1879.december 30-án Gnézdán született Jurán Vidor, a felvidéki vadászirodalom megteremtője, a Trianon utáni országos vadászszervezet, a Szlovenszkói Vadászati Védegylet - Lovecký ochranný spolok pre Slovensko alapítója, akinek a túzok, a medve és a zerge védetté nyilvánítását köszönhetjük. 
A cipszer identitástudat egyik utolsó mohikánja a szepességi Gnézda városában élt és halt meg 1963-ban.
Egyesületünk csapatával, ottjártunkkor tiszteletünket tettük a sírjánál.
Néhány életrajzi adalék:
Az elemi iskolát Gnézdán, a gimnázium I. osztályát (1890/1891) a podolini piarista gimnáziumban végezte, ahol együtt járt az akkor IV. osztályos Krúdy Gyulával.
Később apja nyomán a tanítói pályát választotta. 1899-ben végzett az iglói tanítóképzőben. Tanított Szepesváralján, Ipolyságon, Korompán, rövid ideig otthon, Gnézdán is, de leghosszabb ideig Szepesbélán, mint a német elemi iskola igazgatója.
Fiatal korától vadászott édesapjával együtt. Nagy hatással volt rá Bethlenfalvy Ernő (1880-1955) hunfalvai birtokos természetvédelmi gondolkodásmódja. Tagja volt az 1860-ban alapított szepesbélai vadásztársaságnak, majd 1920-ban alapítója az első csehszlovákiai vadász egyesületnek.
Élete során összesen közel 300 cikke jelent meg a Halászat, Vadászat és Állatvilág, A Természet, Prágai Magyar Hírlap újságokban, valamint az Eperjesen és Budapesten kiadott Nimród szaklapokban, kizárólag magyar nyelven. Ezeket sokszor álnév alatt közölte (Csöndes László, Nyilas Pál, Orosz Sándor, Bors, Nimród, Regős).
Lapszerkesztőként elsőként az Eperjesen megjelenő Nimród lapot készítette Bohrandt Lajossal együtt, 1923 és 1927 között, majd 1927-től a Vadászlap főszerkesztője volt, amely hol egyesült, hol szétvált szlovák testvérlapjáról (Lovec). 1932-ben Poprádon szervezett vadászati kiállítást.
1945 után, mint német iskolai tanár, aki magát magyarnak vallotta, egy időre elveszítette csehszlovák állampolgárságát, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy elkerülte a deportálást.
Visszatért Gnézdára, ahol haláláig élt. Egy idő múlva publikálhatott is A Hét és a Szabad Földműves című lapokban. Élete végén megérte, hogy a Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó 1958-ban Pozsonyban megjelentette 1914-ben összeállított könyvét Ordasok címmel, majd 1960-ban Vadászkrónika című kötete is napvilágot látott, bár ebben nem sok öröme volt, mert a cenzúra sok mindent kihagyott belőle.
Kéziratban maradt viszont Don Péter című önéletrajzi regénye, amely podolini és iglói diákéveiről szól, bár 1996-tól részleteket közölt belőle a Szlovákiai Vadászkaledárium, valamint a Négy felvidéki vadász és a Szepességi vadászhistóriák című gyűjteményes kötetek.