Raisz György Félix, a lublói vár tulajdonosa

 PhDr.Dalibor Mikulík,  lublói vármúzeum igazgatója

700 éve magasodik Lubló vára egy mészkősziklán Ólubló városa és a Poprád folyó fölött. Feltételezések szerint 1307-ben kezdték építeni. A legújabb kutatások szerint Aba Amadé kelet-szlovákiai kiskirály építtette, A lublói vár első írásbeli említése egy 1311-ből származó okiratban található, amelyben Aba Amadé özvegye kötelezi magát, hogy Lubló és Munkács várát visszaszolgáltatja a királynak. Ebben a dokumentumban említik először a várat, mégpedig Liblou néven.

A lublói vár a Palocsa, a Nedec/Dunajec és az Árva várával együtt alkották azt az erődítmény rendszert, amely Magyarország északi határát védte. Lubló védte egyúttal a kereskedelmi utakat is, gondnokai ellátták a várhoz tartozó uradalom igazgatását és a királynak járó adók és illetékek beszedését. Az eredetileg gótikus határ menti várból 1553-1556-ra hatalmas reneszánsz erődítmény lett.

A lublói vár hétszáz éves történetének legnevezetesebb eseményeit magyar és lengyel uralkodók hét látogatása jelenti, 1412-ben Luxemburgi Zsigmond király itt találkozott II. Jagelló Ulászló lengyel királlyal, valamint 1655-1661 közt, a svéd-lengyel háború idején itt őrizték a lengyel koronázási ékszereket. 1412 után 360 évig a vár a Lengyel Királyság része lett, amikor Zsigmond király elzálogosította a szepességi városokkal együtt.

A lublói vár tulajdonosai híres magyar és lengyel családok voltak, mint Drugeth, Horváth, Lubomirski, Raisz és Zamoyski. Lengyel és szlovák történetírók az utóbbi időben nagyobb figyelmet szenteltek a lublói vár tulajdonosainak, több tanulmány és könyv jelent meg erről a kérdésről. Kevéssé vizsgálták az 1819-től 1880ig tartó időszakot, amikor Lubló várának tulajdonosa Raisz György Félix (Lublóvári Raisz III. György) volt. Ebben a cikkben leginkább a nemes Raisz családdal foglalkozunk, akik meghatározták a vár 19. századi történelmét.

1772-ben véget ér az a korszak, amikor a lublói várat lengyel sztaroszták igazgatják, amikor Lengyelországot felosztják egymás közt az akkori európai hatalmak: Oroszország, Poroszország és Ausztria. Ezzel Lubló vára hosszú 360 év után ismét visszakerült Magyarország térképére.

Nem mondhatjuk, hogy a zálogból való visszatérés a lublói vár számára a fejlődés időszakát hozta volna meg. Éppen ellenkezőleg, a vár elvesztette határvédő erődítmény funkcióját, és ugyancsak megszűnt a zálogba adott szepesi városok központja lenni. Fokozatosan elnéptelenedett. Hogy a használaton kívüli tulajdont az állam más módon hasznosítsa, felmerült az a lehetőség is, hogy lebontják a várat, és az építőanyagot más célra használják. Nyilván fontolóra vették azt a tényt, hogy a 18. és 19. század fordulójára a várak eredeti funkciója megszűnt, a hasonló objektumok tulajdonosai kastélyokba és kúriákba költöztek.

Az elzálogosított szepességi területeken végbement viharos változások után az 1819-es évben megjelent egy újsághirdetés, melyben eladásra kínálták a lublói várat. A várat és az uradalomhoz tartozó, szomszédos szadeki és hobgardi birtokot végül a nemes Raisz György Félix határőrkomisszár vette meg.

Raisz György Félix hivatalos lakcíme így hangzott: Lubló, 226-os szám.

Nemesi származását Raisz János nevű ősétől eredeztette, aki a királyi kamara igazgatóságán szolgált, és a török hadjáratok idején katonai komisszár lett. A harcmezőn szerzett érdemei elismeréséül 1609. október 12-én II. Mátyás király Abaúj megye székhelyének szülöttjét címeres oklevéllel nemesi rangra emelte. Raisz János a „kassai” előnevet kapta.

A Raisz nevet mindenekelőtt II. György (Raisz György Félix apja) tette ismertté a 18. század végén, aki táblabíróként és jogi intézőként abban az időben éppen Csáky János családjának birtokaival foglalkozott. Jelentékenyen részt vett a Szepesség politikai, katonai és társadalmi eseményeiben. Nemesi titulusát Abaúj megyében 1796 február 16-án, Sáros megyében 1796. szeptember 10-én igazolta említett elődjére, Raisz Jánosra hivatkozva.

