Sajnos újabb veszteség érte a Szepesség barátait: elhunyt egyik legfontosabb barátunk és szövetségesünk, Milan Choma tanár úr, késmárki lokálpatrióta. Tavaly nyáron a szepesi szórványfilm forgatáson találkoztam vele utoljára, már beteg volt. 

Milan nagyon megnyerő, nyitott személyiség volt: nagyon jó volt vele beszélgetni, együttműködni. 

Igazi tanár volt, gondolkozó és európai: át tudott lépni a nemzetek közti előítéleteken. Az emberek, kultúrák közötti hídépítést tartotta fontosnak. 

Ráérzett arra, hogy a Szepesség kincseinek, örökségének megőrzése jórészt attól függ, mennyire érzik át, mennyire ismerik elsősorban az ott lakók, a késmárkiak, és ezen kívül persze bárki más azt, hogy milyen értékek maradtak ránk az előző századokból. A 20. század politikai kataklizmái, lakoságcseréi bizony nem voltak alkalmasak az örökség átadására, a normális kapcsolatokra. Van tehát mit tenni. 

Késmárk ebből a szempontból jó példát mutat, de persze ott is sok munka van. Milan Choma és más derék lokálpatrióták magukénak érzik a város múltját, évek, évtizedek türelmes szívós munkájával felhívják a figyelmet értékeire, hogy a lakosok, és a városvezetés figyeljen oda, legyen büszke a korábbi századokban ott lakottak által hátrahagyott kulturális örökségre. 

Milan Choma Zemplén szülöttje volt, a szocializmus viszonyai között nem volt könnyű sorsa. Késmárkon kapott állást, és ott, az adott helyzetből próbálta a legjobbat kihozni: ahogy olvasom, iskolájában diákszínjátszó kört hozott létre: Schola Humanitatisnak nevezve. A város, a Szepesség nagy szülöttjeinek megismertetésével foglalkozott: Buchholtz, Alexander Béla, Petzval-testvérek… Hogy a tudósok, kiváló emberek példája hassa át a helyi közéletet is. 

Késmárkon sétálva sok emléktáblát találunk (pl. a három Genersich-fivérét): amiket olvasgatva szinte szabadtéri történelemórán vehetünk részt. Késmárk város története, a Tátra felfedezése szinte megelevenedik ilyen módon. A sok késmárki tudós ember, tanár, diák, akikre ezek a táblák emlékeztetnek, benépesítik az utcákat... 

Milan a táblaállításnak volt „nagymestere”: egy-egy tábla kapcsán emlékünnepség, koszorúzás hívta fel a figyelmet, ismertetett meg az illető személyiség működésével. Milant egy ismerős tréfásan „Tafelmeister”-nek, a táblaállítás mesterének nevezte. 

Késmárk századokon át virágzását a nyitottságának és a nemzetközi kereskedelmi, kulturális kapcsolatoknak köszönhette. Az evangélikus líceum tanárai és diákjai az elsők között voltak, akik a Tátra-járás és kutatás megvalósítói, propagálói lettek. A Tátra megismerése szinte hozzátartozott a tananyaghoz. 

2008-a megismerkedésünk alkalmával a líceumban Milan Choma (jobb oldalon) megmutatta Tankó Attilának (bal oldalon) és nekem a restaurált magyar nyelvű Hunfalvy Pál-táblát, amit nemsokára ki is tettek a líceum külső falára

2008-ban a Genersich Alapítvány által evangélikus teológusok részére szervezett tanulmányúton találkoztam először Milannal. Dr. Tankó Attila – a Genersich Alapítvány kuratóriumi elnöke – szervezésében jártunk ott, a líceumi könyvtárosnő hívta fel a figyelmet Milan Chomára, mikor kérdeztük, hogy ki foglalkozik itt helytörténettel. Milannal Tankó úr és a Genersich Antal-alapítvány jó és szoros munkakapcsolatot alakított ki. Így kerülhetett sor a Genersich Antal-tábla állítására a Vár utcán. A 2010-es EU-s szepesi vándorkonferencia keretében avattuk fel ünnepélyesen. Többen Milannál laktunk, felesége is nagy szeretettel látott vendégül. A következő években többször is jártunk, sőt laktunk is náluk, mert szobát is kiadtak. A Kezmarská étteremmel szemben, a pálos templom melletti házban laktak. 

Korábban a Nils Holgersson nemzetközi projekt szervezésében is részt vett Milan – a maga lelkes, lelkesítő, mosolygós stílusában. 

Budapesten is járt: az újra felállított, restaurált Hunfalvy-emléktábla kapcsán az I. kerületi Hunfalvy kereskedelmi szakközépiskola iskolai ünnepségén vett részt. Az orvosi egyetem levéltárában Alexander Béla és Genersich Antal után kutatott, oda el is kísértem, próbáltam segíteni. A Genersich Alapítvány késmárki aktivitásában továbbra is közreműködött, nem lankadó buzgalommal és segítőkészséggel. 

Az a típusú ember volt, akinek nem sokat kellett magyarázni, hogy mit akarunk, rögtön megértette; segített, voltak ötletei, kihez lehet fordulni, hogyan lehetséges a megvalósítás. 

A Tátráról szóló, 2014-es érdi előadását ezekkel a mondatokkal kezdte: 

„Negyven éve élek a Tátra alatt, melyre úgy nézek, mint a természet egy csodálatos, isteni oltárára. Ha az ember a Tátrára néz, felébrednek benne az érzések a szépre és a jóra, fennköltségre és nagyszerűségre, melyet ápolni kell, nemcsak a diákokban, hanem a felnőttekben is. De saját tapasztalatomból tudom, hogy csak nagyon kevés ember ismeri úgy a saját környékét, hogy legalább szerény információkat tudjon adni a turistáknak és ismerősöknek erről a csodálatos természeti tüneményről. Nem beszélve arról, mennyi titkos iskolai tananyagot rejteget a Tátra a maga valóságos mivoltában.”

Milan, köszönünk mindent! Nyugodj békében!

Czenthe Miklós