Zsedényi Ede (1802 - 1879), a 19. századi Magyarország neves közéleti embere, országgyűlési követ. Tiszakerületi (1860-1875) és országos (egyetemes) felügyelőként (1875-1879) nagyon sokat tett az evangélikus egyházért.
Zsedényi Ede (1802 - 1879), a 19. századi Magyarország neves közéleti embere, országgyűlési követ. Tiszakerületi (1860-1875) és országos (egyetemes) felügyelőként (1875-1879) nagyon sokat tett az evangélikus egyházért.
A lőcsei evang. temető egyik legnevesebb halottja Zsedényi Ede (1802 - 1879), a 19.századi Magyarország neves közéleti embere. Érdekes és furcsa alakja volt a magyar történelemnek, de éppen ezért jellegzetessége a lőcsei polgárságnak, amiből származott, s neves embere a magyar evangélikusságnak, amelynek élére állt. Nem kisebb ember, mint Mikszáth Kálmán, a Felvidék halhatatlan írója és ismerője írt róla jellemzést. Ebben tk. az ország "Sparmeisterének" - fő spórolójának nevezte. Talán benne a cipszerek szerepének, jellemének jobb ismeretére is jutunk. (CzM)
Zsedényi Ede – Mikszáth Kálmán nekrológja
AZ ÖREG ZSEDÉNYI
Mintha a végzet is gúnyolódni akarna velünk, most, mikor két kézzel dobálják államférfiaink a milliókat, az egyetlen fösvény ember is meghal közülük. A vén Zsedényi nincs többé.
A »kopott excellenciás úr« annyira megijedt az új hitel megszavazásától, hogy itthagyta a parlamentet, s abba a boldog hazába költözött, ahol se delegáció nincs, sem deficit.
Nagy veszteség érte halálával a nemzetet. Az utolsók legjava volt az öreg, ki egyetlen szál kabátban ötven évig szolgálta hazáját becsülettel, híven, lankadatlanul...
Fekete kerettel jelennek meg a lapok, fekete lobogók hirdetik a mély gyászt. Zsedényi, a »lutheránusok pápája« halt meg. S a koporsójánál mégsem jut eszébe senkinek, hogy ő milyen vallást követett. Az egész ország halottja ő, és mégis minden emberé külön-külön.
Megérdemelné, hogy minden házban ravatal emelkedjék... ha nem tarthatnánk attól a legendai gondolattól, hogy amint ott fekszik mereven, mozdulatlan a nagy halott, megfordulna bosszúságában, hogy halálával annyi sok költséget okozott a polgároknak.
Szegény öreg! Olyan volt ő állami életünkben, mint a kerékkötő-lánc; a lejtőn rohanva guruló keréknek ő állott ki akadályul nem egyszer, ő tartóztatta föl a járművet, mely talán összezúzódott volna azóta.
A legnagyobb eredetiség pusztult el vele.
Aki látta kopott, borzas cilinderében, mely úgy nézett ki, mintha este, mikor a gazdája leteszi, a tyúk hálna benne, s aki látta lábán a hegyes orrú, tépett csizmát, melyből kikandikált meztelen nagy-újja, a fölső kaputot, mely rövidebb az alsónál, s melyen százesztendős zsírfoltok hirdetik fönnhéjázón, hogy mégis van valami állandó és örök e gyarló földi pályán, az megdöbbenve nézett a szegény »öreg koldusra«, kinek hosszú, ráncos keze reszketett, s széles, fanyar, rút arca még nyáron is fázott.
A rendőr gyanús pillantásokat vetett utána.
Az úriember óvatosan kerülte ki, nehogy szennyes ruhája érintkezésbe lépjen az övével.
És senkinek sem jutott eszébe mégcsak gyanítani is, hogy ez Zsedényi Ede, Magyarország egyik leggazdagabb földesura, s a közélet egyik legjelesebb vezére.
Most már ővele is szegényebbek lettünk. Ha szerénysége és egyszerűsége megengedi neki hinni, mennyivel szegényebbekké tesz halálával merő gazdálkodásból meg sem halt volna talán.
Hetvennégy évet élt.
S ez a hetvennégy év munkássága mint három század magaslik ki történelmünkben. Három hosszú század! S Zsedényi mégis keveset élt. Egy Zsedényi sohasem élhet elég ideig.
Nem volt szeretetreméltó ember, de azért mégis szerették. Szigorú, igazságos volt, s néha kíméletlen. Kemény volt, mint a vas, nem fogta be semmi, csak egy kis rozsda. S ő azt a rozsdát is szerette magán: nem engedte lecsiszoltatni.
