A régi lőcsei evangélikus temető jelentősége

2023.02.02.

Címke: Lőcse , Czenthe

Spis=Szepesség=Szpis=Zips Then&now_EUproject2010

Emlékezés 2010.okt.1-én a lőcsei temetőben, a „Szepesség akkor és most” konferencia keretében.

Czenthe Miklós


„Dort, im Gras, dem tränenzarten, Frieden es umschlungen hält,” /
„Hol a harmatos pázsit tart átölelve békésen” (Friedrich Lam cipszer költő „Bitte” c. verse)

Miért jelképes számunkra e temető? Az átlagos látogatónak, aki nem ismeri a történelmi hátteret, talán nem is tűnik fel ez a régi temető, talán el is megy mellette, nem is tudja jelentőségét felmérni. Érdemes tehát felidézni, hogy Lőcsén, a Szepesség központjában, a hajdani nemes és tekintetes Szepes vármegye székhelyén, a cipszer, a szepesi kultúra fő helyén állunk. Olyan fontos, a II.világháborúig itt élő és virágzó szepesi kultúra szempontjából szent, szimbolikus hely ez, mint az erdélyiek számára a kolozsvári Házsongárd.

Ha odafigyelünk erre a régi, szép, de elég viharvert temetőre, ha van időnk hallgatni a fák susogását, talán megérezzük, hogy vendégségben vagyunk. Vendégségben őseinknél, régi szepesi polgárcsaládoknál, akik mint a kínai agyaghadsereg némán őrzik az évszázados múlt hagyományait. Ha odafigyelünk, sok mindent megértünk azokból a titkokból, abból a szellemből, abból az alkotóerőből, amely a századok folyamán létrehozta Lőcse szabad királyi városát, a régi Magyarország egyik legnevesebb helyét. Lőcse kulturális hatása, iskolái, nyomdái, könyvtárai, egyházai, egész szellemisége, mint a kultúra világítótornya messze vidékre elhatolt. Századok épültek itt egymásra, példás alkotókedvű, szorgalmas polgárnemzedékek adták át egymásnak a stafétát.

Az utolsó lőcsei magyarokról, a cipszer polgárokról Szalatnai Rezső, neves pozsonyi író, a szlovákiai magyarság kiválósága az 1930-as évek végén-1940-es években irodalmi rangú híradásokban számolt be (pl. a Lőcsei almák c. írásában).[1] Elmondja, hogy az egyik idős lőcsei magyar szívesen sétált ki a temetőbe, mert ott már több ismerőssel találkozott, mint az utcán. Lőcsét és a Szepességet a történelem során többször fenyegette vihar elsodrással, de mindig talpraállt, míg aztán a végső vihar, a II.világháború és következményei végleg elsodorták őshonos polgárságát. Ma már csak e sírkövek és városbeli alkotásiak emlékeztetnek rájuk.

Ha ezek tudatában járjuk e temetőt, fedezzük fel kincseit, megértjük azok lelkesedését és igyekezetét, akik számára fontos ez kis földdarab, akik számára jelképes e temető ápolása, gondozása, védelme, dokumentálása. Hála istennek, az utóbbi években örvendetes módon akadtak ilyenek: legelsőként dr.Astrid Kostelníková, azaz Zwilling Astrid, akinek személyében valóságos őrzőangyalt kapott az evangélikus műemléktemető és a lőcsei evangélikus gyülekezet. A kis létszámúra zsugorodott, mára teljesen teljesen szlovákajkúvá vált lőcsei evangélikus közösségnek nem kis feladat ez a történelmi múltat hordozó temető gondozása, ebben várják a segítséget. Astrid Kostelníkovának köszönhető az a 2009-ben megjelent színvonalas temetőfüzet, amely a három szepesi nyelven, szlovákul, magyarul és németül olvasható. Astriddal szorosan együttműködik az egyik legszebb főtéri ház hajdani tulajdonosának, a Barcs-családnak leszármazottja Tóthmátyásné Hollóházy Ildikó, aki  a lőcsei evangélikus műemléktemetőről saját kezdeményezésre már több, mint egy éve színvonalas, adatgazdag internetes honlapot, adatbázist hozott létre, sőt újabban a Szepesség után érdeklődők köréből egy beszélgetőfórumot is indított.[2]

A temetőben sétálva, irodalmi stílű sírfeliratokkal találkozunk: A jeles Julius von Fabriczy sírkövén ez áll: „Wieg und Sarg, so heissen jene Stätten, die den Menschen sanft und ruhig betten, Zwischen ihnen liegt der enge Raum, der bewegte kurze Lebenstraum.” / „Bölcső és koporsó elnevezése azon helyeknek, / Ahol lágy és nyugodt fekvés esik az embernek, / A kettő között, mint fürgén eltelő kevéske teret, / Álomként töltjük el a röviden zajló életet.” (Ford. Czenthe M.). A régi, elmúlt szép polgárvilágra emlékeztet a sóhajtással is felérő felirat: „Napsugaras, boldog idők voltak!” Számos síremlék művészi erővel fejezi ki az emberi érzéseket: a szülőjére emlékező gyermekét, a gyermekét és feleségét sirató apáét, a feleség múzsát, egy márvány keresztet látunk a feltámadásra utalva.