Raisz II. György bőkezűen támogatta a napoleoni Franciaország elleni háborút. Ismert volt kasznári tevékenysége is, és részt vett a szepesmindszenti Csáky-kastély építésében és berendezésében. Felesége a szepesolaszi bíró lánya, Petkó Anna Terézia volt. Négy gyermekük közül sorrendben a második volt Raisz György Félix, a későbbi lublói várúr, aki végül egyedül viszi tovább a család nevét, mivel testvérei utód nélkül maradtak.

Györgyön kívül Ágoston testvére is beírta nevét a Szepesség történetébe, aki mint Szepes vármegye levéltárosa, Lőcsén, a Thurzó házban lakott.

Raisz György Félix 1781 május 10-én született Hotkócon, a szepesi vár alatt. Már az iskola befejezése után, jogi tanulmányainak megszakítása árán, berukkolt kadétnak a rzeszówi huszárezredbe. Részt vett a napoleoni seregek elleni harcokban, majd 29 hónapi szolgálat után lovagi kitüntetéssel kilépett a hadseregből és befejezte jogi tanulmányait. Ezután prokurátor lett. Az öreg Csáky grófnő, akit gyakran nevez jótevőjének, kinevezte szepesolaszi birtokaira prokurátor helyettesnek.

Szepes vármegye nemesi pénztárnoka volt. 1809-ben érdemeket szerzett mint határőrkomisszár a nemesi hadsereg megszervezésével, 1831-ben pedig a kolerajárvány visszaszorításában és a parasztfelkelés elfojtásában

1805-ben feleségül vette Csépánfalvi Teőke Apollóniát. A leendő várúr Szepesolasziban tartotta esküvőjét 1805. február 13-án. Négy gyermekük született: Sándor, Anna, Gyula és Szilárd (Konstantin).

Raisz György Félix 1825-ben megszerezte a lublói várat mint királyi donációt és ettől kezdve ő és utódai a lublóvári predikátumot használták. Ma élő utódai Lublóváry formában családnévként használják ezt az előnevet.

Raisz György Félix 1824-ben ismerte meg a lublói várat és a mellette fekvő uradalmat, amikor mintegy 10 napot töltött a Dunajec várában, Nedecben. Itt ismerkedett meg a barátságtalan vidékkel, ekkor látta meg először Lubló várát. Ugyanebben az évben Lublófűrdőn is tartózkodott, hogy megismerje a várat és a hozzá tartozó uradalmat, Szadeket és Hobgardot. Mint a birtok iránti komoly érdeklődő, megvizsgálta méreteit és állapotát, megnézte a szakértői iratokat. Meggyőződött arról is, hogy ez alatt a hideg éghajlat alatt a földművelés nem lesz kifizetődő, inkább a szarvasmarha- és juhtenyésztés, de a legfontosabb végül mégis az erdőgazdálkodás lett. Gyakran volt vitája is Ólubló várossal éppen az erdőbirtok miatt. Raisz György Félix reménykedett, hogy a kitűnő állapotú erdők majd szép jövedelmet hoznak.

A birtoknak a kamara által becsült értékét nem sokallta, ezért, hogy apja vágyát teljesítse, írásban megpályázta a birtokadományt.

Lubló várának és a hozzá tartozó uradalomnak az ára 57 ezer arany volt. Raisz György Félix pályázatát kedvezően fogadták és a 20 087 sz. 1825. július 6-án kelt királyi leirattal az akkori budai királyi kamara kinyilvánította, hogy a királyi adománnyal kombinált birtok a meghatározott összeg megfizetése után az ő és utódai birtokába kerül.

Raisz György Félix 1825-ben kifizetett 15 ezer aranyat, 1826-ban további 19 ezer aranyat,  1837-ben még kiegészítette 19 500 arannyal.

Raisz György Félix családja nem fogadta nagy lelkesedéssel a költözködés hírét, Apollónia sajnálta otthagyni a vidám lőcsei társaságot és kényelmes otthonát. Mindenekelőtt a hideg éghajlattól félt, amely nem tesz jót beteges fiának, Sándornak, aki 1829-ben végül is alulmaradt a betegséggel szemben. Lubló várában a Szent Mihály várkápolna előtt temették el.

Az elsőszülött fiú, Sándor, aki 1808-ban született, nagyon tanulékony és érzékeny gyermek volt. Az iskolában kitűnő eredményt ért el, az apai példát követve jogot tanult, és kitüntetéssel végzett. Meghalt tüdőgyulladásban, így nem örökölhette az uradalmat.

Említsük meg Raisz György Félix és Apollónia további gyermekeit: Anna lányuk 1811-ben született, Máriássy Ádám felesége lett.

