Margit bárónő a saját személyisége révén írta be magát a nagyőriek emlékezetébe. Visszavonultan élt, mégis mindenhol ott volt, ahol beteget kellett ápolni, szegényt segíteni, vagy szomorút vigasztalni. Mindenki ismerte, de csak kevesen mondhatták, hogy a bizalmába fogadta őket. Tartózkodó személyiségét mi sem jellemzi jobban, mint hogy legközelebbi barátja a szolgálólánya, Žofia Bednárová volt.

Mednyánszky László unokahúga

Czóbel István báró, irodalmár, filozófus és Mednyánszky Margit Miri 1887 júniusában kötöttek házasságot Nagyőrött. Ebből a frigyből született 1889-ben István fiuk, aki csak néhány hónapig élt – az anyai nagybácsi, Mednyánszky László a szomorú hírre a szülői birtokra sietett, és a halálos ágyán festette meg a csecsemőt. 1890-ben látta meg a napvilágot Marianna, 1891-ben Margit és 1894-ben öccsük, akit szintén Istvánnak hívtak. Mariannát a tüdővész vitte el 29 éves korában, Istvánnak pedig az első világháborúban az Ukrajna nyugati részén lévő mocsaraknál veszett nyoma. A család sokáig kutatott utána, levelezőlapokat küldtek szét a képmásával, kérve, ha valakinek információja van, jelentkezzen, de sikertelenül. Ugyanebben az időben Mednyánszky László is a fronton volt a Sajtóhadiszállás kötelékében, számos festményen örökítette meg a magyar katonákat. Czóbel Miri fia és testvére iránti aggodalmában kérte a lányait, akik akkor már a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanultak, hogy térjenek haza, és legyenek a szülők támaszai.

Margit élete végéig a nagyőri kastélyban maradt, bár 1945 után már külön kegynek számított, hogy egyáltalán maradhatott. Lukáš Lisý muzeológus, a nagyőri kastélygaléria munkatársa szerint ez annak volt köszönhető, hogy a helyiek tanúsították, Czóbel Margit támogatta a partizánokat. Hogy ez igaz volt-e, nem tudni. A lényeg, hogy fontosnak tartották megóvni a bárónőt, aki csak törte a szlovák nyelvet, mégis mindenkivel szót értett.

Festmények a lépcső alatt

Lukáš Lisý elhivatott kutatója Czóbel Margit életének, de nincs könnyű dolga, mert a bárónő még a naplóiban sem tárulkozott ki. „Csupa tárgyilagos bejegyzést olvashatunk tőle arról, mikor ébredt, mit evett, hol járt aznap. Tudjuk, hogy sokat sportolt: túrázott, korcsolyázott, síelt, lovagolt, nyáron a Poprád folyóban úszott. Nagyon szeretett olvasni és festeni, de ebben a családban ez volt a természetes, hiszen anyai nagybátyja Mednyánszky László festő volt, apai nagynénje pedig Czóbel Minka írónő. Az írói vénát azonban nem örökölte Margit, arról, hogy mit gondolt a politikai változásokról, hogyan viselte a családot ért megpróbáltatásokat, egyetlen mondat sem árulkodik a naplóiban.”

