A 19. században egy felsőlövői (Oberschützen,  Burgenland), ágostai evangélikus hitvallású, kispolgár házaspár, BRUCKNER JÁNOS GYÖRGY (1828-1909) és Grósz Rozina (1841-1905)[1] kilenc gyermeket – hét fiút és két lányt – nevelt fel a protestáns etikának megfelelően. Közülük heten, diplomájuk megszerzése után a Monarchia három területén – Bosznia-Hercegovinában, Szegeden és a Felvidéken – folytatták életútjukat.

1. .Bruckner János György gyermekeivel: 
   Első sor: középen: Bruckner János György csizmadiamester. Jobb oldalon fehér ruhában: Győző. János György háta mögött, középen: Károly, a sor elején balra: Ottó.

    BRUCKNER KÁROLY (1863-1945), a 7 fiú közül a legidősebb, matematika-fizika szakot végzett, majd, 1889-től a neves, magyar, elit iskola, a késmárki líceum tanára, majd igazgatója lett, negyedszázadon keresztül.  Felesége, a cipszer Gretzmacher Margit (1873-1940) a szepességi szász asszonyok mintájára, hűséges, kötelességtudó, szorgalmas és beosztó volt. A házaspár „áhítatos szerénységgel élt,”akárcsak „a többi, régi, idegenből idekerült szász polgári család”(Márai).

      Bruckner Károly azonkívül, hogy a líceumot igazgatta, számos egyházi és világi tisztséget töltött be, volt ereje s ideje  még a késmárki kaszinó és a vasárnapokon működő Szabad Lyceum alapítására is, éjszakánként pedig cikkeket írni a hazafias szellemű Karpatenpost és a Zipser Bote számára.

2. 

    

   2. Bruckner Károly, a késmárki evangélikus líceum (gimnázium) igazgatója

    

      Bár származásra nem volt cipszer, idővel egyre jobban azonosult felesége családjának lelkületével, s vállalta az értük való kiállást. Már az első világháborút követő események sodrában azok között volt, akik a Szepesi Német Köztársaságot megpróbálták életre hívni. Az ezt követő évtizedekben is mindvégig harcolt – a hazaárulás vádjával való meghurcolás ellenére is – a népek (csehek, szlovákok, szászok, magyarok) együttélésnek ügyéért. Folyamatos ellenőrzés alatt tartották s nemegyszer börtön fenyegette. Mikor pedig a hatalom új birtokosai a késmárki líceumot szlovák középiskolává akarták tenni, életét tanácskozások, tárgyalások töltötték ki. 1919. augusztus 12-én Pozsonyba a szlovák miniszterhez, rákövetkező napon pedig Masarykhoz vitte a vonat. „A Szepesség németségének megtartása érdekében harcot folytatott és tisztán az ő határozott fellépésének köszönhető, hogy a szepesi német, de a hazafias magyar kultúrának is a két világháború között egyetlen védőbástyája a késmárki evangélikus líceum volt.”[2]1945-ben Késmárkról Felsőlövőre (Oberschützen), a családi házba menekült, s ott is halt meg.

Érdemei ellenére, Szlovákiában ma is hallgatnak róla és a nevét kihagyták a líceumi tanárok emléktáblájáról.

      BRUCKNER OTTÓ (1875- 1965), a Károly bátyja igazgatása alatt álló késmárki líceum elvégzése után szintén matematika-fizika szakot végzett a budapesti műegyetemen. Ezután negyedszázadon keresztül a késmárki kereskedelmi és polgári iskola tanára, majd igazgatója volt. 1925-ben javaslatot tett egy „Családi iskola” (Familienschule) alapítására, ahol a lányok a polgári iskola befejezése után továbbtanulhatnak. A Késmárki Női Szakiskola ennek alapján kezdte meg működését. A tanítás német nyelven folyt, a főzési- és étkezési szabályokon kívül, áruismeret, könyvelés, kereskedelmi levelezés, gyors- és gépírás és földrajz voltak a tantárgyak.

3.           .Bruckner Ottó, a késmárki kereskedelmi és polgári leányiskola igazgatója, felségével.

     Ottó, német anyanyelvű magyarnak tartotta magát. Vidám, sportos, munkát, hivatást, családot szerető polgáremberként élt Késmárkon még a két világháború között is egészen addig, amíg a vegyészként hírre szert tevő Zoltán fiát el nem vitték orosz fogságba, ahonnan hazatérve a gumigyár igazgatójaként, a fogsága alatti orosz laboratóriumokban vegyszerektől kapott leukémiában, meg nem halt. Zoltán felesége a Szepesi Német Párt (Cipszernémet Párt, Zipserdeutsche Partei) vezetőjének, Nitsch Andornak a lánya volt.[3]

Bruckner Ottó nevét és munkásságát az iskola falán ma emléktábla örökíti meg.