Második fiuk, Gyula, 1813-ban született, életvitelével és a családhoz való viszonyával sok problémát okozott a várúrnak, és a financiális problémák sem voltak neki idegenek. 1832-ben kadétként belépett a Miklós-huszárok közé. Apjával való levelezéséből kitűnik, hogy nem voltak éppen a legjobb viszonyban. Gyula gyakran kért apjától anyagi támogatást, amivel aztán a katonai ranglétrán való felemelkedés útját biztosította. A lublói várba címzett levelekben érdekes leírásokat találunk katonai manőverekről, melyek 1835 október 10-én Leitmeritzben zajlottak. Gyula ott találkozott I. Ferdinánd magyar király és osztrák császárral, valamint I. Miklós orosz cárral. A levélben leírja, hogyan kapott dicséretet személyesen Európa uralkodóitól. A manőverek következménye mindenekelőtt a Szent Szövetség további negyven évre való meghosszabbítása volt. Ezen események ellenére Gyula idő előtt befejezte katonai karrierjét, és visszatért Lubló várába, ahol egészen haláláig élt. 1874. szeptember 26-án halt meg Lubló várában, ahol a családdal együtt van eltemetve.

A legfiatalabb gyermek, az egyetlen, akinek utódai tovább viszik a nevet, Raisz Szilárd Konstantin. Apja karrierjét folytatta mint aljegyző, továbbá a Pesti Hírlap tudósítója, és 1848-ban, a forradalom évében Szepes vármegye egyetlen képviselője a pesti nemzetgyűlésen. Érdemei elismeréseként a Lipót rend lovagja címet is megkapta. I. Ferenc József császártól pedig megkapta nemessége megerősítését egyesített „kassai és lublóvári” predikátummal. 1845. szeptember 21-én vette feleségül Újházy Máriát. Az esküvőről költői leírást találunk a lublói vár vendégkönyvében.

De térjünk vissza az 1827-es évhez, amikor Raisz György Félix családjával együtt a lublói várba költözik.Nehéz élet várta őket a romos várban, melyet előzőleg a családos lengyel staroszták laktak és kezeltek. Raisz György Félix felújíttatta a Szent Mihály kápolnát és a barokk palotát, melyben családjával lakott. Ugyanakkor a romok stabilizálása végett a felső várban a gótikus palota északi falának ablakait befalaztatta, és a vár néhány objektumát tetővel fedette be.

Ahogy már említettük, a Raiszok a várban és az uradalomban erdőgazdálkodással és földműveléssel foglalkoztak. A várúr ezirányú érdeklődéséről tanúskodik a megmaradt könyvgyűjtemény. De a szerény jövedelem nem tette lehetővé a vár igényesebb rekonstrukcióját.

Nagyon érdekesek a vár vendégkönyvének bejegyzései. A vendégkönyvet, melyet Raisz György Félix vezetett be, 1827 és 1880 között vezették. A vendégkönyv egyik bejegyzése alapján lehetett egyértelműen bizonyítani, hogy a vár legmagasabb tornya barokk formájú tetőzetet viselt, mely 1862-ben leégett és megsemmisült. „Meglátogattam Lubló várát a vártulajdonos baráti meghívására. Amikor ezeket a sorokat írtam, belecsapott a villám a vártorony aranyozott gömbjébe, és az alatta lévő tetőzet egy pillanat alatt megsemmisült. A lakosoknak módjában sem volt eloltani a tüzet, de megtette ezt a hirtelen megeredő szakadó eső.” Ezt az eseményt 1862. május 16-án jegyezte be a vendégkönyvbe Künzl Loránd, a 20. gyalogezred ezredese.

Künzl Loránd bejegyzésén kívül egy ismeretlen látogató is írt a vendégkönyvbe ezen a napon: „A villámcsapás után azonnal láttam, hogy a lublói vár teteje teljesen le volt omolva a földre.” Arról van szó, hogy a vendégkönyv bejegyzése az egyedüli támpont, amely legalább részlegesen leírja a vár főtornyának formáját. Ezen a bizonyítékon kívül támaszkodhatunk még Raisz György Félix várúr eredeti portréjára, melyet Appon Grűnen festett 1827-ben a lublói várban. Ennek a jobb felső sarkában van egy kis kép a várról, a főtornyon barokk kupolával.

Raisz György Félix a várnak csak a barokk palotáját lakta, ez kielégítette családjának igényeit. Híres vendégeket fogadott benne, és nagyszabású vendégségeket rendezett. Az ő utasítására vezették a vendégkönyvet, amelybe nevezetes vendégek írtak bejegyzéseket.