A sírokat végigjárva szinte a lőcsei történelem elevenedik meg: itt található Lőcse 17.szd-i virágkorában épült főtéri nagy Schwab-palota tulajdonosainak címeres sírköve, a 19.szd-i vezető szepesi bányavállalkozói, a Probstnerek sírkertje, amelyet a Messerschmidt-alapítvány szépen felújított. A régi, romlott síremléket óvandó Marschalkó Gyula szobrász családjának síremléke helyett egy új másolat látható a temetőkápolna mellett.  Kissé hátrább a felújításra váró Pfannschmidt-Zsedényi-család kriptája látható, akik közül itt nyugszik Zsedényi Ede (1804-1879) az evangélikus egyház országos felügyelője, aki a börtönt is vállalta egyháza autonómiáját védve. De sorban megtalálhatók itt evangélikus lelkészek, gyülekezeti felügyelők, a lőcsei líceum professzorai, evangélikus diakonisszák. Olyan polgárok, nemesek, cipszerek, németek, magyarok, akik városukat, egyházukat féltő gondoskodással őrizték, ápolták.

Lőcse városa a magyarországi evangélikusság kiemelkedő helye volt, fontos egyháztörténeti emlékhelynek számít. A várost és a temetőt egyben végigjárva megelevenedik az evangélikus múlt: a reformáció virágzását követte az ellenreformáció üldözése, mikor a gyászévtizedben királyi parancs és fegyveres erő fosztotta meg az evangélikusokat templomaitól, iskoláitól, lelkészeiket, tanítóikat elűzték. A cipszer polgárok azonban végsőkig ragaszkodtak evangélikus hitükhöz: mostoha körülmények között, dacolva a jezsuitákkal, az ellenreformáció zaklatásaival, a városfalon kívül, itt a temető helyen, a régi fatemplomot felépítve – először az elsőt, majd a Rákóczi szabadságharc után a másodikat - megőrizték a reformáció hitét. A türelmi rendelet után aztán a főtéri Hain-házban felvirágoztatják a messze földön híres, főiskola rangú lőcsei evangélikus líceumot, majd 1837-re a főtéren felépítették a Kárpát-medence egyik legnagyobb evangélikus istenházát, az evangélikus nagytemplomot. Az ő hitük, Istenfélelmük tanúsága is benne van e temetőben.

A lőcsei evangélikus gyülekezet 1917-ben megjelent könyve így ír[3]: „Alig, hogy a tavaszi nap első sugárai végig rezegnek nagyjaink, barátaink, rokonaink, szeretteink sírjain, sűrűn keresik fel e drága hantokat, hogy a gyakran könnyekkel áztatott virágokat újból kiültessék, és ápolják a bánatos szülők, szomorú özvegyek, elárvult gyermekek és szerető rokonok. Terebélyes fáival, parkszerű kiképzésével, szépen gondozott utaival /a lőcsei sírkert/ nem az enyészet birodalma, hanem a békét, a csendet, a megnyugvást nyujtó, a feltámadás a viszontlátás reményével kecsegtető isten kertje.

A nagy becsben álló szepesi temetőknek állít emléket Lám Frigyes (Friedrich Lam) cipszer költő a késmárki temetőről írt Bitte c. szép német versében[4], számára ez volt a Föld legszebb helye: „Wandle unter Tannen, Flieder meinen teuren Gräbern zu, / Leg mein betend Herz dort nieder, nur bei ihnen hat es Ruh./ Dort, im Gras, dem tränenzarten, Frieden es umschlungen hält,/ Dort, in Käsmarks Totengarten, auf dem schönsten Platz der Welt.”, azaz:„Tekints fenyők és orgonák alatti drága sírjainkra,/ imádságos szívemet oda helyezd, csak ott lel nyugalomra, / ott, hol a harmatos pázsit tart átölelve békésen / ott, Késmárk sírkertjében, e világszép helyen.” (Ford. Czenthe M.)

Minderről mesélnek azoknak a fák, a sírok, akik alázattal közelítenek hozzájuk, akik türelemmel figyelik, mit mesél e régi temető. Illyés Gyula: Haza a magasban, 1938-ban írt versének sorait idézzük: „Így maradok meg hírvivőnek, őrizni kincses temetőket.” Gondolatban gyújtsunk gyertyát a lőcsei temetőben nyugvók és az elmúlt cipszer polgárvilág emlékére.

Czenthe Miklós

2010.10.01


Arcképcsarnok
Jeles személyiségek
Visszaemlékezések, archív felvételek
Emlékhelyek és sírjegyzékek
Szepesi estek és hazai események
Szepességi látogatások


hirdetés helye


 

Szepesi Ház /
Zipser Haus /
Spišsky Dom