      BRUCKNER GYŐZŐ I. (1877-1962), a burgenlandi fiúk közül a hatodik, bölcsészdoktori (történelem – latin) képesítést, majd jogi diplomát szerzett. 1902-től az eperjesi evangélikus kollégium, majd 1903-1920-ig az iglói evangélikus főgimnázium tanára lett. A továbbiakban a tiszai evangélikus egyházkerület eperjesi jogakadémiájának magántanára (1910–1919), az összeomlás után, a Miskolcra menekült eperjesi jogakadémia jogtörténeti tanszékének r. tanára (1919–1947) és az akadémia dékánja (1923–1945) volt. A lexikonok az MTA tagjaként, művelődés-, jog és egyháztörténészként tűntetik fel. Ő hozta létre korának egyetlen egyházjogi tanszékét, ahol a protestáns egyházzal tudományos szinten foglalkoztak. Házastársa a német-francia szakos, íróként is ismert Farkas Gizella volt.

4. Bruckner Győző (I.), a miskolci evangélikus jogakadémia dékánja, művelődés-.  jog- és egyháztörténész

A magyar jogtörténetírás folklorisztikus irányzataival, a felvidéki városjogok egyes intézményeivel, protestáns egyháztörténettel foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a Felvidék, elsősorban a Szepesség művelődéstörténeti múltjának feltárása,[4] néprajzi hagyományainak összegyűjtése, a helyi műemlékvédelem megszervezése terén. Sokat tett azért, hogy Rákóczi és bujdosótársai hamvaival együtt Thököly hamvai is hazakerüljenek, s hogy azokat Késmárkon helyezzék örök nyugalomra. Feldolgozta a reformáció és az ellenreformáció szepességi történetét, a felsőmagyarországi evangélikus egyházkerület, továbbá az eperjesi, ill. a miskolci evangélikus jogakadémia múltját. A II. vh. után az új hatalom megszüntette a miskolci jogakadémiát, megfosztotta egyetemi katedrájától, s a magyar történettudomány perifériájára szorította.

      Életének utolsó szakaszában, miután az államosítás során, Miskolcon mindenét elvették, érdligeti, szerény otthonában a Bruckner családnak az általa összegyűjtött iratait rendezte, amelyek a halála után, 13 dobozt megtöltő hagyatékként, az Evangélikus Országos Levéltárban kerültek megőrzésre.

      Napjainkban a miskolci jogakadémia, a több száz éves eperjesi jogakadémia utódja, tisztelettel ápolja emlékét. Miskolcon utcát neveztek el róla, a Főtér egyik épületén pedig márványtáblán irányítják rá a figyelmet.[5] A történelemtudomány azonban, mivel Bruckner Győző főként, a napjainkban a már Szlovákiához tartozó Szepességnek a történészeként ismert, máig nem kielégítően méltányolja munkásságát. 

         BRUCKNER GYŐZŐ (VIKTOR) II. (1900-1980), a késmárki líceum igazgatójának, Károlynak a fia, a kémiatudomány cipszer származású, magyar klasszikusa. Középiskolai tanulmányait szülővárosa, Késmárk líceumában végezte, majd 1919 és 1925 között a budapesti József Műegyetem  hallgatója lett. 1926-ban a Szegedi Tudományegyetem Szerves és Gyógyszerészi Kémiai Intézetében  vállalt állást. Az 1927-29 közötti időszakot ösztöndíjasként, Berlinben és Grazban, Nobel-díjas tudósok mellett a mikroanalitika tanulmányozására fordította. Visszatérte után  Szent-Györgyi Albert munkatársa lett és iskolát alapított. 1938-ban tudományos munkássága és felsőoktatási tevékenysége elismeréseként nyilvános, rendkívüli tanár és egyben a Szerves Kémiai Intézet igazgatójává nevezték ki. 1950-ben hívták meg az ELTE Szerves Kémia Tanszékére, amelyet húsz éven át vezetett. Az MTA rendes tagjaként az MTA Peptidkémiai Tanszéki Kutatócsoport munkáját is vezette, s több gyógyszergyár munkáját segítette tudományos tanácsadói minőségben. 1967-től a hallei Leopoldina Német Természettudományos Akadémia (Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina) külső tagja volt.

5. Bruckner Győző (II.) a szerves kémia  cipszer származású, neves professzora, tudósa

        Kétszer ismerték el munkásságát  Kossuth-díjjal és Munka-érdemrenddel.1972-ben a Richter Gedeon-, majd az Eötvös Loránd-díj tulajdonosa is lett. 1947-ben a Svéd Kémiai Társaság (Svenska Kemistsamfundet) a Scheele-emlékérmét ítélte oda neki. Halála után az ELTE Kémiai Tanszékcsoport új épületének egyik legkorszerűbb termét, Bruckner-teremnek nevezték el, a Richter Gedeon Gyógyszerész Rt. pedig Bruckner Győző-díjat alapított. Az egyetemen és a lakóházán emléktáblát helyeztek el.

       A szerves kémia nemzetközi hírű tudósa, professzora a cipszereket jellemző sztereotípiák – a munkaszeretet, a szorgalom, a mértékletesség és a kitartás – karizmatikus alakja volt.[6] Népe, családja sorsát mindig magáénak tekintette.1946-ban a felvidéki deportálások kapcsán így nyilatkozott: „A történtek miatt a népemre rámérendő kollektív büntetés elve s ennek részben már végrehajtás alatt álló megnyilvánulása olyan módszer, melyet hallgatagon szemlélni vagy éppenséggel jóváhagyni nem tudok. Ha ezt tenném, megcsúfolnám édesapám emlékét.”[7]

Lásd még: https://szepesikor.hu/friss/az-elfelejtett-kesmarki-liceum