Öltözékén nem változtatott, fehérneműt nem váltott néha hetekig, következetesen tűrte a lapok és barátainak rászórt élceit. Egy ízben Deák Ferenc is megtréfálta, midőn betegágyánál egy udvari ebédről visszatérőben megjelent, bár a szokottnál tisztességesebb, de mégis skandalózusan gyűrött és kopott fekete ruhában. A búcsúzásnál, midőn a már végnapjait élő Deák kezét nyújtá, így szólott ismeretes flegmájával, melynek háta mögött némi elérzékenyülés látszott lappangani.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Örülök, hogy egy régi, ötven esztendős ismerősömet ma színről-színre láthattam.
- Bizony, barátom - mondja Zsedényi -, mi már régen ösmerjük egymást.
- Nem téged értlek - mondja az ország bölcse mosolyogva -, hanem a frakkodat.
Az is egyik bogara volt a fölvilágosodott Zsedényinek, hogy a zeneakadémiára nem szavazott meg semmit, s Liszt Ferencet sokszor lebecsmérelte, amiért nem tud magyarul.
Most már a szegény öreg Zsedényi sem tud. Tiltakozó szava és komoly intelmei nem fognak többé hangzani a magyar parlamentben.
Most már még ez az egyetlen ember sem lesz a »Pazarlás« útjában, apró és (talán azért, hogy a csizmája talpa nagyon ne kopjék) tipegő lépteinek nesze nem fogja megháborítani a költségvetéseiket csináló minisztereket; nagy, krajcáros fehér ceruzája nem fog azokból törülni többé semmit.
De ott, hol haszontalanul ki fog dobatni, ha egy forint is, legott megjelenik az ő halotti árnya, ha bárcsak emlékezet alakjában.
S emléke ezért is örök lesz.
*
Zsedényi Ede szül. 1805. március 18-án Lőcsén, evangélikus szülőktől. A Pfannschmied nevet viselte akkor, melyet csak később változtatott Zsedényire. Tanulmányait Lőcsén kezdte az evangélikus gimnáziumban, a syntaxist és retorikát a debreceni kollégiumban, a jogot a pozsonyi katolikus jogakadémián végezte.
Tanulmányai befejezte után Detrich Miklós Bihar megyei főjegyzőhöz ment patváriára. Ekkor Tisza Lajos, a miniszterelnök atyja volt Bihar megye alispánja.
A hivatalnoki pályára 1829-ben lépett. Szepességben tiszti ügyész lett, 1831-ben kiküldték a kolera rémülete által fölizgatott határszéli nép lecsendesítésére.
Szepes megye 1833-ban a kiváló tehetségű 28 éves fiatalembert megválasztotta követnek, és ő Deák Ferenccel majdnem egyidejűleg jelent meg a politikai küzdőtéren. A konzervatív pártban foglalt helyet; de míg többi pártfelei ritkán dicsekedhettek azzal, hogy lebilincselték az ellenzéki többség és a hallgatóság figyelmét, Zsedényi, a maga ügyes szónoklataival mindjárt kezdetben kivívta magának a közbecsülést; a tárgyalásokon zseniális fölfogást, a közügyekben meglepő jártasságot, szép államférfiúi képzettséget tanúsított, a vitában kitűnt talpraesett, éles, de nemes hangú polémiái által. És a társadalmi életben is megkedvelték lovagias jelleme és ügyes modora miatt. Tisztelték benne a jellemet, és viszont ő is teljes méltánylatot tanúsított politikai ellenfelei iránt.
Ő a kormánypártiságot nem abban látta, hogy a haladás eszméitől csökönyösen el kell zárkózni, hanem abban, hogy mérsékelni kell a rohamos haladást, és az erre célzó törekvésekkel szemben támogatni kell a természeténél fogva konzervatív kormányt.
Csakhogy igen kevesen voltak az akkori kormánypártban, kik a konzervatív párt föladatát úgy fogták volna föl, mint ő.
Az országgyűlés végeztével Zsedényi a magyar udvari kancelláriához, mely akkor a legfőbb magyar kormányhatóság volt, titkárrá neveztetett ki; az 1839-40-i országgyűlésen ily minőségben vett részt, 1842-ben a budai helytartósághoz tanácsossá neveztetett ki; 1843-4-ben Szepes megyét képviselte a követek tábláján; 1845-ben az udvari kancellária referendáriusa lett és az 1847-8-i országgyűlésen mint referens működött.
1848-ban Zsedényi, mint udvari tanácsos, Eszterházy Pál, Őfelsége személye körüli miniszter mellé neveztetett ki. És midőn Ferdinánd király az egész udvarral a bécsi zavarok elől Innsbruckba vonult vissza, Zsedényi is követte az udvart mint az Őfelsége személye körüli minisztérium tagja.
