Tanulmányok, előadások Hunfalvy János földrajztudós életművéről

2021.03.25.

Címke: Hunfalvy

A Szepességről kikerülő tudósok közül az egyik legnevezetesebb Hunfalvy János (1820–1888) földrajztudós, akit a magyar tudományos földrajz megteremtőjeként tartanak számon. Születésének 200. évfordulója környéként több tanulmány, előadás is született róla.


Kubassek János (geográfus, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója) tanulmányban ismerteti Hunfalvy János munkásságát a Magyar Tudomány folyóirat 2021/3. számában – ezt IDE KATTINTVA le lehet tölteni

Dr. Szabó Józseftől, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem professzorától – aki már 1980-ban kismonográfiát jelentetett meg Hunfalvy Jánosról – rövidebb tanulmány is olvasható Gondolatok Hunfalvy János életművéről címmel. Ez megtalálható a interneten, IDE KATTINTVA.  
(Tudomásunk szerint az 1980-as kismonográfia is elérhető antikváriumokban.)


Alább pedig annak az előadásnak a felvétele látható, amelyet dr. Hevesi Attila tartott a Magyar Földrajzi Társaság Borsodi Osztályának szakülésén, Hunfalvy János 200. születésnapja emlékére.

 

 


Arcképcsarnok
Jeles személyiségek
Visszaemlékezések, archív felvételek
Emlékhelyek és sírjegyzékek
Szepesi estek és hazai események
Szepességi látogatások


hirdetés helye


 

Szepesi Ház /
Zipser Haus /
Spišsky Dom