Európa természeti értékekben egyik leggazdagabb területe a Szepesség és a Magas-Tátra. Tudományos feltárásuk több évszázadon át fontos eredményeket nyújtott a természettudományok, a geológia, a földrajz, a botanika számára. A Magas-Tátra első bejárói valószínűleg névről nem ismert pásztorok, vadászok, arany és ezüst ércre áhítozó kincskeresők, favágók, szénégetők lehettek. Az első, a vidékre vonatkozó híradások IV. Béla névtelen jegyzője, a XIII. században élt Anonymus személyéhez fűződnek. Írásos emlékek vannak arról, hogy Kunisch Ádám (1562-1600) a késmárki líceum rektora diákjait rendszeresen vitte kirándulni a Magas-Tátrába.
A Magas-Tátra első tudományos leírója, Frölich Dávid (1595-1648), a késmárki kollégium tanára „Medulla geographiae practicae” című könyvében adott leírást a Magas-Tátra 1615-ben megmászott ormáról, mely valószínűleg a Késmárki, vagy a Lomnici-csúcs lehetett. Az ő híradása irányította a figyelmet elsőként e táj szépségeire.
 
Az ő nyomán Buchholtz György (1643-1725) felkai evangélikus lelkész Lőcsén kiadott német nyelvű „Das weit und breit erschollene Zipser Schneegebürge” című könyvében ismertette a Magas-Tátra növényzeti övezetességét. Fia, ifjú Buchholtz György (1688-1737) ugyancsak a Késmárki Líceum rektoraként tevékenykedett. Édesapja nyomdokain bejárta a Magas-Tátra tájait, s 1717-ben elkészítette a hegység panorámarajzát. Az ő érdeme a Deményfalvi és a Szilicei- jégbarlangok első térképezése.  Térképeit Bél Mátyás (1684-1749) adta közre 1723-ban kiadott „Hungariae antiquae novae et prodromus” című könyvében. A külföldiek közül a skót származású Robert Townson (1762-1827) 1793-ban tanulmányozta a Magas-Tátra jégár csiszolta völgyeit, tavait és vízfolyásait. Londonban, 1797-ben megjelentetett munkája nagy vonzerőt gyakorolt a világ tudósai számára. A jeles svéd botanikus, Göran Wahlenberg (1780-1851) az Uppsalai Egyetem felkérésére, 1813-ban végzett helyszíni terepkutatásokat és növénytani gyűjtéseket. Eredményeit Göttingenben, 1814-ben megjelent „Flora Carpathorum principalium” című könyvében tette közre.
 
A természettudósok közül Kitaibel Pál (1757-1818) többször járt a Magas-Tátrában és segítője Mauksch Tamás (1749-1832) nagyszalóki evangélikus lelkész közreműködésével igen jelentős botanikai feltáró munkát végzett.
            A geográfia számára úttörő jelentőségű a nagyszalóki születésű földrajztudós, az első magyar földrajzprofesszor, Hunfalvy János (1820-1888) munkássága. Ő adott elsőként átfogó igényű földrajzi képet a Magas-Tátráról. Részletesen kutatta a hóhatár változásait, a Magas-Tátra tetőrégióinak eljegesedési nyomait. Részletesen vizsgálta a tengerszint feletti magasság és a növényzeti övezetesség kérdéseit. Nagy figyelmet szentelt a pásztorkodás természeti feltételeinek, a legeltetésnek és az időjárási változások hatásainak. Felhívta a figyelmet a természetkárosítás veszélyeire, pl. az orvosi növényként hasznosított tárnics túlzott mértékű gyűjtésének. Hunfalvy nagyszabású földrajzi szintézist adott a Kárpátokról, melyben a domborzat, az éghajlat, a vízfolyások, a természetes növénytakaró változásai kitűnően tükröződnek.

