Greschik Gyula mérnök, egyetemi magántanár. 1975-ben a műszaki tudományok kandidátusa lett, majd 1996-ban PhD-fokozatot szerzett. A számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet életében aktívan részt vevő mérnöknek mozgalmas és elismert szakmai munkássága mellett volt igénye arra, hogy figyelmet fordítson családja múltjának és örökségének ápolására, a régi idők emlékeinek feltárására. Greschik Gyula ugyanis annak a felvidéki, lőcsei háznak a tulajdonosa, amely emlékezetes szolgálatot tett az egykor nehéz helyzetbe került evangélikusoknak. Az épület ma is megvan a Mészáros utca 15. alatt, de egészen más szerepet tölt be, mint egykoron.

Mit lehet tudni el az épület rövid történetéről?

A 18. század óta a ház a Steinhausz família birtokában volt.  A 17. századi lőcsei Hain krónikából kiolvashatóan azonban évszázadokkal korábban a közeli Sperndorf (ma Iliašovce) plébánosa birtokolta.  Erre utal a gótikus kapualj 15. századi kővésete: ”benedic domine domum istam” (áldd meg Uram, ezt a házat), és az eredetileg hét méter magas gótikus belső tér, ami kápolna is lehetett, bár mára már egy téglaboltozatos födémmel ketté van osztva.  Egykoron két szomszédos ház épült egybe egy dufarttal, átjáróval, így nyerte el mai formáját.  A ház értékes elemei a pinceszinten levő két 14. századi lakótorony, egy 15. századi míves, kovácsolt vas ajtó, egy Zsigmond király korbeli ajtókeret, az említett a gótikus kapualj 15. századi kővésete.  A 19. századi átépítés reprezentatív belső lépcsőházat hozott létre. A ház Steinhausz Lászlónak a magyar parlament építését  vezető műépítészének szülőháza és elhalálozásának a színhelye volt. Hiteles feljegyzések szerint az épületben szállt meg édesapja vendégeként Görgey Arthúr a branyiszkói csata előtti éjszakán.

Milyen további evangélikus vonatkozásai vannak az UNESCO világörökség kincsei között számon tartott épületnek?

Édesanyám és anyai nagyanyám, akik a ház nagyobbik részének tulajdonosai voltak, szüntelen emlegették gyermekkoromban:” ez a ház megszentelt hely, jó lenne, ha azt a család megőrizné.” S magam, nyakas gyerekfejjel kijelentettem: „majd én megőrzöm a házat.” Akkor még nem tudtam, mit jelent a „megszentelt hely”, s azt sem, hogy mennyi utánjárást, anyagi ráfordítást jelent „a ház megőrzése”.  De tartottam magam a vállalásomhoz.  Az épület magas gótikus helyisége az ellenreformáció sanyarú időszakában a város német ajkú evangélikusainak titkos gyülekezési helye volt. Erre a lőcsei evangélikus gyülekezet múltjáról készített 1844 évi kiadvány is utal.  E szerint a városfalon kívül felépült fatemplom leégése után 1709-1713 között magánházakban, így  a hagyomány szerint a családban  „Steinhausz kamrának” nevezett gótikus helyiségben is menedékre találtak evangélikus eleink.  Annak is nagy a valószínűsége, hogy „a gyászos évtizedben” - 1673-tól 1682-ig - itt is tartottak istentiszteleteket.  A fáma szerint a lépcsőlejáratot a hívek megérkezése után ölfával elbarikádozták.  Egy férfi a ház előtt sétált, s ha gyanús személy tartott arra felé, kopogtatással jelezte a bent lévő testvéreknek, hogy„csendesebben” énekeljenek. Az együttlét után a fahasábokat felszedték.

Az épület megszentelt hely volt, mert benne dicsőítették az Istent, s hirdették Isten bátorító, hitet ébresztő igéjét.

Honnan származik a Steinhausz kamra elnevezés?

