Weber Sámuel ev. lelkész (1835-1908) – főesperes és történész, született Poprádon 1835-ben. Szolgálatát Szepesbélán teljesítette. Ő irta az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című 24 kötetes műben a Szepességre és Felső Magyarországra vonatkozó részt, amiért megkapta a császári koronarendet. A Supplementum Annalectorum terrae Scepusiensis III részébe adalékokat irt, amely már csak halála után jelent meg. Kiváló szónok, jeles pásztor és természetbúvár volt. A Magyarországi Kárpátegyesület alapitó tagja, a Magas Tátra kiváló ismerője. „Weber apánk”, a szepesiek hálás emlékezete őrizzen a köztudatban!

Weber Sámuel

1835-1908

Weber Alíz (Weber Alica, 1899-1987) 1975-ben elhangzott előadása nagyapjáról, a szepesbélai evangélikus lelkészről.
Weber Alíz hamvait urnában, végakarata alapján, a lőcsei evangélikus műemléktemetőben édesapja, Weber Samu sírjában helyezték el, abban az időben, amikor már nem lehetett ide temetkezni.

Weber Sámuel ev. lelkész – főesperes és történész született Poprádon 1835. március 26-án, mint az ott élő Weber család legidősebb gyermeke. Apja a város polgármestere, a múlt századnak megfelelő javítás-újításokkal látta el a várost, és szerzett magának érdemeket. Ilyen újításnak szerepelt a harang, amelyet az ev. templomnak ajándékozott és ez még ma is az ő tevékenységére emlékeztet.

Öt gyermeke közül a fiai, Sámuel és a 8 évvel fiatalabb öccse, Rudolf, a költő, akit a szepesi német tájszólásban írt nagyszerű költeményei tették szűkebb hazájában népszerűvé – ezek a Zipserek – szepesiek - méltók arra, hogy életrajzukat, kimagasló érdemeiket, hálás szívvel emlékezetünkbe visszaidézzük.

A késmárki lyceum (ma gimnázium) elvégzése után Weber Sámuel Eperjesen folytatta theológiai tanulmányait. Onnan hívta meg őt a Hotkócon élő Csáky gróf gyermekeihez nevelőűl. De a tudásra vágyó és törekvő fiatal embert ez a foglalkozás nem elégítette ki. Ennélfogva nemsokára otthagyta Hotkócot, hogy Jénában, Németországban tökéletesítse tanulmányait. Nagy buzgalommal szentelte idejét a történelem, földrajz, természetrajz, ethnográfia tanainak. 1860-ban befejezte jénai tanulmányait, és visszatért szülőföldjére. Odahaza Máday Károly bélai esperesnél lett segédlelkész. Következő évben Selmecbánya választotta meg lelkésznek, de ott is csak rövid ideig tevékenykedett, miután Szepes-Béla mint saját lelkészét visszahívta, mely városban fáradhatatlan, sokoldalú munkában gazdag, áldásos életét élte végig.

Mint lelkipásztor kiváló prédikátor – szónok egyházának körültekintő, minden kisebb – nagyobb gondjaiban hatásos segítséget nyújtó atyja volt. Lelkészi hivatása mellett ethnográfiai, mezőgazdasági ügyekben, a Kárpát – és Turista egyesületben vezető szerepet játszott. Mint a Tátra rajongója nagy turista volt. Elsőnek mászott meg csúcsokat, így a Zöld-tónál lévő Zerge-csúcsot is. De nem csak mint hegymászó volt a hegyekben látható, hanem két barátjával együtt vándoroltak a Tátra legkülönbözőbb helyeire, hogy ott saját kezűleg a szükséges javításokat végrehajtsák. Ilyképp ecsettel, festékdobozzal, szerszámokkal felszerelve, megjelölték az ösvényeket, útbaigazítási táblákkal látták el, és a patakokon átvezető megrongált régi hidacskákat is rendbe hozták. De nem csak a hegyeket járta be Weber Sámuel, hanem a barlangokat is. Így a Bélai-cseppkőbarlangot és a Dobsinai Jégbarlangot is tanulmányozta. Mivel mindenütt, ahol lehetséges volt a természet csodái után kutatni – ott nagyszerű munkát végzett. Egészen hihetetlen, hogy a történelem legrégibb múltjából, szintúgy a természet – tudományából és a geológia felépítéséből, képes volt annyi rengeteg anyagot felhasználni, hogy ezek a tények történelmi műveinek forrásaként szolgálhassanak.

Legismertebb művei a következők:

Szepesi történelem és korképek
Béla város története
A Bélai-cseppkőbarlang keletkezése és környéke
Podolin város története
Szepes vármegye története
A 16 szepesi város az elzálogosítás ideje alatt 1412 – 1772-ig
Szepes megye történelmi irodalmának a története
A Tátra egykori bányászatának a története
Stansith (Stansics) Horváth Gergely és családja  - Gradeczből, történelmi korrajz
Id. Buchholtz György és kora 1643 - 1742-ig
A bélai ev. egyháznak monográfiája, tekintettel a szepesi, lengyel és magyar viszonyokra.
A turisztikát propagandáló jellegű nagy mennyiségű írásai.
Ünnepi beszédek:
-- Kossuth Lajos gyászünnepélyén 1894-ben
--Thököly Imre temetése alkalmával a késmárki ev. templomban
Prédikációk és számtalan egyházi jellegű műve.

