Mielőtt a szepesváraljai evangélikus templom történetét ismertetném, meg kell emlékeznem a templom keletkezését megelőző korszak társadalmi változásairól.
 
A 15. század végét tekintjük az újkor kezdetének. Ennek több oka van.
Legfőképpen a társadalmi gondolkodás fejlődése.
A társadalmi berendezkedésben akkor erősödtek meg a nemesség mellett a szabad városok polgárainak kisebb szövetségei.
Mondhatni, hogy minden ilyen kis szövetség egy-egy kis államot képviselt.
A lakosság nagyobb része írástudatlan volt, és ezért könnyen befolyásolható.
A társadalom fejlődését ez fékezte. A műveltség elsajátítása irányított volt.
A társadalom fölött két uralkodó erő volt, a földesúr és az egyház.
Hatalmuk gazdagságuk következménye volt, és egymással versenyezve gyarapították gazdagságukat és ezzel hatalmukat.
A könyvnyomtatás megjelenésével ez megváltozott.
A műveltség fejlődése lázadást hozott a rend ellen még az egyház soraiban is.
Protestáns megmozdulások ütötték fel a fejüket.
Közülük egyet a wittenbergi teológiai egyetem tanára, Luther Márton indított el.
95 tételében a hamis egyházi gyakorlat megváltoztatását követelte, főleg a búcsúcédulák árusításának megszüntetését.
Az új reformokat, amennyiben haladók voltak, elfogadták, főleg a fejlettebb társadalmi rétegekben és azokban a régiókban, amelyek távolabb estek az egyház hatalmi központjától, Rómától.
Így a fogadták el a reformációt nagy területeken, így Angliában, Svédországban, a németajkú államokban és nálunk a Szepességen, ahol akkor főleg németek laktak.
Így történt ez Szepesváralján is a 16. század első felében, 1548-ban. A város lakosai lelkészükkel, Blásy Jakabbal együtt áttértek az evangélikus hit mértéktartó irányzatára, az ágostai hitvallás szerinti új hitre.
De megtörtént a lakosság másféle tagozódása is.
 
Akkoriban a társadalmi érintkezés és információcsere helyszíne főleg a templom volt.
Ahol lehetséges volt, új templomokat építettek az új vallás számára. Ezeket az új vallás igényei és szemlélete alapján rendezték be.
Így például 1614-ben a parókiai templomba orgonát telepítettek és a toronyba új órát rakattak.
Az evangélikusok szaporodásával keletkeztek új iskolák is, nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. Erre vonatkozólag már az 1551-es évből találunk feljegyzést.
Azonban ez a korszak még nem fogadta el a reformációt. Erőszakos rekatolizáció következett, és ez a haladást egy időre megállította.
1674-ben a templomot visszaadták a katolikusoknak. Az evangélikus istentiszteleteket magánházaknál tartották.
A következő századokban az uralkodóknak köszönhetően megváltoztak a viszonyok.
1695-ben az evangélikus egyház tudott venni egy telket, és azon saját imaházat építeni.
Ebben az imaházban 1759-ig folyt vallási szolgálat, gyakran korlátozott körülmények között.
 
Ugyanebben az évben az új lengyel sztaroszta, Brühl Henrik, megengedte az evangélikusoknak adó fejében egy új fatemplom építését a régi imaház mögötti kertben. Ennek berendezése festményekből, oltárból, szószékből, keresztelő medencéből és orgonából állt. A munka három hónap alatt lett kész. 1783-ban két polgár új keresztelő medencét készített. 1788-tól saját iskolájuk is volt.
1794-ben, a nagy tűzvészben a kis templom és a parókia is porig égett.
A pénzhiány és más okok miatt az evangélikusok nem tudtak helyette új templomot építeni.
Az istentiszteleteket az iskolában tartották, az iskola tetejére egy kis harangtornyot építettek.
1798-ban az én ősszüleim itt kötöttek házasságot.
Birtokom van a házasságlevelük mint bizonyíték.
 
1799-től 1808-ig épült a jelenlegi klasszicista kőtemplom, de az építész nevét nem sikerült megtalálnom sehol.
Az oltárképet a lőcsei festőművész, Czauczik festette, valamikor 1810 után.
A keresztelőmedence a régebbi templomból került át 1783-ban.
Még idősebb egy tábla 1617-ből a kórus alatti területen.
A templomhoz 1829 és 1832 között tornyot építettek a hatalmas lőcsei evangélikus templom építészének, Povolny Antalnak a tervei szerint.
Abban helyezték el azt a harangot, amelyet 1823-ban Pesten öntöttek, és amelyik addig a templom és a parókia között álló ideiglenes harangtoronyban lakott.
Az új paplakot és iskolát az evangélikusok 1820 és 1822 között építették saját anyagi eszközeikből.
Sajnos, 1856. április 19-én mindez kigyulladt és leégett.
Lassan haladt a templom felújítása. Új berendezés került bele, és a tornyot 1871-72-ben újjáépítették.
1889-ben újra kifestették a templomot, a berendezést felújították, új szószéket és orgonát építettek bele. Ezt a szepesváraljai orgonaépítő család, a Kolbay család építette.
Több mint száz év múlva, pontosabban 1992 és 1994 között a Pro Slovakia alapítvány segítségével megvalósult a templomhajó tetejének és tornyának felújítása és a homlokzat rekonstrukciója.
 
Ennyi információt sikerült erről a templomról szereznem.
Az élet akkori körülményeit csak az akkor élők ismerték.
1991-ben csak 14 tagja volt az evangélikus egyháznak.
A mai állapotot nem ismerem, de remélem „nem aludt ki az utolsó láng”.
Nagy örömmel tölt el, hogy a templomban istentiszteleteket tartanak, azon kívül kulturális eseményeket, főleg hangversenyeket is rendeznek. E lélekemelő alkalmak kiérdemelnék őseink dicséretét, ha élnének.
Az Úr adjon ehhez erőt és reménységet.
Áldja meg Önöket az Isten! 

PhDr.Astrid Kostelniková