Anyai ágon valamennyi felmenőm evangélikus. Édesanyám a Deák téri evangélikus gimnázium egykori igazgatójának, Mikolik Kálmánnak a lánya.  A Kardeván család lakott utoljára a szóban forgó házban.  Mikolik nagyanyám Kardeván lány volt, édesanyja Steinhausz. Anyai ágon öröklődött az épület, és így örököltem én is. Ahogy említettem a Steinhauszok birtokában volt körülbelül kétszáz évvel ezelőtt.  Családon belül a szóban forgó kamrát „Steinhausz-kamrának” hívtuk.  Még egy érdekesség: amikor Mikolik nagyapám 1895-től 1925-ig a Deák téri iskola igazgatója volt, nagyanyám is ott tanított. Nagyapám orgonálása mellett pedig édesanyám énekelt a templomban.  Szerették szép hangját.  Mélyen evangélikus  meggyőződésű, igazi elkötelezettséggel élő keresztény asszony volt.  Így nevelte diákjait és engem is, akit apám után római katolikusnak kereszteltek.  Most is megrendülten emlékszem arra, hogy nagyanyám a kilencvenedik éve felé járva úrvacsoravétel előtt tőlem, fiatal unokájától kért bocsánatot – ha netán megbántott volna valaha.  Biblikus életszemlélete máig elkísér:  „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve” – vallotta, ha valami veszteség érte.

Érdemes néhány mondattal felidézni, hogyan sikerült az egész ház tulajdonosává válnia. Kérem, ismertesse Olvasóinkkal a fontosabb mozzanatokat!

Az evangélikus Steinhausz László volt a ház tulajdonosa a 20. század fordulóján. Elhalálozása után a sok oldalági leszármazott között aprózódott a tulajdon.  A ház többségi tulajdonosává lennem, anyai ágon - leszármazott örökösként 1980-ban.  A további részeket apránként szereztem meg.  Volt olyan evangélikus tulajdonos, akitől a résztulajdont abban a reményben vásároltam meg, hogy részét egy kedvezőbb történelmi időben majd átírhatják nevemre.  S ez az idő 1990 után érkezett el, amikor már csak a fia tudta igazolni a korábbi „zsebszerződés” igaz voltát, az apa elhalálozása miatt.  Végül a szlovák állam engedélyezte, hogy a gazdátlanná vált töredék tulajdonrészeket is átírják a nevemre.  Így 2006-ban személyemben ismét egy tulajdonosa lett  az ingatlannak, aki ugyan katolikus vallású, de az evangélikus múltat és hitet mélyen tiszteli. Azóta folyik a rekonstrukció saját erőből és a szlovák állam támogatásával.  Ezt követően alapítványt hoztunk létre, a neve Domus Scepusiensis – Greschik Alapítvány, röviden Szepesi Ház, amelyet három történelmi nyelven jegyztek be.

Mi az Alapítvány célja?

Örökölt meggyőződésem, hogy a Kárpát medence jövője csak az itt élők közös munkájára épülhet.  Reméljük, hogy ehhez magyarokként is hozzájárulhatok.  Hiszem, hogy csak közös múltunk, összetartozásunk tudatosításával lehet a közös jövőt építeni.  Az alapítvány legfontosabb feladata, hogy a Szepesi Házat alkalmassá tegyük erre a célra. A ház jövőjét abban látom, hogy a többnyelvű szepességi kulturális értékeket, az építészeti, vallási, történelmi és nyelvi hagyaték megőrzését, feldolgozását segítse, ismertté tegye, s ezzel az emberi kapcsolatokat, egymásrautaltságunk törvényszerűségét harmonikussá formálja. A közös munka során nagy értékeket menthetünk meg. Ezek megbecsülése jövőnk záloga.  Számolunk hazai és külföldi egyetemek, levéltárak, tudományos intézmények érdeklődésével. Mindez feltételezi az egész épület teljes körű rekonstrukcióját. A célok eléréséhez az alapítvány adományokat fogad el, és pályázatokon vesz részt. Első célunk az emlékhely látogathatóvá tétele a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára. A terv ismert, támogatja a szepességi baráti kör, amelynek honlapja a Lőcsei evangélikus temető (http://www.locseitemeto.eoldal.hu/). A Szepességből származó testvérek érzelmileg erősen kötődnek a gyökereikhez, eleik szülőföldjéhez. Nagylelkű támogatók, adományokkal is segítenek.

Egyházunk és a magyar állam mivel járulhat hozzá a célok eléréséhez?

Amikor a ház rekonstrukciója befejeződik, az evangélikus egyház támogathat benünket kutató munkával, rendezvényekkel, a szlovák testvérekhez fűződő jó kapcsolattal, a német testvéregyházhoz eljuttatandó információkkal.  Államunk pedig a nemzetek közti jó kapcsolatok megteremtésével, a két nép közti jó viszony erősítésével, közös kulturális örökségünk megbecsülésével, erőfeszítéseink anyagi támogatásával tud a legtöbbet tenni. Az egyéni érdekek felett álló kezdeményezés, a Szepesi Ház ehhez bázisul szolgálhat. Jó úton járunk.

D. Szebik Imre