135 évvel ezelőtt, 1889. október 23-án született báró CUMIN ARTÚR ezredes, felvidéki családunk tagja. Mivel életéről keveset tudni, kötelességemnek érzem, hogy ezen évforduló alkalmából részletesebben megemlékezzek róla.
Cumin Arthur Dominic egy Poprád melletti kis faluban, Filefalván látta meg a napvilágot egy hatgyermekes család második gyermekeként.
Apja Cumin Antal kőfaragó mester az észak-olaszországbéli Medeából származott, édesanyja Fábry Mária (Dédpapa unokatestvére) egyszerű szlovák asszony volt, más nyelven nem is beszélt. 
Artúr Iglón járt iskolába, majd Budapesten a Kereskedelmi Akadémiát látogatta. A diploma megszerzése után kettős könyvelőként dolgozott egy pénzintézetnél. Amikor kitört a háború, az Eperjesi 67. gyalogezredhez vonult be. Innen az orosz harctérre került, ahol megsebesült és ázsiai kolerában szenvedett hónapokig. Felgyógyulása után 1915 augusztusában önként jelentkezett a frontra. Szolgálata alatt az egyik kitüntetést a másik után kapta, eközben a ranglétrán is egyre feljebb lépett. Azt is mondhatnánk, hogy igazi katonának született, de ennek csak a háború folyamán jutott tudatára. 
Cumin hadnagy igazi hőstettére 1916. szeptember 30-án került sor. Miután az oroszok '16 nyarán az osztrák-magyar arcvonal balszárnyát és jobbszárnyát veszteségteljes hátrálásra késztették, az arcvonal közepét vették sorra. Itt középen volt többek között a 67. gyalogezred, amely a kelet-galíciai Zarków községtől északra megépített állásaiban védte Lemberget. Az ezred sokáig kivédte az orosz rohamokat, azonban 1916. szeptember 30-án az orosz támadás majdnem célt ért, pergőtűzzel árasztották el az ezred állásait, majd megismételt rohamaikkal az ezred balszárnyát és közepét teljesen áttörték. Cumin átérezte a helyzet válságos voltát, látta, hogy az állás nem tartható sokáig. Elhatározta, hogy az állás feladását késleltetni fogja, amíg csak lehet. Első teendő tehát, az állásba ütött rés kiszélesítésének megakadályozása. Százada baloldalán vonult el egy árok, amely derékszögben ment az állástól hátrafelé. Úgy gondolta Cumin, hogyha megvédi az árkot, időt nyer a felsőbb vezetés számára a válságos helyzetből való kibontakozására. Az árokba vezette tehát - felsőbb parancs nélkül - századát és 18 órán keresztül kivédte az orosz támadást. Ez az idő elegendő volt arra, hogy egy német hadosztály Zarkówra érkezzen és sikeres ellentámadást hajtson végre.
Cumin a győzelem után sürgönyileg kapta meg a Vaskorona rendet és a német Vaskeresztet. A dolog alaposabb megfontolása után azonban a Mária Terézia Rend káptalanja úgy találta, hogy ez a haditett többet érdemel. Cumin Artúrt kiemelkedő haditettért IV. Károly király 1917. augusztus 17-én Reichenauban a legmagasabb katonai kitüntetéssel, a Mária Terézia Rend lovagkeresztjével tűntette ki és ezzel együtt magyar bárói méltóságot is adományozott neki.
Artúr a világháború után a Nemzeti Hadsereg Vezérkarának tagja volt, miközben különböző parancsnokságon teljesített szolgálatot vezető pozícióban.
A II. világháború végén, 1945 májusában szovjet hadifogságba került, ahonnan 1948. szeptemberében tért vissza. 1949-ben, a Rákosi rendszerben elbocsátották a szolgálatból, fényes katonai karrierjére való tekintettel nem folytathatta hivatását. Méltatlanul, alkalmi munkákból tartotta el magát. 
1952. május 20-án hunyt el szegényen a Baross utcai kórházban. Családja nem volt. Az Új Köztemetőben temették el Fábry Mihály nevű nagybátyjának sírboltjában, ahol egy pici, alig látható márványlapra volt felvésve a neve. 
2020. december 16-án koporsóját exhumálták és a Fiumei úti Nemzeti Sírkert újonnan nyílt Hősök parcellájában (52-es) temették újra a neki járó katonai tiszteletadással. Sírja ma védett, méltó helyen nyugszik.
Cumin Artúr mindig magyarnak vallotta magát olasz neve és származása ellenére. 
Az 52-es parcella bejáratánál ez áll: 
"A Hazáért mindhalálig"
Tisztelet a Hősöknek!
(Egy kis családi érdekesség a végére: Martincsák dédapám nővére, Marus néni volt Artúr keresztanyja, valamint Artúr nagyapja, Fábry András volt a felvidéken született Martincsák gyerekek keresztapja, köztük Dédapámé is.)

Martincsák Ádám

A címkép Halász-Hradil Elemér (1873-1948) kassai magyar festő 1918-ban készült alkotása