok házat épített a városban és a környéken is. Ő építette a mostani Gastrodomot, a Herrmann Gusztáv kórházat, mely a maga idejében a legmodernebb magyarországi kórház volt, a régi kaszárnyákat, a zsinagógát (lerombolták), a Mária-hegyi templomot, az evangélikus temető kis kápolnáját. Átépítette az evangélikus templom kupoláját és irányította kifestését. Dolgozott a színházon és az evangélikus parókián is. Felépítette Lőcsefüredet, sok épületet a Magas Tátrában, átépítette a szepesgörgői kastélyt, több szeszgyárat épített, köztük a lőcseit 1893-ban. Beleírta nevét a szlovákiai építészet történetébe.

III. szektor

Dr. Ludvig Wester 1836-1900 (206) katonai törzsorvos, nyugalomba vonulása után az evangélikus könyvtár igazgatója. A könyvtárat a líceum épületéből áthelyezte a lőcsei nagy evangélikus templom kórusára, és katalogizálta. Máig is a Wester-katalógust használják.

Wieland Ákos 1879-1955 (217) Szepes megye főispánjának fia, akinek felesége, Csáky Anna Mária. Földbirtokos Márkusfalván, Odorinban és környékén. Elismert lótenyészet megalapítója.

Hlavacsek Mihály 1803-1885 (236-238) professzor, evangélikus lelkész, Szkalicában született. Az evangélikus líceum elvégzése után jogot tanult a pozsonyi Királyi Akadémián, teológiát Halléban, matematikát és fizikát Göttingenben. Tanított Debrecenben, Lőcsén és Eperjesen, ahol 1854-74 között az evangélikus kollégium rektora volt. Már Pozsonyban, líceumi tanulmányai alatt elnöke lett a Szlovák Nyelvi és Irodalmi Társaságnak. Ezt a társaságot Lőcsén is megszervezte a líceumban. Támogatta a tanulók irodalmi tevékenységét is, alkotásaikat a Társaság gyűlésein is felolvasták. A legjobb írásokat megjelentették a „Liber memorialis”-ban, és ezekből keletkezett 1840-ben a Jitřenka (Gitřenka) című almanach. Kapcsolatot tartott szlovák nemzetiségű személyekkel, és támogatta a lőcsei Társaság könyvtárát. Eperjesen is megszervezte a Szlovák Társaságot. Szlovákul is tanított. Mint pedagógus Lőcsére vonzotta az un. stúriakat, és az ő hatására fejlődött ki a haladó szlovák irodalmi romanticizmus. Ezirányú aktivitása miatt szlovák énekesnek hívták, még akkor is, mikor életének utolsó idejében nemzetiségi aktivitása csökkent.

Szemben, az út mögött áll egy hatalmas, nagyon sérült homokkő síremlék: Mazáry József Boldizsár síremléke, aki 1804-ben 20 évesen hunyt el Lőcsén, s utolsó férfitagja volt a család ezen, Jánostól származó ágának. (154) Az a figyelemre méltó, hogy egyedi sír, szarkofág: az elhunyt nem lett a földbe temetve. (Egy másik hatalmas szarkofág az V. szektorban van, a kápolna mellett).

Mellette állt a halottasház, melyet Lányi Janka építtetett. 1985-ben lebontották, mert hajléka lett a temető nemkívánatos látogatóinak.

IV. szektor

Okolicsányi-Zsedényi és Pfannschmiedt családok kriptája (164-174) Egyike a legjelentősebb lőcsei nemesi és polgári családoknak. Kitűnik közülük Zsedényi Ede 1802-1879 (171) királyi titkos tanácsos, 1839-40-ben Szepes megye országgyűlési képviselője. 1848-ban Innsbruckban az udvari követek egyike. Az evangélikus egyház főfelügyelője.

 [Sírtáblájának felirata:  Zsedényi Ede – Ő cs. és apost. kir. Felségének valóságos belső titkos tanácsosa, a magyarhoni ágost. hitv. evangélikus egyház egyetemes felügyelője, országgyűlési képviselő, királyának hű alattvalója, egyházának buzgó híve, hazájának igaz polgára. – szül. 1802. márc. 23. megh. 1879. február  20.]

