Forberger Vilmos

2024.10.07.

Címke: Dénes , Forberger

Forberger Vilmos (Késmárk 1848- Pöstyén 1928) Lőcsén volt középisk. rajztanár. A szepességi templomok freskóinak és oltárképeinek restaurálásában is tevékenykedett


 

Forberger Vilmos (1848-1928)

„ott feküdt… a Tátra egész pompájában, mint valami alvó szép leány, ki álmában lehányta takaróját, mely bájait leplezte”– így kápráztatta el még az Alföld szerelmesét, Petőfi Sándort is ez az egykor hazánkhoz tartozó felvidéki hegyvonulat.  Aki pedig ennek a tájegységnek a környezetében született, a természet és az ember összetartozásának különös élményét élhette meg.   A késmárki líceum rektora, a növénygyűjtő Zipser Dávid – aki a Praetorius nevet vette fel – például, mikor úgy érezte, hogy közel a halál, kivitette ágyát a szabadba, s arccal a csúcsok felé fordulva hálát adott Istennek, hogy ilyen természeti körülmények közé született. Nem egy közülük tollat, ecsetet ragadott a kezébe és szívével, lelkével örökítette meg ezt a neki otthont adó természeti szépségekkel olyan annyira megáldott, gótikus csúcsaival égbe törő hegyvonulatot. Forberger Vilmos is e körbe tartozott, de Mednyánszky László, Szepesi Kuszka Jenő, Katona Nádor mellett az ő neve árnyékban maradt és hazánkban kevésbé ismert. Oka ennek, hogy elsősorban grafikai művekkel és vízfestékkel készült képeivel aratott sikert, e műfajok pedig mind a mai napig, a ecsettel felvitt, színpompás festékkel készült képek mögött háttérbe szorulnak.

 A szepességi mester élete, tevékenysége és művei

 Forberger Vilmos a Tátra lábánál fekvő Késmárk, mely város lakosságának a többségét a keresztény szászok (cipszerek) – közöttük a Forberger család – alkották. Közülük az idők folyamán számos iskolázott földműves, iparos, világlátott kereskedő, lelkiismeretes tisztviselő, kiváló tudós és művész  neve gyarapította a lexikonok névsorát. Világra jöttének ideje 1848. máj. 28., amely a  márciusban kezdődő forradalmunk eseményeivel esik egybe. Életének első szakaszáról: szüleiről, családjáról szinte semmit nem tudunk, s ifjúságáról pedig csupán a lexikonok szűkszavú tájékoztatásai közlik, hogy Eperjesen, az ev. teológián, majd Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán tanult és végül rajztanári képesítést szerzett. 1871-től az eperjesi ev. főgimnázium, 1882-től a nagykállói, majd végül a lőcsei magyar királyi állami gimnáziumban tanított. Ezen utolsó nagy korszaka hozta meg Forbergernek a hírnevet.  Köszönhető ez annak többek között, hogy neves baráti köre segítette abban, hogy a Tátra csodálatos világát minél behatóbban megismerhesse.  Köztük volt Roth Sámuel (1851-183) Magas-Tátrakutató, Kövi Imre (1839-1918), iglói rajztanár, a beteg fél lábával is csúcsokat megmászó, iglói igazgató, Emericzy Viktor (1838-1887).  Valamennyiük között leghűbb társa és a munkásságát legjobban inspiráló a földrajz tudós Dénes Ferenc (1845-1934) volt, aki 1873-ban részt vett a Magyarországi Kárpátegyesület megalapításában, melynek 50 éves fennállása alkalmával annak díszelnöke is lett. (Emellett részt vett hegyi vezetők kiképzésében s a Kárpát Múzeum gondnoki tisztségét is betöltötte. 1922-ben, dr. Guhr Mihály szanatóriumában, Tátraszéplakon a gyógyítandó betegek sétáinak és természetben való tartózkodásaiknak legoptimálisabb megvalósítását segítő meteorológiai állomás vezetőjeként is tevékenykedett.)

    1885-ben a Kárpátegyesület benevez egy, a szépségekben gazdag tájegységet, a Szepességet bemutató országos kiállításra, azzal a céllal, hogy a tátrai turisztikát ezzel is népszerűsítse. Forberger is készül rá és 1884 nyarán Dénessel bejárja a megörökítésre leginkább érdemes helyeket. Dénes kalauzolja a kilátásban a legcsodálatosabb helyekre, mint pl. a csarnagurai hegycsúcsokra, s miközben magyarázza a geológiai sajátosságokat, Forberger rajzol. A tengerszem csúcs közepét pl. másfél méteres kartonlapon, krétával örökíti meg. Az országos kiállítás biztosa, Mattekovics Sándor államtitkár felfigyel Forberger munkásságára, és előkelő helyet biztosít képeinek a kiállításon.

    A Kárpátegyesület továbbra is pártolja a tevékenységét, rajzait sokszorosítják és az egyesület évkönyveiben illusztrációként szerepeltetik. A képes folyóiratokban, mint pl. a Vasárnapi Ujságban, Történelmi életrajzokban,  az Osztrák Magyar Monarchia írásban és képekben című kiadványban s a Szepes megyei Történelmi Társulat évkönyveiben is megjelennek rajzai.[1]

     Tájábrázolások mellett foglalkozik Lőcse régiségeinek a megörökítéseivel is és ezúttal használja az akvarell technikát is, mert ezzel színesebben tudja bemutatni a városrészeket.

