Emléktábla avatás Bécsben

2021.02.04.

Címke: Genersich

Emléktábla avatás Bécsben, 2015. junius 9-én Johannes Genersich (1761–1823) szepességi evangélikus tanár, történetíró tiszteletére


2015. május

 

2012. május 8-9-én osztrák, szlovák és magyar kutatók osztották meg legújabb tudományos eredményeiket egymással és a szép számú hallgatósággal a Bécsben rendezett kétnapos konferencián. Az első napon az ünnepélyes megnyitónak és a plenáris ülésnek, majd azt követően a fogadásnak Magyarország Nagykövetsége adott otthont. Másnap a Balassi Intézet – Collegium Hungaricumban folytatódtak az előadások a bécsi Szlovák Intézet társrendezésében.

A szervezők – dr. habil. Szabó Csaba igazgató (Bécsi Magyar Történeti Intézet), dr. Fazekas István levéltári delegátus (a Haus-, Hof- und Staatsarchivban) és prof. Karl W. Schwarz (Bécsi Egyetem, Evangélikus Teológia) – a Szepességre, illetve a szepesi szászok eddig kevéssé feldolgozott 18.-19. századi történetére akarták felhívni a tudományos közvélemény és az érdeklődők figyelmet. Céljaik megvalósításában segítséget kaptak dr. Viera Polakovičovától, a bécsi Szlovák Intézet igazgatójától.

A témaválasztás apropóját prof. Johann Genersich (Késmárk, 1761. augusztus 15. – Bécs, 1823. május 18.) születésének 250. évfordulója adta. Az előadások szerkesztett szövegei tanulmánykötetben jelentek meg 2012 végén és került forgalomba 2013-ban – éppen 190 évvel Genersich János halála után: Die Zips – Eine kulturgeschichtliche Region im 19. Jahrhundert. Leben und Werk von Johann Genersich (1761–1823). Hrsg. von István Fazekas, Karl W. Schwarz und Csaba Szabó. Wien 2012. A kötet a Bécsi Magyar Történeti Intézet tudományos kiadványsorozatának – „Publikationen der ungarischen Geschichtsforschung in Wien” – ötödik köteteként jelent meg mások mellett dr. Tankó Attila, a Genersich Alapítvány Budapest titkárának hathatós támogatásával.

Már a 2012. évi konferenciát előkészítő tárgyalások során megfogalmazódott a terv, hogy örvendetes lenne, ha Johann Genersich emlékét Bécsben emléktábla őrizné, ugyanis bécsi sírja sajnos nem maradt fenn a temető felszámolását követően. Az emléktábla számára a megfelelő hely kiválasztásában segítségre volt prof. Karl W. Schwarz, aki felkutatta Johann Genersich bécsi lakásait. A levéltári kutatások során találta meg azt az épületet, ahol élete végén lakott a szepességi tudós, aki az 1819-ben kezdeményezett és 1821-től működő Protestantisch-Theologische Lehranstalt egyik alapító professzora volt.

Ahogy mondani szokták: „sok jó ember” önzetlen segítségével eljutottunk oda, hogy 2015. június ???-án/én /közepén sor kerülhet prof. Johann Genersich emléktáblájának felavatására. Életéről, munkásságáról a jelen cikkben említett szakkönyvön kívül, akárcsak Keresztély nevű bátyjáról, aki a késmárki liceum professzora volt, és Sámuel nevű lőcsei orvos-botanikus öccséről számos adat megtalálható az interneten is.

Közöljük a június közepén felavatásra kerülő emléktábla feliratát, és kérünk minden magyart, különösen az evangélikusokat, hogy tájékozódjanak az avatás pontos időpontjáról, és minél többen tiszteljék meg az ünnepséget a Florianigasse 36. számú ház előtt, majd jöjjenek el a fogadásra a Nagykövetségre.

 

Az emléktábla szövege:

 

In diesem Gebäude lebte und verstarb

 

JOHANN GENERSICH

(1761 Késmark – 1823 Wien)

 

zuletzt Professor der evangelischen Theologie in Wien, ein bedeutender Vertreter

des kulturellen und literarischen Lebens in der Zips/Szepesség/Spiš, damals Oberungarn, am Fuße der Tatra

 

Errichtet von

Dr. Antal Genersich Stiftung, Budapest

Ungarische Evangelische Gemeinde A.B. in Österreich

Balassi Institut – Collegium Hungaricum Wien

im Jahre 2015

 

További cikkek a támában:

Evangélikus Élet 2015.06.12.

Képek



Arcképcsarnok
Jeles személyiségek
Visszaemlékezések, archív felvételek
Emlékhelyek és sírjegyzékek
Szepesi estek és hazai események
Szepességi látogatások


hirdetés helye


 

Szepesi Ház /
Zipser Haus /
Spišsky Dom