A protestáns autonómiát megszüntető pátens elleni tiltakozás miatt a kormánnyal ellentétbe került és  több hónapra elítélték. Kiszabadulása után 1860-ban udvari tanácsos lett. A megyegyűlésen Szepes megye követe. Nagyon értékes könyvtára volt, amit végrendeletében a lőcsei egyházközségre hagyott, ezáltal gyarapodott az értékes gyűjtemény.

A család egyik korábbi jelentős tagja Christian von Pfannschmiedt 1728-1796. Evangélikus püspök, jelentős személyiség.

A kripta környékén is kiváló családok tagjai vannak eltemetve, mint von Pfannschiedt, von Lielienfeld, Tóthfalussy, Okolicsányi.

Csáky Rezső 1809-1887 (75) magyar politikus, Szepes megye főispánja. Sírja a kripta mellett van.

Görgey Zsigmond 1773 -1795 (16) és Görgey István 1835-1888. Jelentős szepességi nemesi család tagjai. A 23 évesen elhunyt Zsigmond figurális sírkövét az anyja rendelte meg, aki ugyanúgy gyászolta fiát, mint a bánatos szobor a talapzaton.

Johann Maléter (Maléter János) 1691-1755 (49-52 számú családi parcellában nyugszik). Orvos. 1723-tól városi és megyei orvos volt Lőcsén. Leidenben már tanulóévei alatt érdeklődött a természettudományok iránt. Megbízták egy természetrajzi és ásványtani gyűjtemény összeállításával I.Péter orosz cár számára, amit teljesített is. Szepes megye monográfiáján Bél Mátyással dolgozott együtt. A magyar helytartótanács egészségügyi tanácsa megbízásából kidolgozott egy eljárást a pestis megelőzésére és gyógyítására.

Görgey Gusztáv 1816-1882 (98) megyei közgazdász, nagybirtokos, a nemesség tagja, Szepesgörgő és Toporc birtokosa. Tanulmányai befejeztével saját birtokán gazdálkodott és a megyei közigazgatásban működött. Részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban.  Gazdasági szövetségek tisztségviselője volt. 1869-ben aktív részt vállalt a Szepesi Hitel- és Iparbank – a legkitűnőbb szepességi pénzintézet – megalapításában Lőcsén. Támogatta a tátrai turista- és idegenforgalmat. 1873-tól a Magyar Kárpátegylet elnöke.

Dr. Róth Samu 1851-1889 (83-85) professzor, később a lőcsei reáliskola igazgatója. A természetrajzot modern szemlélettel tanította. Tíz középiskolai tankönyvet írt, megalapította az archeológiai paleontológiát, levelező tagja a bécsi Birodalmi Geológiai Intézetnek. A Magyar Földrajzi Társaság és a Magyar Természetrajzi Társaság megalapítója. Geológiai szempontból vizsgálta a Magas Tátrát, főleg a gleccsereket és a gránitot. Barlangok kutatásával is foglalkozott, 17 barlangot fedezett fel és vizsgált át. A Magyar Kárpátegylet alelnöke is volt. A Magas Tátrában egy csúcsot neveztek el róla, de a Hernád áttörés gugyorja egy rokonának, Mártonnak a nevét viseli, aki Iglón van eltemetve.

Visszafordulunk a gyalogúton, a kápolnától, a következő szektorba.

V. szektor

Marschalkó János 1818 -1877 európai hírű, Gulden díjjal kitüntetett szobrász. Családja számára készítette 1844-ben a csodaszép sírkövet (38). Művei: a budapesti Lánchíd négy oroszlánszobra, a kassai dóm déli bejárati előcsarnokának kőplasztikái, az északi kapu és szentélye, Szentháromság-szobrok, honvéd emlékművek. A lőcsei múzeumban látható fafaragványa: Asszony főkötővel. Portrékat is alkotott.  Szüleinek állított  sírszobrát 2008-09-ben restaurálták a lőcsei szobrászati atelier munkatársai, és az evangélikus templomban helyezték el. A temetőben a szobor ugyanekkor készült másolatát állították fel.