Battyhány ekkor leginkább Zsedényit tisztelte meg bizalmával, amit ez tiszta jellemével, hazafiságával, fényes diplomáciai tehetségével igazolt is, nagy bizalmat helyezett Zsedényibe és ez időben mintegy 40-50 levelet intézett hozzá.
Midőn Eszterházy azon gyanús magatartás miatt, melyet az udvar Jellasics ügyében követett, lemondott állásáról, akkor Zsedényi is követte e példát, s szintén visszavonult.
Az 50-es évek alatt Zsedényi Lőcse melletti draveci birtokán tartózkodott, s államgazdasági, pénzügyi tanulmányokkal foglalkozott.
Visszavonultságából az 1859. szeptemberi pátens hívta ki. A protestánsok közt e pátens, mely a protestáns autonómiát meg akarta semmisíteni, nagy izgatottságot keltett, s Zsedényi, ki a tiszai egyházkerület ülésén, mint a szepességi egyházmegye követe vett részt, a mozgalom élére állt.
A protestáns autonómia ügye nemzeti ügy lett, az egész ország úgy fogta föl a protestánsok küzdelmét, mint az első csatározást az alkotmány visszavívására.
A késmárki kerületi ülésen Zsedényi ajkain hangzott föl az első ébresztő szózat, az első tiltakozás az erőszak ellen. Merész, váratlan szó volt és a kormánykörök is sejteni kezdték a veszélyt, mely őket fenyegeti.
Zsedényinél házmotozást tartottak, őt és az egyházkerületi gyűlés 116 tagját perbe fogták és a Landesgericht elé állították. Zsedényi vállalta el a védelmet összes társaiért, és a négy napig tartó tárgyaláson fényes beszédekben védelmezte az ügyet. Természetesen hasztalanul. A Landesgericht négy havi fogságra ítélte őt és társait.
Az Oberlandesgericht még súlyosbította az ítéletet 8 havi fogságra, megfosztotta Zsedényit a nemességtől, az udvari tanácsosi címtől és nyugdíjától.
Zsedényi meg is kezdte a fogság szenvedését a kassai börtönben, de a fejedelem hallgatott a jog szavára, 1860. május 15-i kéziratával visszavonta az 1859-i pátenst és visszaadta Zsedényinek a szabadságot.
A tiszai egyházkerület fölügyelővé választotta, és ő a tiszai kerület ülésein mint elnök, a legnevezetesebb nyilatkozatokat tette, amellett folyvást tekintélyes összegeket áldozott egyházi célokra.
Az 1860. május 15-i kézirat az alkotmányos éra hajnalát jelezte. Az októberi diploma után Zsedényi udvari tanácsosnak neveztetett ki báró Vay Miklós udvari kancellár mellé, de midőn Vay lemondott és Forgách állíttatott a kancellária élére, Zsedényi is lemondott hivataláról.
Az 1865-8-i országgyűlésen Zsedényi a szepes-szombati kerületet képviselte, nem csatlakozott a szélső jobbhoz, hanem teljes lélekkel, minden hátsó gondolat nélkül Deák Ferenc zászlaja alá esküdött.
És hogy az alkotmányos korszak alatt mily kiváló szerepet játszott alkotmányos életünkben, hogy mily tekintéllyel bírt pénzügyi kérdésekben, hogy ő a pénzügyi bizottság elnöke, mily Sparmeistere volt az országnak, az sokkal ismertebb, semhogy azt e biográfiai vázlatban részletesebben kellene ismertetnünk.
Az is élénk emlékezetben van még, hogy Zsedényi, midőn 1875-ben a magyar evangélikus egyházegyetem világi elnökének választatott, 20 000 frtos alapítványt tett egyházi és nevelési célokra. Király Őfelsége ekkor bokros érdemei elismeréséül belső titkos tanácsosnak nevezte ki.
Zsedényi január 13-án hagyta el utolszor szobáját, azóta folyvást betegeskedett, de nem kellett folyvást ágyban lennie. De 8 nappal ezelőtt hirtelen annyira meggyengült, hogy kénytelen volt lefeküdni és azóta nem is hagyta el többé az ágyat. Orvosa, Korányi Ede egyetemi tanár konstatálta, hogy Zsedényi májrákban szenved, oly betegségben, mely ellen az orvosi tudomány még nem ismer gyógyszert.