A lublói várról Raisz György Félix idejében megemlékezik az 1851-ben kiadott Magyarország geográfiai szótára:

„Lublyó, vár, Szepes vmegyében, egy magas hegyen, közel a gallicziai határhoz... Alatta folyik a Poprád. E vár a történetben hires. Itt laktak Lengyelország kormányzói, kik a lengyelek birtokában volt 16 szepesi városok igazgatói valának; itt laktak Szepes történetében hires lengyel herczegek, Lubomérszkyek, ...  A várhoz tartozik Hobgard helység, valamint a hegy alatt fekvő curialis birtok Szadek. Közelében vannak e várhoz tartozó szép erdőségek, és egy 700 holdnyi majorság. ...  A vár ura Raisz György, ki ezt a kamarától vette. Benne pompás lakás van, mellyhez több épület tartozik, hol a kamarai igazgatás alatt tisztek laktak; a várszolgákon kivül más lakosai nincsenek. Van itt egy kápolna is és egy pálinka-gyár.”

Meg kell említenünk, hogy Raisz György Félix lényegesen különbözött a vár előző tulajdonosaitól: ő volt az első magántulajdonosa. Az addigi birtoklások teljesen más elvek alapján jöttek létre, mégpedig a vár védelmi és politikai funkciói alapján. A Raiszoknak mindenekelőtt állandó lakóhelyül szolgált, és nem mint határmenti erőditmény a lengyel vagy magyar állam érdekében. Maga Raisz a várnak nem csak tulajdonosa volt, hanem gondnoka, kezelője is. Az egész uradalmat igazgatta, ami összehasonlítva az előző birtokosokkal, lényeges különbség. Nekik ugyanis volt a várban intézőjük, kasznáruk, aki gondoskodott a vár hivatalos és gyakorlati ügyeinek intézéséről.

Az 1831-es kolerajárvány idején Raisz György Félixhez gyakran fordultak segítségért a környező falvak lakói, erről Kamienka és Jarabina falvak köszönőlevelei tanúskodnak.

Raisz György Félix jelentős mértékben részt vett a parasztfelkelés elfojtásában.

Feleségének, Csépánfalvi Teőke Apollóniának 1860-ban bekövetkezett halála után átköltözött a váraljai barokk épületegyüttesbe. 1861. dec. 18-án halt meg. Feleségével valamint két fiával, Sándorral (1808-1829) és Gyulával (1813-1874) a Szent Mihály tiszteletére felszentelt várkápolna előtt nyugszik. Kicsi temető van ott, melyet a vár 18. sz. végén történt összeírása már megemlít.

Raisz György Félix halála után a birtok a testvérek közti vita után fiaira, Szilárdra és Gyulára szállt. Végül utódai eladták az uradalmat 1880-ban (Gyula ekkor már nem élt) Ólubló városának 87 ezer aranyért. Ebben az időben még néhány épület is tartozott az uradalomhoz: fából épült vendéglő, kocsiszín, intézőlak, a kertben lugassal, szeszfőzde, faház, melyben a kéményseprő lakott, sőrfőzde, könyvelő lakása, majorsági épület, egyemeletes magtár, és további lakóházak hivatalnokok számára…

A város csak két évig kezelte a várat, 1882-ben új birtokos, a lengyel Andrej Zamoyski szerezte meg, és ez a család birtokolta egészen 1945-ig.

 A cikk végén szeretnénk köszönetet mondani Lublóváry VI. Györgynek, Raisz György Félix egyeneági leszármazottjának. Ő az örököse és birtokosa a Raisz család több mint 200 éves ősi archivumának. Az ő baráti segítsége nélkül az ólublói muzeológusok nem ismerhették volna meg közelebbről a lublói vár 19. századi életét. 2008-ig nem ismerték a várúr és felesége portréját sem. Hosszas külföldi nyomozás után, az USA-ban, Magyarországon és végül Luxemburgba sikerült kapcsolatba lépni Raisz György Félix utódjával. Lublóváry VI. György jelenleg nyugdíjasként Luxemburgban él, és ma is a Lublóváry családnevet használja.

Lublóváry VI. György 2009-ben az ólublói múzeumnak ajándékozta Raisz György Félix és Teőke Apollónia eredeti portréit. Így a portrék 150 év után visszatértek Lubló várába, és a barokk palotában az állandó butorkiállításon vannak kifüggesztve, ott, ahol valaha György és Apollónia éltek.

2012.09.28 

PhDr.Dalibor Mikulík,  lublói vármúzeum igazgatója

Zabudnutí majitelia hradu Ľubovňa (Šľachtický rod Raisz – páni Ľubovnianskeho panstva)  sťahovanie

A vendégkönyv:

https://archivnet.hu/kuriozumok/a_lubloi_var_vendegkonyve.html

2012.09.28