Ebben a szektorban a (118)-as sír egy hatalmas kőszarkofág olvashatatlan felirattal. Valószínűleg a Prihradny család tagjai nyugszanak benne. Prihradny Edit 1873-1904 (121) angyalszobros síremléke felújításra vár. Prihradny Oszkár 1848-1925 (119) egyházi felügyelő, majd Lőcse polgármestere. A (101) –es sír egy kő hamvveder, egy urna.

Itt van eltemetve a kiváló és szeretett evangélikus lelkész, Osterlamm János Károly 1759-1840, a  (V 113) sírhelyen. 50 évig szolgált a lőcsei gyülekezetben.

Dianiska András 1840-1906 (11), pap, hitoktató, egyháztörténész. Történelmi lapokban cikkeket közölt Gustav Adolf tevékenységéről. Nemzetpolitikai szempontból mint magyar szepességi német lépett fel, a federalizáció gondolatával a radikális magyarosítás ellen. A lőcsei evangélikus egyház líceumának történetét kéziratban hagyta az egyházra.  

Carl Seeliger 1818-1896 (16-18). Egyedül neki volt könyvkereskedése a Szepességen. Hogy rentábilis legyen, árult képeket és kottákat is. Nyomtatott könyv prospektusokat is árult. Ő alapította és szerkesztette a régió háromnyelvű újságját, melynek címe: Zipser Anzeiger – Szepesi Értesítő – Spissky Oznamovatel’. Részt vett a város színházi életében stb. Lőcse egyik legkiválóbb kulturális szervezője volt. Az ő és felesége sírján márvány kereszt áll angyallal, a Moravská Ostrovai Becke cég adománya. 2008-ban lőcsei restaurátorok ezt a sírkövet is restaurálták a németországi Messerschmidtt Stiftung megbízásából.

Toperczer Ján Ludovit 1805-1880 (28-30) egyházi tisztviselő, mecénás. Fellépett az erőszakos magyarosítás ellen a Szepességen. Több kiváló szlovák nemzetiségű személy tanítója volt, pártfogója a szlovák diákok titkos egyesületének a lőcsei evangélikus líceumban. 1855-ben részt vett az osztrák-magyar egyházi tanácskozáson Bécsben, 1859-ben elnökölt Késmárkon az evangélikus egyház distriktuális konventjén, ahol a magyar protestánsok elleni császári pátens kritikája készült.

A szektor szélén látható egy fehér márvány angyal Stavarsky Julian és Wietorisz Anna sírján (164).

VI. szektor

Steiner Henriette 1873-1917 (24) diakonissza. Óvónőként  él az emléke,  nagyon szerették.

Friedrich Wilhelm Wagner 1815-1887 (33-36) orgonista és zenetanár, Szászországból jött.  Elismert zeneművész volt. Az egyházi kötelezettségeken kívül magán zenetanár volt. Éneket és zenét tanított a lőcsei liceumban, később a gimnáziumban és a felsőbb leányiskolában is. Iskolai és egyházi énekkarokat szervezett és vezetett, és komponált is számukra. Színészek számára is komponált. Művei közt fennmaradtak német költők versszövegeire írt kórusművek zongorakísérettel.

Dr. Walser Gyula 1871-1933 (85-88) evangélikus lelkész és családja.

VII. szektor

Rombauer János, aki 1782-ben született, és családja valószínűleg a (227-231) sz. sírokban van eltemetve. Kiváló festőművész volt, aki 1806-1824 között Szentpéterváron mint a cári család udvari festője működött. Túlnyomórészt portrékat és bibliai témákat festett, pl. oltárképet az eperjesi evangélikus templomba. A polgári empire, romantika és biedermeier szellemében festett. Művei több szlovákiai múzeumban megtalálhatók, azonkívül Moszkvában, Szentpéterváron, Kievben, Zsitomirban és Budapesten.

Az egész temetőnek művészi dominánsa a Probstner sírkertecske. Azoknak a sírkerteknek stílusos céhbeli példánya, amelyek a 19.század második felében voltak divatosak. A márványkeresztet pl. Gerendai Antal cége szállította, mely a cég adatai szerint mintegy 70 ilyen keresztet készített Magyarországon. A márványszobrok közül egy hiányzik, mégpedig a 18. sz. sírról, ezt ugyanis az egyik rokon a temető legreménytelenebb korszakában átmentette az új temetőbe. A kertecske megmaradt síremlékeit 2007-2008-ban restaurálta a lőcsei restaurátori atelier a németországi Messerschmidtt alapítvány megbízásából.

