Édesapám, Joppa Gyula (1912- 1994) mézeskalácsos és gyertyaöntő mester élete
(Joppa László, 2014, Késmárk)
Édesapám, Joppa Gyula (1912- 1994) mézeskalácsos és gyertyaöntő mester élete
(Joppa László, 2014, Késmárk)
Joppa Gyula Iglón született, Szepes megyében, 1912. július 18-án. Édesapja nyomdász mester volt. Iglón járt általános iskolába. 1923-ban, az ötödik osztály elvégzése után apja elküldte Munkácsra nagybátyjához, Puskás Béla mézeskalácsos mesterhez, mesterséget tanulni. Nagybátyja nemsokára, 1926-ban, 29 évesen meghalt szívbajban. Az ipart özvegye, Jusztina asszony vette át, aki 1927-ben újból férjhez ment az ipart folytató Bucsin Lajoshoz, de 1929-ben ő is meghalt. Éppen ekkor, 3 évi ipariskolai tanulás után tette le a mézeskalácsos és gyertyaöntő tanulóvizsgát az alig 17 éves Joppa Gyula (az én leendő apám), és lett az egész család - Jusztina és három kis gyerek - eltartója. Hogy működjön az ipar, nagyon kellett igyekeznie, mert Munkácson nagy volt a konkurencia. 1930-ban két évre behívták katonának Kassára. Mikor visszatért Munkácsra, megint csak a sok munka várta. 1935-ben segédi vizsgát tett Munkácson, majd belekezdett a műhelynek és berendezésének fokozatos felújításába. Csehországból három különböző méretű sátorponyvát rendelt. (Egy nagyobb fennmaradt, még a kilencvenes években is használtuk. Most a Lőcsei Szlovák Nemzeti Múzeumban található). A műhelyben minden munkát kézzel végeztek, mivel egy fatüzelésű sütőkemencén kívül semmilyen gép sem volt. (A gépi berendezések nagyon drágák voltak). A jövő bizonytalan volt. Az iparos tevékenység valamilyen okból mindig megszakadt. Kitört a második világháború. Négyszer hívták be tartalékosként a magyar hadseregbe, és a keleti frontra küldték. Nagy szerencsével ezt is túlélte. 1943. augusztus 2-án Ungváron a mestervizsgáló bizottság előtt sikeresen levizsgázott, és mézeskalácsos iparos mesternek nyilvánították. Háború után Kárpátalját az oroszokhoz csatolták. Meghalt Jusztina mesterasszony. Iglói születésű lévén megkapta a kitelepülési engedélyt. Kiosztottak neki egy vasúti tehervagont, ahová felrakta a műhely berendezését és a többi holmit. 1947 telének végén visszatért szülőhelyére, a Szepességbe. Késmárkon települt le, ahol a bátyja élt. Itt egy jó műhely-helyiséget tudott szerezni. Sikeresen beindította az ipart. Halvány sejtelme sem volt arról, hogy milyen jó vidéken telepedett le. Késmárkon és környékén az emberek hozzá voltak szokva a mézeshez. (Háború végéig működött Késmárkon a cipszernémet mézeskalácsos Hayde és családja. Lőcsén még a háború után is működött az Elischer Jan és Stefan testvérek műhelye. Rájuk még én is emlékezem, valamikor az ötvenes években voltam náluk apámmal).
A sekrestyések keresték a templomi gyertyákat. A gyertyagyártás nagyon nehéz munka volt, de jövedelmező. Az akkori gyertya minősége a maival összehasonlíthatatlan. 1948 után még hagyták a kommunisták, hogy kisiparosként dolgozzon. 1952-ben megnősült, és végre a saját családjára kezdett dolgozni. 1954 nyarán „átvette” a műhelyt a Jednota szövetkezet. Ott még dolgozott 1959-ig. Azután cukrász volt egy pékségben. Rövid időre (1968–1972) még visszatért az iparához, de csak másodállásban, az esti órákban. (Két fia még iskolába járt, és minden mellékkeresetre szükség volt). 1972-ben ment nyugdíjba.
1989 után a hagyományos kézművesség újra felkeltette a figyelmet és az érdeklődést. 1991 elején a város képviselői felkérték, hogy készítsen valamit az 1991. évi ipari vásárra. (EĽRO=európske ľudové remeslo= Európai Népi Ipar). 79 éves korában még volt annyi ereje, hogy belekezdett: beszerezte az engedélyeket, felújította a régi (mindig csak ideiglenes) műhelyt, beszerezte a szükséges anyagokat, és újból megkezdte a tésztakavarást, sütést, díszítést, csomagolást stb. Sőt még a fiát is kezdte betanítani a szakmába. Három évig volt a régi mézeskalácsos sátra a vásár dísze - ahogy megírták az újságírók. 1992-ben, mikor éppen a vásár idején érte meg 80. életévét, a késmárki polgármester nyilvánosan köszönte meg és emelte ki a munkáját. 1994. február 24-én halt meg.
Vele talán már a Szepesség utolsó kitanult mézeskalácsos mestere ment el.
Késmárkon, 2014 decemberében,
Joppa László
2014.12.27
Arcképcsarnok
Jeles személyiségek
Visszaemlékezések, archív felvételek
Emlékhelyek és sírjegyzékek
Szepesi estek és hazai események
Szepességi látogatások
hirdetés helye