Szepességiek 11. összejövetele 2020

2020.11.30.

Címke: Greschik , Máriássy , Marossy , Demeter

Szepességiek 11. ósszejövetele 2020. nov.27.
Ezúttal a világhálón - ZOOM segítségével, BUDAPEST - POZSONY


2020.nov.27.péntek 17-19 óra
(feljegyzés)
 

Részvétel, köszöntő, áhítat
A járvány miatt zoom-alapú találkozást rendeztünk. A technikai hátteret Avar Gábor a Hold utcai református templomból biztosította. Az általa kiküldött meghívót Hollóházy Ildikó továbbította a szepesi levelezőlistára. A megadott időben 28-an jelentkeztek be részvételre. Egy héttel előtte egy próba-alkalmat is csináltunk, azon 14-en vettek részt. 

Demeter János hódmezővásárhelyi ref. lelkész az örökélet vasárnapja alkalmából, a lőcsei evangélikus Todtenfest emlékére áhítatot tartott. Ebben megemlékezett név szerint az az évben elhunytakról: Ivan Chalupecký ny. lőcsei levéltárigazgató, Demeterné Dercsényi Katalin (Demeter János édesanyja), Vitális György 92 éves, geológus, fasori gimn. tanár, Dombos Pál (késmárki Demjány-Tátray család leszármazottja), Kemenczky Kálmán (Sátoraljaújhely)

dr. Vitális György vasokleveles geológus, a földtudományok kandidátusa, PhD

Beszámolók:
Greschik Gyula írásban számolt be a Domus Scepusiensis idei eseményeiről. A járvány miatt nem voltak szállóvendégek. Az egyik helyiségben 2019-ben megjelent fagombával küzdött, ennek elhárításaképpen fából készült berendezéseket részben el kellett távolítani, pótolni (a fagomba sajnos 2020-ban is jelentkezett, az udvari kijárat falépcsőjén). A Pekár-féle filmesek stábja 2020.augusztusában felvételt készített Greschik Gy. lőcsei házában (erről fotókat is láttunk). 


A Genersich Antal-alapítvány idei tevékenységéről és a nov. 23-i díjátadásról dr.Tankó Attila titkár felkérésére Kriszta Edina önkéntes számolt be. Az idei ifjúsági Genersich-díjakat a járvány miatt lőcsei és késmárki ismerősök által tudták eljuttatni a díjazottaknak (tehetséges késmárki és lőcsei diákok kapják minden évben, Genersich Sándor, Florida-Esztergom adományából).

Ugyancsak a járvány miatt, a PPKE szepesi vándorkiállítását csak kültéren, a Budapest II.ker. Marcibányi téri művelődési ház kerítésén tudták kiállítani (Avar Gábor működött közre). 


A szepesi kör készülő új honlapját Bethlenfalvy Gábor mutatta be. Megbízásából egy informatikus cég készítette el a honlap szerkezetét. A régi honlapból, amely még tovább működik, Hollóházy Ildikó emelt át anyagokat az újba, ill. új anyagokat is tett fel (pl. a 2019-es III.szepesi találkozóról). Az új honlap már jelenleg is elérhető (szepesikor.hu ill. http://szepesikor.hu/). Javaslat hangzott el, hogy a régi honlapról egy link mutasson az újra, és viszont, hogy kölcsönösen megtalálják a látogatók. 

Események:

Az evangélikus múzeumban még tavaly megnyílt időszaki szepesi kiállítás záróalkalmán (2020.febr.7.) a cipszer himnuszt is elénekeltük (az erről készült hangfelvétel innen letölthető). A magyarországi múzeumok Pulszky-társasága a kis költségvetésű kategóriában az év kiállítása díjra jelölést kapott (bár a díjat nem kaptuk meg, de ez is nagy elismerést jelent). Köszönet Harmati Béla múzeumvezetőnek és kollégáinak, a kiállítás szakavatott megrendezéséért. Köszönet mindazon kedves szepesinek, akik féltve őrzött emlékeiket kikölcsönözték a kiállításon való bemutatás céljára.