Probstner Ádám a 18.század második felében jött Lőcsére. Ő és különösen a fia, András az érc bányászatának és feldolgozásának szentelték életüket. Érctelepeket kutattak, de a Lőcsei hegységben sikertelenül. Az északi oldalon, Jakubianiban F.D. Fuchs-szal együtt – aki rokonuk volt – felépítettek két magas kohót és hámort a fém feldolgozásához.  Lőcsefüreden drótgyárat alapítottak. Az ércet a Szlovák Érchegységből hozták (Rudňany, Slovinky). Az e célból épített út ma része a Lőcsén átvezető 18. sz. útnak, mely éppen a temető mellett vezet el. Az út mellett volt a család kúriája, mely most a kórház területének része. Ennek az útnak az építéséért András 1833-ban nemességet kapott. Utódaik folytatták az ércfeldolgozást, de a fürdőtelep fejlesztését is.Probstner Alfréd Artúr felvirágoztatta a lublói fürdőt is. Lőcse mellett felépítette a Kovács-villát, ami ma autós camping. A szerteágazó család a Szepesség legvagyonosabb családja lett. Nagyon sokat tettek Lőcse város fejlődéséért, nemcsak gazdasági vonalon, hanem a politikában és a kultúrában is. 1945-ben vagyonukat államosították. Utódaik Szlovákián kívül Németországban, Ausztriában és Magyarországon élnek.

Ebben a kis elkerített sírkertben 36 sír van. A sírkövek felújításakor a területet is rendbe tették, így a sírkövek száma nem azonos a sírok számával. A felkutatható adatok alapján az előző korokból a következő elhunytakat tudtuk azonosítani:

  3. Maléter Ernő Dr. (1882 – 1914)

  5. Maléter  Zoltánné sz. Probstner Szidónia (1860 – 1908)

  7. Zsedényi Géza

  8. Pfannschmiedt Triodeon (1826 – 1886)

10. Probstner Angelika (1821 – 1852)

11. Görgey Viktor és felesége

12. Probstner

13. Zsedényi Gyula (1893 - ?)

14. Zsedényi Gyuláné (1864 – 1933)

15. Probstner Adolf (1818 – 1861) és fia Ottó (1856 – 1861)

16. Székely Farkas (1856 - ?)

17. Székely Farkasné (1858 – 1918)

18. Ines Pfannschmiedt geb. v. Probstner (1834 – 1872)

19. Zsedényi Marián

24. Kováts Viktor (1818 – 1879), Kováts Viktorné sz. Probstner Apollónia (1826 – 1885)
 (http://kovats.mindenkilapja.hu/user.php?m=1037334)

28. Bethlenfalvy Gyula (1885 – 1898)

32. Probstner Alice (1868 – 1898)

33. Probstner Gyula (1830 – 1911)

34. Probstner Gyuláné (1839 – 1918)

35. Bethlenfalvy Antalné Probstner Mária (1864 – 1929)

Külön részt szentelek a kis evangélikus kápolnának, amelyet néha helytelenül mint Herrmann Gusztáv 1817-1898 mauzóleumát emlegetik, mert ott a kriptában van eltemetve. Herrmann Gusztáv Besztercebányán született, fűszerkereskede­ lemmel foglalkozott. A város nagy mecénása volt, főleg az iskolákat és az egészségügyet támogatta. Az ő adományából épült fel a lőcsei kórház egyharmada. A sebészet a legjobban felszerelt osztály volt az akkori Magyarországon. Ő építtette a városi vízvezetéket, árvaházat, lányiskolát és ezt a kápolnát is. Az ő anyagi segítségéből épült a „Jó cselekedetek” szökőkútja a Városháza előtt. A lőcsei polgárok hálából már életében utcát neveztek el róla, azt, amelyik a város központjából kivezet a temetőbe. Érdemeinek elismeréséül I.Ferenc József, az osztrák-magyar monarchia császára lovagkereszttel tüntette ki.

