A cipszerek öröksége – Beszámoló a szepesi konferenciáról
Létrehozva: 2019.10.23. 09:00, Frissítve: 2019.10.23. 09:12

Szöveg: Ulakcsai Zoltán (EOGY-EOL), fotó: EOGY
Budapest – Egy héttel a szepesi időszaki kiállítás megnyitása után, 2019. október 17-én A cipszerek öröksége címmel szakmai konferenciát rendezett az Evangélikus Országos Gyűjtemény. A nagyszámú és szakértő – teológus, történész, könyvtörténész, irodalmár és szepesi származású – közönség öt előadást hallgatott és vitatott meg a múzeum rendezvénytermében. Az előadók a régi cipszer kultúra mozaikjait mutatták be előadásaikban, kapcsolódási pontokat keresve a régmúlt és a jelen története között.

Pavercsik Ilona (OSZK): Egy szepességi nyomdászdinasztiáról – A Brewer-család Lőcsén című előadása egy családi vállalkozáson keresztül mutatta be a lőcsei polgárság tevékenységét.

A Brewer-család a 16. században jelent meg Lőcsén. Brewer Brúnó kezdte a családi vállalkozást könyvkereskedőként, akit fia, ifj. Brewer Brúnó követett. A nyomdát Brewer Lőrinc („Lorenz") alapította, aki könyvkötőként kezdte el pályáját Lőcsén, 1614-ben. Ekkoriban a városnak két nyomdája volt: Klöss Jakabé és Schultz Dánielé, aki később Kassára telepedett át. 

A Brewer-család nyomdája előbb a Kolostor utcában állt, majd később a főtéri, két polgárház méretű Brewer-házban működött tovább. A Szepesség mellett Zemplénből, Nagyváradról és Alsó-Magyarországról is voltak megrendeléseik.

A nyomdát Brewer Sámuel örökölte. Az ő karrierje hasonló apjáéhoz. 1678–1687 között városi tanácsos, 1684-ben bíró lett, az 1681-es soproni országgyűlésen pedig képviselővé választották. 1699-ben hunyt el. 

A XVII. század végére a protestáns kiadások terén az ország vezető nyomdájává vált a műhely, amely a híres lőcsei kalendárium-sorozaton kívül változatos műfajú vallásos és világi műveket adott ki. 

Brewer Sámuel halálát követően fia, Brewer János – aki a lőcsei evangélikus iskola felügyelőjeként is tevékenykedett – vette át a nyomda irányítását. Bél Mátyás szerint igényesség terén a nyomdát össze lehetett vetni más külföldi nyomdákkal. 

Az 1730-as cenzúra rendelet értelmében királyi privilégium kellett a nyomda működéséhez. Ezt a privilégiumot nyerte el B. János, aki 1744-ben halt meg. 

A nyomdát a fiai örökölték. Később a lőcsei tűzvészben a nyomda nagy része leégett. 1754-ben 2576 Ft-ért eladták Nagykárolyba. 1776-ban Podhoránszky Mihály alapított új nyomdát Lőcsén.

Szabó András Péter (ELKH): Clemens és Michael Klein evangélikus lelkészek naplója (1622-1674) című előadásában apa és fia kéziratos feljegyzéseit elemezte.

A napló jogbiztosító iratokat, levelezéseket, személyes elbeszéléseket tartalmaz. Clemens, strázsai lelkész 1622–1644-ig vezette, majd fia, Michael, a kakaslomnici lelkész 1674-ig folytatta. A naplónak csak a másolata maradt fenn. Szűk terjedelmű – kb. 20 oldal – és földrajzi kiterjedésű elbeszélő forrás.

Négy másolata – két német és két latin nyelvű – maradt fent: 1. Samuel Klein felkai lelkész másolata (csúnya kézirat); 2. Johann Samuel Klein 1789-es német nyelvű, nyomtatott kiadása; 3-4. Sinai Miklós debreceni történészprofesszor és Kovachich Márton György történész XVIII. századi latin nyelvű másolatai.

A naplóban családi eseményekről kevésbé esik szó, gyerekekről szinte semmi információ nincs, halálozásokról, esküvőről kapunk némi adatot. Ellenben ír a rendkívüli esetekről és eseményekről: tűzvészekről, földrengésekről, balesetekről, bűnügyekről, politikai eseményekről, halálozásokról, hadjáratokról, lengyel ügyekről, a korona ügyéről.