A nagyőri uradalom eredetileg a Horváth-Stansith család birtoka volt, Horváth-Stansith Gergely 1584-ben humán líceumot hozott létre nemesi családok gyermekeinek. Az iskola 1711-ig, a kastély leégéséig működött. Miután a család férfiágon kihalt, a kastélyt a 19. században a Szirmay, majd a Mednyánszky család vette birtokba. Ekkor vált irodalmárok és művészek találkozóhelyévé, ahová Mednyánszky László mindig szívesen visszajárt, és itt volt az egyetlen állandó műterme is. „Nagy hatással volt az unokahúgaira, akik kiskoruktól részesültek képzőművészeti oktatásban, a bécsi Konstantin Lohwag Frida volt a rajztanáruk. Évtizedekkel később Margitnak köszönhetően őrződtek meg Mednyánszky Nagyőrben maradt képei. Mielőtt a front a faluba ért volna, Sztáray Antal gróf eljött a bárónőért, hogy magával vigye Nagymihályba, de Margit nem akarta elhagyni a kastélyt – attól tartott, kirabolják. Személye és lélekjelenléte valóban elég volt ahhoz, hogy megőrizze az itteni értékeket – egy késmárki építész javaslatára Žofia Bednárovával kivágták a festményeket a fakeretekből, összetekerték, és csatornacsövekben a lépcsőfokok alatt rejtették el. Olyan jól, hogy a képek nem is kerültek elő, csak 1972 után, amikor a kastély a Szlovák Nemzeti Galéria tulajdona lett. De addig még sok víz lefolyt a Poprád folyón, és a tátrai tájat sok képen örökítette meg Czóbel Margit.

Asszonyok a kastélyban

Már fiatalon jelentős sikerei voltak, 1916-ban és 1922-ben kiállításokon mutatkozott be a Nemzeti Szalonban, Andersen mesegyűjteményének és Tormay Cecile könyvének illusztrációjáért 1920-ban állami díjat kapott. „Valószínű, hogy már ekkor is leginkább a festészet és a sport töltötte ki a napjait, bár a család élénk társadalmi életet is élt, tartották a kapcsolatot a lőcsei Csákyakkal, a nagymihályi Sztárayakkal, és Margit szoros barátságot ápolt a késmárki Szirmay Hedvig bárónővel (róla 2018 karácsonyán írtunk a Vasárnapban – a szerk. megj.). Telente a család anarcsi birtokára utaztak, ahol kellemesebb volt a klíma, mint a Tátrában. Édesanyja 1937. júniusában bekövetkezett halála után Margit egyedül maradt hűséges komornájával, és akkor sem hagyta el a nagyőri kastélyt, amikor elszegényedett családokat költöztettek oda. Nem neheztelt rájuk, a visszaemlékezésekből tudjuk, hogy ünnepekkor gyümölcsöt vitt nekik” – tudtuk meg Lukáš Lisýtől.

Žofia Bednárová pedig őt nem hagyta el, akkor is vele maradt, amikor megbetegedett, és a lányához költözhetett volna a faluba. A komornát szoros kötelék fűzte a családhoz, mert amikor fiatalon elveszítette a Czóbeléknél kocsisként dolgozó férjét, a báróék mindhárom gyermekével befogadták őt. A két fiút szakmára taníttatták, kislányát egyházi iskolába küldték. Ő ezt a gondoskodást Margit bárónőnek viszonozta, a két asszony Žofia 1968-ban bekövetkezett haláláig együtt maradt a kastélyban. Életének utolsó hónapjaiban a bárónő ápolta a komornáját, a következő négy évben pedig Žofia lánya, Mária Milistenferová törődött az idős bárónővel. A helyi tanítón és krónikáson, Peter Purdešen kívül ő volt az utolsó, aki közelről ismerte: „…olyan teremtés volt, hogy az utolsót is odaadta volna… olyan vékony, soványka, …nagyon kevés dologra volt szüksége, vegetáriánus volt” – olvasható a 2017-ben elhunyt Mária Milistenferová 2011-ben lejegyzett visszaemlékezéseiben.