Ebben a neoklasszicista kápolnában, amelyet Müller Antal épített, és amelyet 1895. okt. 13-án szenteltek fel, különleges évfordulókon és minden nyári hónap első vasárnapján ma is tartanak istentiszteletet. Ekkor a temető is látogatható.

A temetőben a felsoroltakon kívül még más kiváló személyiségek is el vannak temetve, akiknek sírhelyét  még nem tudtuk pontosan azonosítani.

Daniel Sinapius Horcsicska 1640-1698 kiváló fordító, szerkesztő, iskolai felügyelő, szlovák szellemű író volt. Hagyatékában latin és szlovák barokk expressív lírikát, barokk prózát, iskolai színdarabokat, hittankönyveket találunk. Az ellenreformáció idején lelkészi munkája miatt testvérével együtt számkivetésbe küldték. Visszatérése utána a Cithary Sanctorum-ot szerkesztette, valamint Lőcsén 1685-ben Komensky Orbis Pictus-ának első kiadását, melyben középszlovák kifejezések százait közölte. 1683-tól Lőcsén él, itt a Brewer nyomdában szerkesztői és korrektori munkát végez.

Brewer (Breuer) János 1675-1744 nyomdász, átvette apja után a családi nyomdát és kiegészítette modern elemekkel. 1717-ben kiadta Bella: Grammatika Latina-t és 1730-tól magyar, német és szlovák nyelvű kalendáriumokat nyomtatott. Kiadott több mint száz nyomtatványt, ebből 30-t szlovákul.

Valószínűleg itt van eltemetve Czauczik József festőművész is. Biedermeier stílusban festett portrékat, neoklasszicista és romantikus stílusban festett oltárképeket, amelyekből kettőt lőcsei templomokban láthatunk. Egyik az evangélikus templomban, másik a Kassai kapu melletti minorita templomban látható.

Ezenkívül egész családok temetkeztek ide, mint a Probstner, Okolicsányi, Zsedényi-Pfannschmiedt, Görgey, Tóthfalussy családok tagjai, bárók és grófok, polgárok és egyszerű tisztességes személyek.

Mindegyiküknek tisztelettel és köszönettel tartozunk azért a sok értékért, amit létrehoztak és ránk hagytak és ezeket az értékeket nekünk  kötelességünk megmenteni, utódaink számára átadni.

Talán feltűnik Önöknek, hogy ebben a kisvárosban annyi kiemelkedő személyiség gyűlt össze 250 év alatt, és mind egyvallású, és mind itt vannak eltemetve. Ez a város majdnem hat évszázad alatt jelentős város volt, nem volt kicsi. Állandó lakosainak száma 3000 körül volt, szabad polgárok.  A 19. században több mint 5000. A város a kereskedelmi utak kereszteződésében feküdt, és évszázadokon át a Szepesség adminisztrativ központja volt. Gyakran volt a környező országok gondolkodóinak mentsvára. Mindig ügyelt  az utódok, a fiatalság képzésére, előbb otthon, később a környező országok legkiválóbb egyetemein. Főleg evangélikusok voltak. Abban az időben ez nem keveset jelentett. Még a 19. század második felében is 1000 körül volt az evangélikusok száma, a németek távozásával ez a szám csökkent.

Végül sajnálattal kell megállapítanom, hogy a temető jelenlegi állapota nyomorúságos. Sok síremléket egészben vagy részeiben eltulajdonítottak, az elmúlt fél évszázadban a felújítás minimális volt. A felújításnak igényesnek kellene lennie, de sokszor lehetetlen. Ennek ellenére kötelességünk megőrizni a végső nyugalomnak ezt az értékes helyszínét, hogy azok, akik itt vannak eltemetve békében pihenjenek, és ez a föld legyen nekik könnyű.

Kötelességünk, hogy a polgárság széles rétegeivel és a hozzánk látogató turistákkal megismertessük ezt a nemzeti kulturális emlékhelyet.

Befejezésül kérem olvasóimat, főleg az itt eltemetettek utódait, rokonait, de azokat a látogatókat és érdeklődőket is, akik az itt közölt adatokat hitelesen kiegészíthetik, hogy mondandójukat, tájékoztatásukat címemre elküldjék és ezzel a következő ismertetőt gazdagítsák.

Köszönet érte.

Astrid Kostelníková

Hradby 3, 054 01 Levoča,