Ablonczy Balázs (TTI): A szepesi menekültek társadalma a két világháború között című előadása eddig kevésbé kutatott területbe nyújtott betekintést.

Ebben az időszakban 350.000-425.000 menekült érkezett Magyarországra. A magyar társadalom a menekülteket nem integrálta csoportként. Tudatos kormánypolitika helyezte margóra történetüket, főleg 1945 után. Nem részei a nemzeti irodalmi kánonnak, a témakörben filmek sem készültek.

Szigorú szabályok születtek a menekültkérdésben, mivel az ország nem tudott eltartani ennyi embert. A belső migráció az ország középső része felé történt. Elsősorban Budapest és az észak-magyarországi bányász-kohász - illetve evangélikus többségű városok - váltak a főbb célpontokká Trianon után. Ablonczy az 1931-ben készült címtár nyomán kimutatta, hogy a szepesiek társadalmilag felülreprezentált csoportot alkottak, 30 százalékuk Budán élt. A vizsgált csoport – 1024 fő – 30,8 százaléka diplomás, 50,7 százaléka érettségizett volt. Ezzel szemben Magyarország lakosságának 1-1,5 százaléka rendelkezett a korszakban diplomával.

A Szepességből elszármazott középosztálybeli családok önszervező csoportokat hoztak létre; legnagyobb szervezetük a Szepességi Szövetség volt, melynek keretében gazdag kulturális és társas életet tartottak fenn, megszervezték a diákszövetséget, önsegélyezés rendszerét valósították meg és fontos céljuk volt a szepesi hagyományok ápolása. 

Berzeviczy Klára (PPKE): Lám Frigyes (1881–1955) történetei a Szepességről című előadása a történeti témák után a szepesi irodalom felé fordult.

Lám Frigyes irodalmi munkásságát három elbeszélés műelemzésén keresztül tekintette át. Ezek a következők: Zöldtó tündére (1921.), Vihar egy pohár vízben, valamint a Brüchenzweig Sámuel házassága. Nagyjából 1200 műfordítás, német és magyar nyelvű versek, novellák fűződnek a nevéhez. Művei mondák és krónikák alapján íródtak. Az eredettörténetek általában tragédiával végződnek, de ő átdolgozta ezeket, hogy pozitív legyen az össze befejezés. Írásait humor, emberi megértés és részvét jellemzi; műveiből kitűnik békeszerető természete és a Szepesség iránti hűséges elfogódottsága.

Czenthe Miklós (EOGY–EOL): A lőcsei evangélikus levéltár története című előadása a gazdag forrásanyagot őrző lőcsei gyűjtemény (levéltár és könyvtár) történetét vázolta föl.

Az előadó 2011–2013 között három alkalommal dolgozott a lőcsei levéltárban, amely több mint egy gyülekezeti levéltár. A gyülekezeti iratokon kívül őriz superintendensi, esperesi, személyi- és családi iratemlékeket is. 

A levéltár legértékesebb iratai közül megemlíthető Hain Gáspár lőcsei krónikája – eredetije elveszett 1944–1945 körül – és a superintendensek gyűjteménye, valamint a 16-18. századi iratok.

Az 1544-től homogén evangélikus városban először még nem jött létre gyülekezeti levéltár, mert a városi vezetőség gondoskodott a gyülekezet fenntartásáról, a városi levéltár pedig gondozta a gyülekezeti iratokat is. Az ellenreformáció után - mikor a város vezetése katolikus lett - jött létre a gyülekezeti levéltár.

Bár a nap folyamán többször elhangzott, hogy a Szepesség „elsüllyedt Atlantisz", az előadások nyomán a múlt mégis megelevenedett. A szepesi leszármazottak soha nem tabusították a Szepesség történetét. Ez a konferencia is megmutatta, hogy a nyitott, értékekben gazdag közösség múltjában még sok a feltárni való forrás.

A kiállítás záró eseménye alkalkmból a szepesi hitvallásokról tartott előadást Csepregi Zoltán rektor úr és különös csemege volt a cipszer származásúak, hungarus tudatúak számára a Cipszer Himnusz előadása, megtanulása és közös éneklése Ecsedi Zsuzsa segítségével,

AZ UTÓLAG ELKÉSZÜLT DIGITÁLIS KIÁLLÍTÁST ITT LEHET MEGNÉZNI >>