GALÉRIA

Pár bútor és többezer könyv

Szerénysége mellett következetes és kitartó is lehetett a bárónő, még azt is sikerült elérnie, hogy a két, számára kijelölt földszinti szobán kívül a kastély könyvtárát is lakhassa, így megóvta az könyveket a pusztulástól. „A front alatt a kastélyt is feldúlták, majd a helybeli gyerekek kilószámra vitték a több száz éves köteteket az iskolai papírgyűjtésbe. Szerencsére az egyik tanító felismerte az értéküket, és visszavitte őket a kastélyba” – meséli Lukáš Lisý a több mint nyolcezer kötetes könyvtárszobában, melynek legkülönlegesebb példányai egy Erasmus-traktátum és egy 1514-ből származó természettudományi kötet. Megmaradt egy hatalmas 16. századi kovácsoltvas láda is, amelyben dokumentumokat őriztek, hogy a tűzvész se pusztítsa el őket. Olyan nehéz volt, hogy nem tudták elvinni, egyébként nagyon kevés az eredeti bútordarab a kastélyban – néhány szék, kanapé, íróasztal, és Margit bárónő két ezüst gyertyatartója meg két ezüst gyümölcskosárkája.

Barátnőjével, Szirmay Hedviggel ellentétben, aki a naplójában nyíltan írt Bethlenfalvy Ernő iránt érzett szerelméről, arról, hogy volt-e férfi Czóbel Margit életében, nem tudunk. Ha volt is, nem írt róla és a család sem erőltette a házasságkötést. „Haladó gondolkodású, liberális világszemléletű emberek voltak, azt vallhatták, hogy a lányuknak is joga van a saját életét élni. Magánügyekről nem beszéltek, abban az időben az is tabu téma volt, hogy Mednyánszky László a saját neme iránt vonzódott.”

A különc arisztokrata

Mednyánszky támogatta Margit unokahúga festői ambícióit, és amikor Nagyőrön tartózkodott, tanította is őt. Margit számára fontos inspirációs forrás volt nagybátyja munkássága, melankolikus tájképei gyakran emlékeztetnek a festményeire. A bárónő akvarelljeit néhány nagyőri családban máig őrzik, ezeket mind ajándékba adta. A művészetpártolók egy késmárki papírboltban is vásárolhattak Czóbel Margit által festett képeslapokat, a tulajdonos Mariskánál ezekkel fizethetett a bárónő festékekért. A nagyőri kastélyban Mednyánszky festményei mellett Czóbel Margit képei is láthatók. Köztük két önarckép, mindkettőről derűs, nyugalmat sugárzó lény tekint ránk. „Különc volt, az igaz, amennyire egy kifinomult, négy nyelven beszélő arisztokrata abban a világban különc lehetett. De nem volt búskomor és lelkileg labilis, amilyennek Ladislav Mňačko írta le 1961-es találkozásukat követően az Ahol a poros utak véget érnek című kötetében. A bárónőt ez a jellemzés nagyon bántotta, ezután még visszavonultabban élt, de végig tiszta volt az elméje, kiegyensúlyozott a kedélye. Hívő volt, rendszeresen látogatta a 14. században épült, a kastéllyal egységet alkotó későgótikus Szent Anna-templomot, melybe ő festette a keresztút stációit. 1972-ben, 81 évesen halt meg, temetésén ott volt az egész falu.”

Czóbel Margit nem csak a kastély utolsó lakója, letűnt korok utolsó tanúja is volt Nagyőrön. Megélte a Monarchiát, Trianont, az első és a második világháborút, a fasiszta szlovák államot és a kommunista Csehszlovákiát, de soha nem csüggedt, mert mindig felül tudott emelkedni a hétköznapi bajokon, és mindent történelmi összefüggésekben látott. Úgy, ahogy csak azoknak adatik meg, akiknek a családja több száz éves múltra tekinthet vissza.

Vrabec Mária /VASÁRNAP, 2020. december 28.  https://vasarnap.com/historia/nagyor-utolso-urnoje-galeria

További cikkek a témában:

Katarína Benová: CZÓBEL MARGIT BÁRÓNő ÉLETE ÉS MÛVÉSZETE
Garajszki Margit fordítása
http://www.meridiankiado.hu/node/98
- beküldte Meridián kiadó, sze, 04/27/2016 - 00:31

Ld. még: Nagyőri kastélypark, Czóbel Istvánné Mednyánszky Margit nyughelye

Silvester Lavrík: Az utolsó bárónő c. könyvét Czóbel Margitról írta