Elhunyt baráti körünk tagja, Kostenszky Kázmér

2023.02.13.

Címke: Pollág , Kostenszky

Szepességi baráti körünk egyik alapító tagja, Kostenszky Kázmér január 31-n teljesen váratlanul meghalt.

 


Temetése február 27-n, reggel 9.45-kor volt a Farkasréti temetőben.

Búcsú Kazitól

Kostenszky Kázmér, vagy ahogy a család és a barátok hívták, Kazi számára az elsőrendű morális és értékrendbeli identitást édesapja szepességi származása és evangélikus hovatartozása jelentette.
Büszke volt rá, fáradhatatlanul foglalkozott a családfa és családtörténet dokumentálásával.  A 94 éves korában meghalt édesapjától kapott szóbeli és írásos emlékeket, emlékkönyveket, bibliát, családi történet morzsákat aprólékos kutatómunkával egészítette ki.  Rendszeres szepességi látogatásai során megtalálta családja nyomait nemcsak a lőcsei városi archívumban, de a Városháza saját levéltárában is, mivel ükapja, Pollágh Géza, Lőcse város polgármesteri tisztét is betöltötte néhány éven keresztül a szabadságharcot követő időkben, így szerepel a Város tisztségviselőit bemutató dokumentumok között.  Felkutatta a lőcsei és késmárki temetőben máig megtalálható családi sírboltokat, amelyeket rendbe hozatott. Nagy örömmel töltötte el, hogy az ősi családi háznak is nyomára bukkant. Felfedező útjaira magával vitte családtagjait, testvéreit, feleségét, gyerekeit. Készült arra, hogy legnagyobb unokájának Ádámnak is megmutassa, honnan is származik. Szerette volna, ha hozzá hasonlóan büszke lenne a 3 évszázadot átölelő családi múltra. Arra, hogy szép-apja iparos családja fontos szerepet töltött be Lőcsén, hogy kemény munkájuk eredményeként ük-apja már saját patikájában lehetet gyógyszerész Pozsonyban a Búza téren, majd Budapesten a József Nádor téren. Hogy dédapját, Kostenszky Kálmánt, aki Wigner Jenővel egy osztályban végzett a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, csak a 29-es világválság állította meg vegyészeti egyetemi tanulmányai befejezésében, Kázmér nagyapja pedig kétdiplomás értelmiségiként, sikeres vállaltvezetőként élt le egy szép és gazdag életet. 
Életében mindig ott volt az a belső „iránytű”, amelyet egyrészt a poroszos nevelésből adódó szigorú polgári értékrend jelentett: a racionalitás, a tervezés, a munka becsülete de mindenekelőtt és leginkább a tisztesség. Ezt, a célszerűségre, lelkiismeretességre és szorgalomra építő „evangélikus” értékrendet egészítette ki az a nagypolgári világlátás, nagyvonalúság, műveltség és ambíció, amelyet Kazi az édesanyjától kapott.  A 3 nyelven beszélő, svájci kereskedelmi főiskolát végzett, világlátott édesanya örökítette át fiaira a világ felé való nyitottságot, a szociális -és társadalmi érzékenységet és jóért való cselekvés képességét. 
A Kostenszky család valamikor a 17 század elején érkezett Lőcsére az akkori Lengyelország területéről, Kazi pedig a 21. század első harmadában fejezte be földi pályafutását. Örökül hagyott hatalmas szellemi és erkölcsi „hagyatéka” hatalmas felelősséget és kötelezettséget ró, ugyanakkor felbecsülhetetlen értékű világnézeti és erkölcsi tanítást is nyújt gyermekei,  Ádám és Eszter és unokái, a lassan 14 éves Ádi, és a kis Anna és Janka számára. 
 

Kazi bemutatkozása Lőcsén 2011-ben (első közös szepességi látogatásunk ismerkedési estjén készült amatőr felvétel)

 

 

 

Képek


Búcsú Kazitól a Farkasréti temetőben. Lőcse látképe az evangélikus fatemplommal 1836-ban. Már áll az új ev. templom is. Festette Pollag S., a lőcsei bíró testvére.

Arcképcsarnok
Jeles személyiségek
Visszaemlékezések, archív felvételek
Emlékhelyek és sírjegyzékek
Szepesi estek és hazai események
Szepességi látogatások


hirdetés helye


 

Szepesi Ház /
Zipser Haus /
Spišsky Dom