Zsedényi erős testalkata sem bírt e halálos betegségnek ellentállni. Négy nappal ezelőtt álomkóros állapot fogta el, csak hébe-hóba tért magához, de még ekkor sem látszott megérteni, hogy mit szólnak hozzá. Unokaöccse, Okolicsányi ügyvéd, ennek sógora, Malet ur és Zsedényi régi szolgája, Poput János virrasztottak a beteg ágya mellett.
Tegnap délután beállott a halálos küzdelem, a beteg igen nyugtalan volt, de nem nyerte vissza eszméletét. Ma reggel 9 órakor kissé nyugodtabb lett, a rángatózó mozgalmak megszűntek, a lélegzet meggyengült, de ez már a halált megelőző nyugalom volt és 9 óra 45 perckor a nagy hazafi megszűnt élni. Délután lesz a halotti kémszemle, s azután meg fognak tétetni a temetés iránti intézkedések.
***
Sírfelirata:
"Zsedényi Ede – Ő cs. és apost. kir. Felségének valóságos belső titkos tanácsosa, a magyarhoni ágost. hitv. evangélikus egyház egyetemes felügyelője, országgyűlési képviselő, királyának hű alattvalója, egyházának buzgó híve, hazájának igaz polgára. – szül. 1802. márc. 23. megh. 1879. február 20."
Nagy Iván a Pfannschmiedt családról:
„Szepes vármegye nemes családa. Előbbi neve Lőcsei előnévvel Pfanschmidt (Pfanschmidt de Leuchovia). Törzsfészke Lőcse városa volt és most is az. Eredetét a Szepességen megtelepedett vendég szász törzscsaládok között találjuk. (Lásd Szontagh cs. X. köt. 804. lapján.)
A nemességet Pfanschmidt Dániel nyerte I. Leopold királytól és czímeres nemes levelét 1660. jan. 22-én Szepes vármegye előtt kihirdetteté. * 1685-ben ifj. Dániel élt, kinek neje iglói Szontagh Erzsébet volt. 1734–1744-ben ismét Dánielt találjuk, mint Zsolna város biráját és az eredeti czimerlevél conservatorát.
Egyik legkitünőbb tagja e családnak a most élő Eduárd, ki kiváló lelki tehetségei által a jelesb magyar államférfiak sorába emelkedett. Ifjú korában, e század harmadik tizedének elején Szepes megyénél mint tiszti-ügyészt találjuk a hivatalos pályán, az 1836. évi orsz. Gyűlés után, melyen mint Szepes megye követe vett részt, a. m. kir. udv. Kanczelláriához udv. Titkárnak neveztetvén, államszolgálatba lépett, és azon évi jul. 24-kén Gyula nevű huszár-főhadnagy öcsével együtt kétszázados magyar nemes nevét Zsedényi-re változtatá; * majd a királyi helytartó tanács tanácsosa lőn, végre 1848. előtt és 1860-ban a magyar királyi udvari kanczellariánál előadó, és egyszersmind udvari tanácsosságra emeltetett. Szepes vármegyének 1832–1848-ig négy fontos országgyűlésen nagy hirű követe és a conservativ párt egyik legkitűnőbb képességű vezér szónoka volt. * 1861-ben állásáról lemondva, lőcsei magányába vonúlt, azonban a tiszai evang. Egyházkerűlet kerűl. Főfelügyelőjévé választá, e téren az akkor megtámadt protestans egyházi önkormányzat ügyében rendűletlen magatartás által, miért hadi törvényszékileg is elitéltetett, szilárd és erélyes jellemének maradandó tanúságát adta. A jelenlegi (1865. évi) országgyűlésen, mint Szepes megye egyik képviselője szerepel.”
2011.02.10
A Zsedényi család sírboltja a lőcsei evangélikus temetőben Zsedényi Ede tiszakerületi (1860-1875) és országos (egyetemes) felügyelőként (1875-1879) nagyon sokat tett az evangélikus egyházért, sőt élete végén saját vagyonából nagy adományt tett az evangélikus egyháznak és a tanítóknak. Christian Pfannschmidt a hat szabad királyi város utolsó szuperintendense volt, az ő idejében épült a lőcsei fatemplom. A Zsedényi-kripta, ami a lőcsei temető közepén van, reprezentatív helyen, elég elhanyagolt, mondhatni rossz állapotban van. Az ajtaját a vandalizmus miatt be kellett falazni, a tető megromlott, a fű benőtte, a táblák és a fal is kijavításra szorul. A fal leomlott, a vaskerítés bedőlt, hiányos, a növényzet beborítja. L.m.: http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2008/48/21
Arcképcsarnok
Jeles személyiségek
Visszaemlékezések, archív felvételek
Emlékhelyek és sírjegyzékek
Szepesi estek és hazai események
Szepességi látogatások
hirdetés helye