A Spilenberger orvoscsalád

 A magyar orvostörténelem szempontjából is rendkívül érdekes időszakot jelent a 17—18. század, hiszen az oszmán hatalom és a Habsburgok ellen vívott küzdelemben alig maradt erő a tudományra. A magyar reneszánsz magas színvonalú műveltségi intézményeinek többsége elpusztult, így eltűntek a középkori műveltségi központjaink. Igaz, a 16. század végétől magas színvonalú kultúrközpontokról, elsősorban protestáns iskolákról, csak az erdélyi fejedelemség területén és a Felvidéken beszélhetünk. Az utóbbi különös jelentőséggel bír, hiszen a török soha sem szállta meg, lényegében itt és Erdélyben figyelhető meg bizonyos összekötő kapcsolat a reneszánsz magyar kultúra és a következő évszázadok között. A helyi városi anyagi kultúrák nemcsak az ipar és város fejlesztésében, hanem iskolák, kórházak alapításában és egészségügyi vonatkozású törvények megfogalmazásában is kitűntek. Igaz, ebben jelentős szerepet játszott a németajkú protestáns városi polgárság is. E városok jelentős mértékben ösztönözték ifjaikat külföldi tanulmányokra, hogy külhoni diplomával visszatérve, városuk szolgálatába álljanak, így érthető meg az is, hogy mind több városi ifjú látogatja Európa jeles egyetemeit, szerez orvosi képesítést is, majd szülővárosában vagy környékén folytat orvosi gyakorlatot. E városi orvosok közül is kitűnik a lőcsei Spielenberger orvoscsalád, amely három nemzedéken keresztül viselte Lőcse főorvosi tisztségét, az ország legnevesebb –itthon és külföldön egyaránt elismert — orvosai közé tartóztak.

A család első ismert orvosa és a család hazai hírnevének megalapozója Spilenberger Sámuel volt, akinek szakmai tudását nemcsak a környék, hanem a két magyar haza királyi és fejedelmi udvara is gyakran igénybe vette. Kortársai „practicus felicissimus" dicsérő jelzővel emlegették a nevét. Spilenberger Sámuel 1570 körül született Szepes-Olasziban, ahol apja evangélikus lelkészként működött. A tehetséges ifjú előiskoláit Lőcsén végezte, majd tanulmányait a városi tanács anyagi támogatásával német protestáns egyetemeken folytathatta. Már Wittembergben — a teológiai tanulmányok mellett — orvosi ismeretekkel is foglalkozott, de orvosdoktori oklevelét 1597-ben Baselben szerezte meg. Avatási értekezését (Theses de Morbo Hungarico) nyomtatásban is megjelentette (1).

Tanulmányainak befejezése után Spilenberger Sámuel az őt segélyező Lőcsén telepedett le és csakhamar viselte Lőcse és Szepes vármegye főorvosának címét is. Orvosi gyakorlata kezdetben csak Lőcsére és a vármegye területére terjedt ki, de már 1598-ban, felekezeti hovatartozásától függetlenül, az egri püspök is kérte orvosi segítségét. Orvosi hírneve csakhamar távoli vidékeken is elterjedt, így gyakran hívták Egerbe, Kassára, Nagykárolyba, Szatmárba, majd Erdélybe és a királyi Magyarország legkülönbözőbb városaiba. Bethlen Gábor és Thurzó György nádor főorvosi címmel tüntette ki, 1617-ben magyar nemességgel tüntette ki, sőt 1619-ben consiliumra hívták II. Mátyás király halálos ágyához is. Orvosi gyakorlatából, de főleg házassága — Clementis Mihály lőcsei tanácsos leányát vette feleségül — révén jelentős vagyonra tett szert, amelyből bányászati és kereskedelmi vállalkozásokba is fogott, így a közeli Teplicén megalapította (1613) hazánk második papírmalmát, amely rendkívüli jelentőséggel rendelkezett, hiszen a külföldről behozott és drágán vásárolt papír helyett hazai forrásból biztosította a lőcsei, később a bártfai és a kassai nyomdák papírigényét (2).

Orvosi gyakorlata mellett szakirodalmi munkásságot is folytatott. A már említett avatási értekezésén kívül 1634-ben Lőcsén (németül) könyvecskét adott ki a pestisről, amit latin nyelven is megismételt, majd a halála hírét közlő Természettudományi Hetilap A szív csontocskáján levő emberálakról szóló anatómiai témájú írását is közölte. Élete végén gyakran látogatott Erdélybe, ahol II. Rákóczi György fejedelem udvarában gyógyított. 1654. június 11-én halt meg Lőcsén, amikor már városi orvosi hivatalát fia, Spilenberger Dávid vette át. Spilenberger Sámuelt a kortársak mint az irodalom pártfogóját is emlegették, aki saját költségén számos munkát megjelentetett azokban a nyomdákban, amelyeket papírmalma látott el papírral (3).