De a legkiválóbb műve az úgynevezett „Érdemekben gazdag szepesiek Díszcsarnoka a 19-dik században”.

Ebben a műben a legnagyobb eredménnyel tevékenykedő 141 kiváló személyiség – így templomi méltóságok, államférfiak, hivatalnokok, iskola- és neveléstan köréből, művészek, orvosok, kereskedelem, katonaság, közlekedésügy és igazságügy köréből lettek a legnagyobb pontossággal leírva. Ha Weber Samunak egy Budapesten élő és ott elhalt szepesinek a születési – vagy halálozási adatai hiányoztak, úgy Pestre utazott, hogy a temetőben ezeket felfedezze.

Az ő ösztönzésére lettek a Tátra mondái összegyűjtve és kiadva. Nagy buzgalmat fejtett ki a különböző levéltárakban is, ahol az ősrégi iratokban kutatott.

A Karpathen – Post hasábjai, a Zipser Bote, a Kassai Újság, a Pannónia nevű hírlap, a Pester Lloyd, a Szepesi Orvosok és Gyógyszerészek Évkönyvei, szintúgy a Kárpátegyesület egész sorozatokat hoztak az ő hosszú és kiváló értekezleteiből. Rövid hirdetési cikkeket körülbelül 1000-t írt.

Az 1896-97-es év Nagyapám számára hatalmas munkát hozott:

1898-ban ünnepelte a volt Osztrák-Magyar Monarchia Ferencz József császár uralkodásának 50-dik évfordulóját. Ez alkalomból a Monarchia egy impozáns történelmi - földrajzi művet jelentetett meg, melyhez minden egyes, a Monarchiában úgynevezett „örökös tartományok” – Csehország, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina – történészei a saját tartományaik ecsetelésére megbízást kaptak. Ily módon jutott Nagyapámnak a Szepesség és Felső-Magyarország leírása. Eme 24 kötetes mű „az Osztrák – Magyar Monarchia szóban és képben” címet kapta. Nagyapám pedig eme nagyszerű munkájáért a császári koronarenddel lett kitüntetve.

Az állandó munkában eltöltött évei dacára Nagyapám mindig a legjobb egészségnek örvendett. Annál megrázóbb volt az 1908 május 18-án szívszélhűdés által bekövetkezett hírtelen halála.

De a halála óta eltelt 27 év nem feledtette el emlékét. Ellenkezőleg! Mivel 100 évvel születése után – 1935-ben, fellángolt az az ünnepség, mely azoknak, akik azt látták és azon részt vettek – mint szüleim és én is – felejthetetlenné vált.

Június 29-ét írták. Egy csodaszép, felhőtlen meleg nyári nap volt. Derült, csillagos éjszaka követte. Béla város lakossága lampionokkal zsúfoltan, türelmesen állt, látszólag várt valamire. Míg egyszerre csak minden szájból elhangzott ez az örömteljes felkiáltás: „Ég – lángol!” és szinte megigézve tekintettünk a velünk szemben lévő hegyekre, ahol egy ragyogó, fénylő nagy tűz égett. A lelkes fiatalok már napok óta egész fatönköket helyeztek el a még elérhető magasságokban, és ezt a sötétség beálltával meggyújtották. Sokan elhagyták a várost, és kifelé vonultak a mezőkre, hogy közelebbről gyönyörködhessenek e ritka képben. Bent pedig a városban, ugyanabban az időben elhangzott a lakosság által énekelt megrázó, szép „Zipser Hymne”, melyet a lelkes kiáltás „Weber apánk – Téged hívunk” – fejezte be az esti ünnepséget. Másnap délelőtt következett az egyházi ünnepség. A szlovákiai ev. püspök és több lelkész jelent meg a templomban. Az ünnepi beszédek után Varga poprádi esperes beszéde keretében leplezte le Nagyapám bronzöntvényből készült domborművét. Ezt követte a családi kriptában a koszorúk elhelyezése. Délután a nagy bélai réten egy 200 főnyi dalárda énekével és a „Zipser Hymne”-vel végződött a Weber Sámuel születésének 100-dik évfordulója alkalmával rendezett emlékünnepély.

Most, amikor Nagyapámról szóló felolvasásomat befejezem, nagy szomorúság fog el engem. Mivel visszatekintve ezen örömteljes 1935-ös nyárra, arra kell mélységes bánattal gondolnom, hogy Nagyapám emlékünnepe egyúttal egy hattyúdalnak az előérzete volt – annak a jóravaló, tisztességes, szorgalmas kis népnek a hattyúdala, amely századok óta nyugalomban, békében dolgozott szűkebb hazájában és gyermekeik köréből oly sokan tekintélyt és legjobb hírnevüket vitték el a Nagymagyar Hazába! Ez a kedves kis nép már nincs többé – már nem létezik! Hazájukat, otthonukat el kellett hagyniók – elszéledtek a nagy világban.

Isten adja meg mindazoknak, bárhol is élnek, hogy e szavakat megértsék:

Az Úr adta,
Az Úr elvette,
Áldott legyen az Úr neve!

Ámen

2011.09.05

Lásd Weber Sámuel további írásait:
 TÁRCZA.SZEPESSÉGI PROTESTÁNS ÍRÓK AZ ELLENREFORMATIÓIG. - .

ELPUSZTULT HELYSÉGEK A SZEPESSÉGEN

ÚJABB A D A L É K OK SZEPESMEGYE TÖRTÉNETÉHEZ