A Kárpát-medence határontúli magyar szórványairól Pekár István tévés szerkesztő (volt Duna TV elnök) készít filmet. A maradék, kevés számú szepességi magyarról és a magyar emlékekről augusztusban egy héten át (aug.10-16.) forgatott filmet a magyar közszolgálati televízió stábja. Interjút készítettek Wieland Annával Poprádon, Kostelnikné Astriddal Lőcsén, Greschik Gyulával Lőcsén, Máriássy Péterrel Márkusfalván, Joppa Lászlóval és Spalek Lászlóval Késmárkon. Felvételeket készítettek továbbá Farkasfalván (Wieland kastély és sírkert), Szepesgörgőn (Csáky-kastély, Görgey-sírok), Toporcon (Görgey kastély és sírkert), Lőcsén, Késmárkon. Engem kért meg, hogy adjunk tippeket és szervezési segítséget, feleségemmel együtt elkísértük a stábot. 
 
A szepesi ifjak III.tátrai túrája is augusztusban volt (2020.aug.16-20.). A túta ötletadója, programadója és az ifjúsági csoport vezetője Neidenbach Ákos volt. Két túranap volt és egy nap „Szepesség-ismereti” kulturális kirándulás. Az ifjúsági csoportot elsősorban három család (Marossy, Greschik, Czenthe) ifjai alkották, több mint huszan vettek részt a túrán. Evvel párhuzamosan a szülői korosztály Scheirich László Tátra-kutató, hegymászó kíséretében túrázott (kb. tíz fő), de volt egy 3.csoport is, a Marossy család 12 évesnél fiatalabbjai Marossy Szabolcs vezetésével. 

Hozzászólások:
 
Külön köszöntöttük, és megszólaltak a pozsonyi résztvevők. Hritz Éva családi emlékeikből felajánlott a honlapra való közzétételre. 
Felvetődött, hogy a továbbiakban, ha nincs járvány, akkor is tegyük lehetővé a szepesi esten való távúti részvételt. Erre Avar Gábor látott lehetőséget. Avar Gábor tájékoztatott, hogy az estről felvétel készült, a publikációról szavazást kért (a többség hozzájárult). 
Schermann Ákos a tervezett dobsinai múzeum előkészítőivel áll kapcsolatban, több anyaga van a helyi evangélikus gyülekezek, polgárság és város emlékeiről. 

Szepesházy Imre, akinek Eperjesen is van háza, a sárosiak hagyományőrzéséről beszélt, utalt a szepesi családokkal való sokrétű kapcsolatra. Idén elhunyt Devichné Körtvélyessy Klára műfordító, aki Eperjesről származott, rokona is volt. 
 
Avar Gábor a máramarosi cipszerekkel való kapcsolatáról beszélt: Felsővisón (Észak-Erdély, Románia) van jelenleg a szepesi vándorkiállítás, de járt már Rahón is (Kárpátalja, Ukrajna)

Demeter János egy németországi útjáról és élményeiről számolt be (a II.világháború végén Kelet-Poroszországot védőkről, Mackensen tábornagyról beszélt). Ennek kapcsán említettem a „Sprechen Sie Karpatendeutsch / Beszél-e Ön kárpátnémetül?” c. szlovákiai dokumentumfilmet, amelyet 2020 januárban Berzeviczy Kára szervezésében, a film főszervezőjének jelenlétében vetítettünk le a Hold utcában. A filmben hangsúlyosan szerepelt a szlovákiai németek 1944-45-ös és azt követő üldözése és kitelepítésének a korszaka, a még élő tanúkat sikerült megszólaltani.  


Felj. 2020.nov.29. Czenthe Miklós. 
 

 

Képek


4. ábra László és Ákos a késmárki Grósz-emlékműnél 3. ábra A magyar közszolgálati televízió stábja a lőcsei főtéren 2. ábra A szepesi kiállítás Marcibányi téri bemutatójáról szóló cikk a Budai Polgárban (a Budapest II.ker.önkormányzat lapja) 1. ábra Forgatásra készülve a Domus Scepusiensis-ben  (2020.aug.15.)

Arcképcsarnok
Jeles személyiségek
Archív felvételek
Sírjegyzékek
Szepesi estek
Szepességi látogatások


hirdetés helye


 

Szepesi Ház /
Zipser Haus /
Spišsky Dom