A Magas-Tátra déli oldalainak eljegesedési nyomait a lőcsei főreáliskola tanára, Róth Samu (1855-1889), másfél évtizeden át tanulmányozta 1874 és 1888 között. A hajdani gleccserek felszínalakító folyamatait és képződményeit, a különböző morénalerakódásokat több tudományos dolgozatban tette közzé. Elkészítette A Magas-Tátra gránitjai című dolgozatát 1874-ben, mely a Nagyszalóki-csúcs délnyugati oldalának kőzetgyűjtései alapján készült. Róth Samu a gneisz, a csillámpala és a gránit kőzettani sajátosságait különböző tengerszint feletti magasságokból származó kőzetminták alapján határozta meg. A Zöld-tó és a Szalóki-tó környékén több helyütt kimutatott hematit nyomokat.

A szepesiglói születésű orvos és geológus, Posewitz Tivadar (1850-1917) Borneón és az indonéz szigetvilágban tett kutató útját követően lépett a geológiai kutatások szolgálatába, s három évtizeden át végzett földtani térképezést a Kárpátokban. A Szepesség, a Magas-Tátra és a Szepesi-középhegység című, 1898-ban írt munkájában felhívta a figyelmet e vidék különleges turisztikai értékeire.

Tiszteletet érdemel Déchy Mór (1851-1917), Téry Ödön (1856-1917), valamint Thirring Gusztáv (1861-1941), akik a Magyar Földrajzi Társaság tagjaiként és hegymászókként tettek sokat a vidék turisztikai feltárása érdekében.
 
Cholnoky Jenő földrajztudós (1870-1950) érdeme, hogy geomorfológiai munkásságában fontos fejezetet szentelt a jégárak okozta felszínformálásnak, és ehhez több példát a Magas-Tátrából írt le. Nagy elismerést érdemelnek a nemzetközi tudomány jeles kiválóságai, Friedrich Fuchs, E. Janota, Titus Chalubinsky, Viktor Uhlig, M. Limanowski, J. Morozewicz, Radim Kettner, Dimitrij Andrusov geológusok kötetei, K. Domin, Frantisek Á. Novák, Pravdomil Svoboda, Jan Martin Novacky, Jozef Dostal, Jan Smarda, Ján Futák botanikai munkái, Július Komárek zoológiai tanulmányai, Vladimir Mladejovski és Pavel Viskup klimatológiai munkái. A klasszikus, legendás értékek közé tartozik Arno Puskás és Jozó Simkó útikalauz író munkássága. Felsorolhatatlan e rövid előadásban azon tudósok neve, akik alapvető kutatásaikkal gazdagították a Szepesség és a Magas-Tátra tudományos irodalmát.
 
A Magas-Tátra megismerése a mai napig sok veszéllyel jár, s nem kevés ember az életével fizetett a hegységben tett túrája során. A Tátra kiváló ismerője, a Kaukázust megjárt Dr. Timcsák Albin Géza (1910-1962) a Nagy-Tarpataki-völgyben szélsőséges időjárási viszonyok között, bajba került társai mentése közben veszítette életét. Példája arra int, hogy a legnagyobb óvatosságra van szükség, mert az időjárási viszonyok gyors változása életveszélyes helyzeteket okozhat.
 
A részletes túraleírások szerzői közül kiemelést érdemel a késmárki tanár, Grósz Alfréd (1885-1973), aki diákjaival a Magas-Tátra valamennyi hegycsúcsát megmászta, s egy életen át tanított szülővárosa líceumában. A Magas-Tátra egyik legalaposabb ismerőjét tisztelhetjük személyében. Az útikalauz írás klasszikus személyisége Komarnicki Gyula (1885-1975) Tátra-kalauzai a turistairodalom legbecsesebb alkotásai közé tartoznak. A Bucsek Henrik által szerkesztett nagy műve, számos kiadást megélt Tátra-kalauza szlovák, magyar, lengyel és német helynevekkel nemcsak használhatóbbá teszi a könyvet, hanem egyben azt is szimbolizálja, hogy e négy nemzet fiai milyen fontos szerepet játszottak a Magas-Tátra és a Szepesség tudományos feltárásában.
 

Dr. Kubassek János
Magyar Földrajzi Múzeum (Érd)

2010.10.01

Medulla geographiae practicae-: https://books.google.hu/books?id=ER1RUpueYQgC&printsec=frontcover&source=gbs_atb&redir_esc=y#v=onepage&q&f=false