      Egy újabb, számára kicsit alantasabbnak tűnő tevékenységet is folytat: kisméretű fotókról krétarajzokat készít. Ezek főként arcképek, ismertebb, nevesebb személyekről, mint például a nyíregyházi kórház névadójáról, Jósa Andrásról. Az épületbe belépő napjainkban is Forberger rajzán ismerheti meg a neves orvost.[2] A 80-as években nagyon sok ehhez hasonló megbízást kapott és végül ennek köszönhető, hogy a Jusztusz kertben Müller Miksa (1875 1923), neves magyar építész tervei alapján egy családi házat tudott létrehozni, ahol élete utolsó 30 évében meghitt otthoni légkörben, rajzoláson kívül kertészkedéssel is foglalkozott.

      1907-ben nyugdíjba megy, és ettől kezdve, mivel ideje sok, megpróbálja a Tátra szépségeit olajfestményekkel is megörökíteni. 60-on túl azonban már nem könnyű, hóban, fagyban, esőben a magaslatok között alkotni.  Poprádon még ebben az évben szerepel egy nagy kiállításon, vízfestékkel felvitt képei színesedtek, de azokon is a rajzos forma és a vonal uralkodik.

     Élete utolsó éveiben Trianon neki is más életformát diktál: elválasztja a családtól, Bécsben tanuló gyermekeitől.

    1923-ban a Borúth Andor és Guhr Mihály által kialakított tátraszéplaki művészeti központban még aktívan közreműködik és rajzaival, akvarelljeivel gazdagítja a helyi kiállításokat. Forberger Vilmoson kívül a csodálatos táj, a barátságos légkör sok magyar művészt vonzott oda: Szlányi Lajos, Éder Gyula, Vas Elemér, Köszeghy Winkler Elemér, Katona Nándor festőket, de még Mednyánszky László is tagja lett e körnek.[3]1922-23 között itt rendezték meg a szepességi festők és grafikusok nagyszabású kiállítását.

    1927-ben Lőcsén is szerepelnek még művei egy nagyléptékű kiállításon.  Itt figyel fel a 77-éves mester tehetségére az ismert bécsi festő, professzor Ferdinánd Andri és rajzait milliókra becsüli. Ennek köszönhetően, az Albertina Múzeum számára is vásárolnak tőle két képet. Az egyik a menguszfalvi völgyből, a másik a lőcsei Rehberg hegyről ábrázolja a Tátra csúcsait.[4]

     A mester azonban egyre jobban szenved a csúztól, s Pöstyénbe költözik gyógyítás céljából. Azonban az elhagyott szepességi táj hiánya egyre jobban emészti. Élete végén nem tudja ágyát kivitetni a Tátra ölelő karjába, mint egykor ezt Praetorius megtehetette, hogy megbékélve, onnan emelkedjen a halhatatlanságba.

Abiit non obiit (eltávozott, de nem halt meg)

 Festői tehetsége továbbélt leszármazottjaiban. A lőcsei gimnáziumban, nyugdíjazása után fia, Andor töltötte be a rajtanári állást. Lánya, Schwarz Ferencné Forberger Madlen festőművészként lett ismert Bécsben. Unokája: Schwarz Lujza a bécsi festő akadémián a sokszorosított grafikában képezte magát. Rézkarcai, állattanulmányai kedvelt képei lettek a bécsi otthonoknak. A két világháború között Budapesten a Műcsarnokban[5] és a Nemzeti Szalonban[6]  a felvidéki festők műveiből rendezett kiállításokon Mednyánszky, Katona Nándor, Szepesí Kuszka mellett mindkettőjük alkotásaiból szerepeltek képek. Napjainkban a Galéria Savária online értékesítő helyen Forberger Madlen a  lőcsei Szent Jakab templom főoltáráról készült olaj, vászon képét 110 ezer 500 forintért kínálják eladásra. Ugyanakkor édesapjának rajzairól, akvarelljeiről az 1930-as évek után nincs hír. Magyarországon napjainkban a galériák gyűjteményében is nagyon ritkán lehet képeire akadni.

   Szepességből elszármazottak feladata, célja: kutatni, keresni Forberger Vilmos hagyatékát, hogy műveivel a mai csonka Magyarország lakosságával is megéreztessék a Tátra vonzerejét, mely a közszájon forgó történet szerint abból ered, hogy a teremtés idején egy angyal zsákja beleakadt az egyik csúcsba, kiszakadt és itt szóródott szét minden különleges fa, növény és nemes állat.[7]

 

[1] Szepesi Hírlap, 1928-12-01/48.sz. 2-3-4. o. K. W. E.

[2] Kelet Magyarország, 1989-12-09/292. sz. 9. o.

[3] Somogyi Gábor: Borúth Andor, az ember és művész. Kazinczy Ferenc Társaság kiadása, Sátoraljaújhely, 2003. 60

[4] Új Nemzedék,1926-06-18 /131.sz. 1290. o.

[5] A szepesiek budapesti tárlata a Műcsarnokban. Szepesi Híradó, 1928-12-22/ 51. sz. 8. o.

[6] Szepességi festők kiállítása. Pesti Hírlap, 1937-03-12/58. sz. 1. o.

[7] Julius Gretzmacher–Rudolf Kleckner: Die Zips. Land unter hohen Tatra. Wort und Welt, Innsbruck 1987.

 

Képek


Lőcse, 1885

Arcképcsarnok
Jeles személyiségek
Visszaemlékezések, archív felvételek
Emlékhelyek és sírjegyzékek
Szepesi estek és hazai események
Szepességi látogatások


hirdetés helye


 

Szepesi Ház /
Zipser Haus /
Spišsky Dom