Spilenberger Dávid 1627. július 22-én született Lőcsén, ahol apja házában kapott kedvet az orvosi hivatáshoz, Előiskoláit Lőcsén végezte, később nagybátyjánál Stolpenben tanult, majd 1650-ben beiratkozott a wittembergi egyetemre, ahol bölcseleti és orvosi tanulmányokat végzett. Itt szerezte bölcsészdoktori oklevelét, míg orvosi tanulmányait Leydenben, Baselben és Páduában folytatta. Az utóbbi helyen védte meg avatási értekezését és avatták fel orvosdoktornak (4, 5, 6). Útja innen Lőcsére vezetett, ahol még apjával együtt praktizált, majd annak halála után viselte a város és Szepes vármegye főorvosi tisztségét. Apja hírnevét követve gyakran megfordult főúri és fejedelmi udvarokban, így betegei közé tartozott Apajy Mihály erdélyi fejedelem, Wesselényi nádor és felesége. Gyakorlatából nagyobb vagyont gyűjtött mint apja és időről időre felhagyott orvosi gyakorlatával és különböző bányafeltárási vállalkozásokba kezdett. Lőcse városa 1661-ben visszahívta hivatalába, de addig is gyakran kikérte tanácsát orvosi és egészségügyi kérdésekben. Városi pályafutását mi sem jelképezi jobban, mint hogy 1670-ben és 1671-ben a város főbírájává is megválasztották. A magyar levéltárak számos Spilenberger Dávidtól írott levelet őriznek, amelyben különböző kúrákat és orvosságokat ajánlott betegeinek vagy távoli városok polgárainak, akik tanácsát kérték orvosi kérdésekben.

Szakirodalmi tevékenysége ugyan nem volt olyan jelentős mint apjáé, de a német Természettudósok Lapja nyolc kisebb írását közölte. Ezek közül kiemelkedik a kőrisbogár porról írott tanulmánya, amely elsősorban néprajzi érdekességeket tartalmaz (7). Spilenberger Dávid megfigyelte, hogy a Tisza vidékén a lázzal együtt jelentkezett nyakdagadás ellen a betegek kőrisbogarat esznek, amelynek hatására a láz és a dagadás megszűnik. Ennek igyekezett természettudományos magyarázatot adni, valamint a kőrisbogárpor elkészítésének módját írta meg. A többi közleményben torzszülötteket, rákos daganatokat, gázos tályogok feltárását, vakságot okozó daganatot és a hóval leesett férgeket írta le. Egy másik írásában pedig Weber János eperjesi gyógyszerészt köszöntötte, akit 1662-ben újból megválasztottak főbírónak. 1684. május 27-én hunyt el Lőcsén.

Spilenberger Dávid két fia közül az idősebbik, Spilenberger Dávid követte apját az orvosi pályán (8). 1660-ban született Lőcsén, ahol iskoláit is végezte, majd Jénában és Leydenben folytatott orvosi tanulmányokat. 1683-ban Jénában szerzett orvosdoktori oklevelet, amit Leydenben is megerősíttetett 1685. március 26-án. Avatási értekezése témájának a váltólázat választotta, amit nyomtatásban is kiadott. Valójában ez jelenti egész irodalmi működését, hiszen ezután semmit sem jelentetett meg nyomtatásban. Visszatérve Lőcsére, elfoglalta a város és a vármegye főorvosi tisztségét és orvosi gyakorlata apja és nagyapja praxisához volt hasonló. Betegei közé tartozott a Felvidék főnemessége és a vagyonos városi polgárság legtöbbje. János nevű fivérével együtt előkelő nemesi családokba házasodtak be és hatalmas vagyont gyűjtöttek, amit elsősorban a selmeci bányák kiépítésére és újabbak megnyitására fordítottak. Bányászati vállalkozásai miatt csakhamar háttérbe szorult orvosi gyakorlata, inkább mint bányatulajdonost ismerték el. Az ifjabb Spilenberger Dávid szakmai tevékenységét Weszprémi a következőkben összegezte: „De méltóságukkal nem voltak megelégedve, s ezért negyven éve új kiváltságokat szereztek VI. Károly császártól arra, hogy vezetéknevüket megtartva Spielenbergernek s a királyi udvar bizalmas embereinek írhassák és mondhassák magukat, merthogy őseik kiváló érdemeket szereztek a selmeci bányák művelésében, és beigazolták, hogy vestphaliai eredetűek, s a rajnai választó nekik ott annak idején nemességet adott." 1730. január 12-én hunyt el Lőcsén.

Kapronczay Károly dr.

Orvosi Hetilap 1980. évi (121. évfolyam), 30 szám.

IRODALOM: 1. Melzer Jakab: Biographien berühmter Zipser. Kaschau, 1833. •— 2. Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. I. köt. Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, 1940. — 3. Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. III. köt. Bp. Medicina, 1965. — 4. Kossa Gyula: Adatok Spilenberger Dávid életéhez. Bp. 1907. — 5. Demkó Kálmán: A magyar orvosi rend története. Bp. Dobrowsky és Franké, 1894. — 6. Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. I., III. köt. Bp. Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, 1940. — 7. Weszprémi István: i. m. — 8. Weszprémi István: i. m.

 További cikkek:

Dr. Kiss László: Orvostörténeti helynevek a Felvidéken, 2006

Kapronczay Károly: A Spilenberger orvoscsalád emlékezete (Természet világa, 115. 1984. 6. 279.o.)
 

2011.03.26